Bevezetés

1.     Az  alapfogalmak  (szexualitás  és   pszichoszexualitás) meghatározása

Minthogy a  szexuálpszichológia  alapfogalma  a  szexualitás, ezért ezt a fogalmat indokolt  először  pontosabban meghatározni. Már csak azért is, mert legtöbben még ma is tévesen a szeretkezéssel és annak hagyományos formájával, a közösüléssel azonosítják.  Holott mai ismereteink alapján a  szexualitás  (magyarul: nemiség) az emberi faj kétneműségéből - vagyis hímnemű és nőnemű  egyedeiből -  adódó, alapvető sajátossága, amely a faj fenntartásához szükséges, reproduktiv viselkedéstől függetlenné vált erotikus, továbbá a két nem viszonyának alakulását kifejező nemi szerepviselkedést és mindezek pszichikus vonatkozásait is tartalmazza.

        A  WHO  által javasolt definició is ehhez hasonló:  „A  szexualitás  az egész emberi lét központi aspektusa, s magában foglalja a nemet, a nemi identitást és szerepeket, a szexuális orientációt, az erotikát, gyönyört, intimitást és a reprodukciót.  A nemiség kifejeződik gondolatokban, fantáziákban, vágyakban, hiedelmekben, attitüdökben, értékekben, viselkedésekben, szokásokban, szerepekben és kapcsolatokban.  Bár a szexualitás mindezeket magában foglalja,  nem mindig nyilvánul meg mindegyik.  A szexualitást befolyásolja a biológiai, pszichológiai, szociális, gazdasági, politikai, etikai, jogi, történelmi, vallási és szellemi tényezők interakciója.”

     Viszont a hagyományos, leegyszerűsítő felfogás szerinti szexualitás  a velünk született "nemi ösztön" működése, amely  biztosítja a faj fennmaradását;  de  veszélyekkel is  jár, ezért csak bizonyos feltételekkel, szabályozottan fogadható el (házasságkötés  stb.).  Ez a felfogás  azonban csak az utóbbi  2—300  évben alakult ki;  régebben  magát a szót, ill.  fogalmat sem ismerték  (pl. a  Bibliában sem szerepel). Az ókorban és a középkorban  sokféle szóval jelölték a nemi szerveket és a nemi életet, de nem volt ezekre átfogó, egységesítő  fogalmuk, amely  csak az újkorban jelent meg az európai nyelvekben.  Eleinte a  szex  (a  latin  sexus  szóból)  csak a nemet jelentette, tehát azt, hogy valaki a férfi, vagy a női nemhez tartozik (állatoknál, hogy  hím, vagy  nőstény). A  főnévből alakított melléknév, a  szexuális  jelentése  csak a  18. században terjedt ki  a  nemzésre,  különösen a  botanikus  Linné  „methodus  sexualis”-nak nevezett  növényosztályozási  rendszere  nyomán.

                   A  biológia és az orvostudomány  egyre gyorsabb ütemű  fejlődése  lehetővé tette  az  anatómiai  sajátosságok és a viselkedés  összefüggéseinek  megállapítását, azt, hogy a növények és állatok is  nemi lények,  s  nemük  erősen befolyásolja  viselkedésüket.  A  szex  és a szexualitás  fogalma  így  új dimenziót kapott.  A  19. században  ezek a fogalmak lassanként egy sor újabb és pontosabb megjelöléssel  bővültek  (pl. megjelentek  a „szexuális vágy”, a „szexuális  funkció”, a „szexuális aktus”  fogalmai  stb.), s már nemcsak a fajfenntartással kapcsolatos viselkedést  jelölték, hanem kiterjedtek a szexuális izgalom és élvezet olyan jelenségeire is, mint az önkielégítés,  vagy a homoszexuális kapcsolat.  A „homoszexuális” kifejezést  egy osztrák-magyar  író  (Benkert  (vagy  Kertbeny)  Károly) használta először a  19. század  vége felé, s ennek  nyomán  tűnt fel  a  „heteroszexuális”  kifejezés  és fogalom is.  (A homoszexualitással, mint jelenséggel már korábban is foglalkoztak, de sokféleképpen nevezték és bűnnek, vagy betegségnek illetve fogyatékosságnak tartották. Erre később visszatérünk.)

