A szexológia közismerten interdiszciplináris tudományterület. S bár emiatt egyesek – többek között Erwin J. Haeberle professzor, az Európai Szexológusok Szövetségének főtitkára – kétségbe vonják a legnagyobbrészt orvosoknak és egészségügyieknek megrendezett, párizsi kongresszus jelentőségét, de azért még indokolt lehet megnézni, mivel is foglalkoztak e kongresszus résztvevői.

Tény, hogy a kb, 2500 résztvevő többsége orvos volt, s a programban is erősen dominált az orvosi szexológia. Az sem véletlen, hogy a kongresszus fő szponzorai a nagy, nemzetközi gyógyszergyártó vállalatok voltak, amelyek egy sor “szatellit szimpóziumot” is rendeztek a kongresszus idején (pl. a Viagráról, vagy a pénisz-protézisekről), s igen sok orvos részvételéhez anyagilag is hozzájárultak. A gyengébben fejlett és távolabbi országokból érkezőknek ez azért volt fontos, mert a részvételi díj személyenként 5–600 Euro volt, nem beszélve az utazási és a szállás-költségekről.

A kongresszus jelmondata: “Vissza a jövőbe!” talán arra utal, hogy a legelső szexológiai világkongresszust is Párizsban tartották, 1974-ben. (S azóta igen sok helyen; tavaly például Hong Kongban, legközelebb talán Kubában – ám hazánkban egyhamar aligha. A résztvevőket küldő, magukat képviseltető szexológiai társaságok listáján a keleteurópai országok közül csak a Cseh Szexológiai Társaság szerepel.)

A kongresszus tudományos napirendje négy napra (hétfőtől csütörtökig) korlátozódott. De már az előtte levő vasárnap “nyílt napot” tartottak, amelynek délutáni, tájékoztató előadásain bárki részt vehetett. Ugyanakkor volt a hivatalos megnyitó is, amit fogadás (Wellcome coctail) követett. A munkanapokon reggel 8-tól este 6 óráig párhuzamosan voltak különböző programok: teljes ülések, szimpóziumok, workshopok és kerekasztalok; az esti órákban pedig olyan szabad programok, mint a sétahajózás a Szajnán, vagy a gálaest.

Változatosság kedvéért a szünetekben multimédiás programokban is gyönyörködhettek a résztvevők. Például M. Perry “szexualitás-fejlesztő” videóiban, vagy R. Kato “A női orgazmusproblémák kezelése hipnoterápiával” és hasonlók. E programok menedzsere az a J. Waynberg volt, akinek párizsi Szexológiai Intézetét az utóbbi tíz évben már többen meglátogattuk, s aki maga is bemutatta “Erotica 1930” című videó-sorozatát.

A szervezők az előadóktól előre bekért “absztraktokat” különböző kategóriákba sorolták. A “teljes ülések” vonatkozásában 16 ilyen kategória volt; ezek legtöbbje a szexuális diszfunkciókra és azok terápiájára irányult, de némi helyet kapott a szexuális nevelés és a szexuálszociológia is. A szimpóziumok tematikája már sokkal gazdagabb volt, bár itt is domináltak a különböző állapotok és betegségek (+gyógyszerek, drogok stb.) szexuális kihatásaival kapcsolatos kérdések.

A Szexológiai Világszervezet 10 különféle találkozót szervezett a kongresszus során. Ilyen volt például a regionális szexológiai szövetségek, vagy a szexológiai folyóiratok szerkesztőinek, és a különböző bizottságoknak a találkozója, továbbá a vezetőségválasztó közgyűlés, és a következő kongresszusok helyének megvitatása stb.

Szerencsére augusztus folyamán megkaptuk Párizsból a kongresszus részletes programját és az absztraktok kötetét, s ennek alapján bővebb információk közlésére van lehetőségünk. Ezekben a dokumentumokban két magyar nevet is találtunk. Erdei Edit Anna (Rózsahegyi J.-vel) az alvás közben fellépő, fájdalmas erekcióval kapcsolatos eseteket ismertetett, s közölte, milyen gyógyszerekkel sikerült megszűntetni ezeket a fájdalmakat. Egy másik előadásban (több társszerzővel) erekciózavarok gyógyszeres kezelését ismertette különböző betegek kezelésének kiegészítéseként.