            A  19. és 20. század fordulója körül a szexualitás  fogalma egyes filozófusok (pl. Schopenhauer) és a  pszichoanalizis hatására még átfogóbb lett.  Már nemcsak a nemzést és az erotikus élvezetet jelölte,  hanem a szerelem és a személyes boldogulás igényét is, szinte magát az életkedvet.  A  szexualitást tehát már a személyiség lényeges részének  tekintették, olyan alapvető és átfogó sajátosságnak, amely az érzelmeket és cselekedeteket is áthatja. 

         Az ember nemiségének  szélesebb körű értelmezése jelentősen módosította  az  iparosodással együtt járó  társadalmi változásokat is. Új beállítottságok, szokások és erkölcsi felfogások alakultak ki.  A feltörekvő polgárság  a termelékenység és profit érdekében szigorú fegyelmet követelt alkalmazottaitól  (is), a spontán vágyakat pedig alárendelte a profitszerzés érdekeinek.  A szexualitás, a szeretkezés értelmét a polgárság „hivatalosan”  szinte kizárólag a gyermeknemzésben látta, amiről – egyéb testi funkciókhoz hasonlóan – nem illik beszélni. Az egyre fokozódó prüdéria folytán a szexualitás a  19. században  tabuvá vált,  kötelezően ügyelni kellett a valláserkölcsi  látszatra. Ugyanakkor virágzásnak indult a városokban a prostitúció és terjedt a pornográfia.  Ez a kettősség azt is eredményezte, hogy a nemi élettel kapcsolatos  „vulgáris” és „trágár”  kifejezések helyett  szakmai körökben egyre inkább különböző  görög vagy latin szavakat kezdtek használni. Ezek közé tartozott  a  „szexualitás”  szó  és annak  módosított változatai is, amelyek így egy terminológiai  vákuumot töltöttek ki.  A „szexuális”  viszonylag semleges és elfogadott kifejezés lett, s lehetővé tette, hogy a tárgyilagosság látszatával beszéljenek és írjanak a  tabutémákról. 

       Michel  Foucault (1999)  megállapítása szerint  a  szexualitásról  folytatott „diskurzusok”  száma már  a  19. században  egyre növekedett – legalábbis  jogi és orvosi vonatkozásban. A  szexuális  viselkedés  pszichológiai  tanulmányozása – vagyis  a szexuális szerepek, képességek, motivációk és  teljesítmények  komolyabb vizsgálata – azonban a  19. században épphogy  megkezdődött, s csak a  20. században  bontakozott ki.

         Egy  meghatározás szerint (Lexikon der Erotik, 1996) a  szexualitás  „minden olyan testi és lelki folyamatot  magában foglal, amelyek közvetlenül vagy közvetve a nemiség egyéni és társadalmi vonatkozásaival függenek össze. A szexuális viselkedés az ember alapszükségletei közé tartozik,  nemcsak a fajfenntartás miatt, hanem főleg a hozzá kapcsolódó élvezet és kielégülés miatt,...”  E. Borneman  (1973)  szexológiai lexikona  szerint  a  szexualitás szó  „olyan általánosító terminus, amely  az érzékiség fejlődése során keletkező, különböző megnyilvánulásokat  jelenti”. (386. old.)

A  szexuális viselkedés képessége  az embernél és az állatvilágban egyaránt biológiai alapokon nyugszik,  mégis jelentős különbségek vannak az emberek és az állatok között (mint azt látni fogjuk).  A különbségek és az emberi szexuális viselkedés sajátosságainak megértéséhez a tudományos vizsgálatok segítenek. Ezek részben biológiai jellegűek, de minthogy az ember szociális lény, szexuális viselkedése  is szociális és igy tanult jellegű, tehát döntően  pszichológiai vizsgálatokra van szükség.

A  pszichoszexualitás  a nemiség pszichés vonatkozásainak összessége  az egyénekben. Ide tartoznak többek közt a nemiséggel kapcsolatos ismeretek,  beállítottságok (attitűdök), készségek, és képességek, élmények  és tapasztalatok.  Alfred C. Kinsey  (1948) amerikai szexológus szerint az egyén szexuális  viselkedését nem csak fiziológiai kapacitása, hanem  szociális helyzete és élményei, tapasztalatai is meghatározzák.  Szexuális viselkedésen pedig – mint láttuk—nem csak a szexuális izgalom és kielégülés „kezelését” és a gyermeknemzést értjük, hanem pl. a férfias vagy nőies  viselkedést is, ami  sokféle lehet, s az egyén egyik fő jellemzője.