A másik magyar: Kerekes Medárd Ferenc addiktológus, aki 105 alkoholista és/vagy drogfüggő páciensnél különböző szexuális zavarokat állapított meg, s véleménye szerint ezek kezelése is fontos kelléke a nevezettek gyógykezelésének. (Szexológiai vonatkozásban egyikük sem ismerős.)

A kongresszusi előadások abstractjai azért figyelemre méltóak, mert belőlük a szexológia mai világhelyzetének hatalmas tablója tárul elénk. Hozzávetőleg 70 ország 730 küldöttének közel ezer beszámolója, ill. azok rövid összefoglalói jól körvonalazzák: mivel foglalkoznak és hol tartanak ma a szexológiával (is) foglalkozó szakemberek. E körkép megismerésének lehetősége tehát olyan esély, amit kár lenne kihagyni. (Bár előírás volt, hogy az abstract angol nyelvű legyen, sokan mégis francia vagy spanyol nyelvű, rövidebb-hosszabb összefoglalókat küldtek be.)

A franciák kb. 150 előadást tartottak. Őket követték az USA szexológusai kb. 100 előadással, aztán az olaszok (kb. 80-nal), a brazilok (kb. 75-tel) és a spanyolok (kb. 50-nel), majd egyre csökkenő mennyiségű előadással a kanadaiak (40), a mexikóiak, a kubaiak, az ausztrálok és a japánok (25). Dél-Európa és egyes tengeren túli országok aktivitásával szemben Európa többi része – talán Hollandia és Belgium kivételével – meglehetősen halványan szerepelt: az angolok, a németek és a svédek is csak jó egy tucat előadást tartottak; még Izrael és Argentína, sőt, India és Kína is megelőzte őket. A volt “keleti blokk” országai közül az oroszok közel 20, az ukránok 8, a románok és a bolgárok 3–3, a szlovákok 1 előadást tartottak; a lengyelek és csehek pedig hiányoztak. (Utóbbiak inkább a dubrovniki konferencián szerepeltek, mint látni fogjuk.)

Tartalmi szempontból az előadások 40–50%-a a szexuálpatológiával és a szexuálterápiával foglalkozott. Második legfőbb témakör a szexuálszociológia volt, a harmadik helyen nagyjából egyforma arányban osztozott a szexuálfiziológia és a szexuálpedagógia. Kiemelkedő témák voltak még: a szexológia elmélete; az Internet szerepe a képzésben és a tanácsadásban; a “transgender” és a transszaxuális problémák; a homoszexualitás, valamint a szexuális visszaélések és az erőszak. Néhány érdekesebb szemelvény a fenti témák sorrendjében:

A szexuális funkciózavarokkal foglalkozó előadók többnyire egyetértettek abban, hogy e zavarok jórészt pszichikus és szociális okokra vezethetők vissza – a szexuálpatológia tehát elsődlegesen pszichopatológia. Ennek megfelelően a terápiában is a lelki tényezők és a kapcsolatzavarok rendezését hangsúlyozták. Ami természetesen nem zárja ki bizonyos gyógyszerek vagy egyéb segédeszközök alkalmazását sem.

“Az erotikus tényezők jelentősége a szexuális kapcsolatban” címmel egy mexikói előadó (Aquirre Sandoval) megállapította, hogy a szexuális partnerek “szerepmodellje” gyakran hiányos, mert túl gyorsan rátérnek a közösülésre, s így az nem jelent igazi lelki élményt és intimitást. Egy francia előadó (Arnaud-Beauchamps) a “pszichoszomatikus integráció” modelljét favorizálja. Eszerint szexuális zavarok esetén először a pszichopatológiai dimenziót kell vizsgálni, s csak aztán a fiziológiait. A holisztikus megközelítés kitér a testi és lelki, tudatos és tudattalan tényezőkre egyaránt. A terápia eredménye feltételezi a pontos diagnózist, a munka-hipotézisek megbízhatóságát, a módszerek rugalmasságátés a terapeuta felkészültségét.

Egy olasz előadó (Avenia) az általa 306 páciensen kipróbált “sophrologiai tréning programot” ajánlja az erekciózavarok kezelésére. E program első szintje relaxációs gyakorlatokat, második szintje a a Masters–Johnson terápiából ismert “sensate focus” gyakorlatokat, a harmadik szintje pedig szorongásoldó és önbizalomerősítő gyakorlatokat tartalmaz. A pár hetes tréning a kezeltek 81%-ánál hozott teljes gyógyulást.

Az amerikai Banner beszámolt arról, hogy a pszichogén erekciózavarok kezelésében összehasonlította a Viagra-kezelés hatását a párterápiával (amit ő “integratív kezelési protokoll” névvel jelöl), s megállapította, hogy az utóbbi sokkal hatásosabb. A “harmadik életkor”, vagyis az idősebb kor szexológiai problémáinak megoldásáról két előadást is tartott a francia Belaisch. A nőkkel kapcsolatban a menopauza következményei mellett fő problémának a partnerhiányt, vagy a partner erekciózavarát és/vagy libidóhiányát tartotta. Mindkét nemet lehet ugyan hormonpótlással kezelni, de ennek hatása bizonytalan és semmiképpen sem teszi feleslegessé a párterápiát.

A francia Bonierbale azt a meglepő kérdést tette fel, hogy vajon az impotens férfi partnernője áldozat, vagy “tettestárs”? A partner szerepe ugyanis a merevedés létrejöttében alapvető, s ez messzemenően befolyásolja a terápia eredményét. Az erekció minőség jól mutatja a kapcsolat nyitott vagy zárt jellegét és a vágy fokát. Sőt, azt is, hogy ebben esetleg egy másik nő is szerepet játszhat.

A brazil Brendler vizsgálatai szerint a szexuális zavaroktól szenvedő nők gyakran próbálkoznak félrelépéssel, abban a reményben, hogy egy új partnerrel jobb lesz a szex. Kiderült azonban, hogy ez csak az esetek kb. egyharmadában járt az orgazmuskészség erősödésével. A házastársi kapcsolat viszont többnyire romlott a félrelépések után, még akkor is, ha a férj ezekről nem tudott. A kapcsolat persze már a félrelépések előtt is konfliktusos volt. A terápiának tehát elsődleges feladata a kapcsolat stabilizálása és a szex problémák kapcsolaton belüli megoldása.

Az amerikai Britton a női orgazmuskészség fejlesztése érdekében sajátos módszert alkalmaz. A “Kivin T method” videón látható gyakorlatai arra tanítják a párokat, hogyan lehet a női nemiszerv, a csikló és a gát bizonyos pontjainak szájjal és kézzel ingerlésével gyorsítani és intenzívebbé tenni a nő teljes kielégülését.

Érdekes kísérletet végzett az olasz Caruso 53 “libidohiányos” nővel: négy héten át Viagrával kezelte őket, s a nők véleménye alapján úgy találta, hogy csaknem mindegyiküknél nőtt a szexuális vágy és a kielégítő nemi élet gyakorisága. Nem vizsgálta azonban a Viagra női hatásmechanizmusát és a nők elvárásait, ill. pszichés reagálását erre az újszerű kezelésre.

A svájci Chatton egy fiatal nő esetét mutatta be, aki beleszeretett egy barátnőjébe, s a szakítás után transszexuálisnak érezte magát. A nemi identitás zavara Chatton szerint azzal magyarázható, hogy a nemi vágy (főleg a nőknél) az egyesülés, azonosulás vágyát fejezi ki, s így a megkívánt partner biológiai nem nem túl fontos. Ilyenkor Chatton szerint a saját testhez való viszonyt kell javítani, a biológiai nemet tudatosabbá tenni.

A francia Chevret-Measson vizsgálatai szerint az erekciózavar csaknem mindig valamilyen kapcsolati zavar jele. A terapeutának tehát legelőször a kapcsolatot kell diagnosztizálni, beleértve a partnerek lelkiállapotát, érzelmi viszonyulásukat, konfliktusaikat és előítéleteiket stb. Szükség lehet egyéni és párterápiára, pszichoanalitikus és behaviorista megközelítésekre egyaránt.

Az amerikai Connelly arról számolt be, hogy a fantáziának, az irányított képzeletnek döntő szerepe van a szexuális problémák megoldásában, mert lehetővé teszi a tudattalan bekapcsolását a folyamatba. Ennek első szakaszában egy “aktivátort” alkalmaz (erotikus képek formájában), majd egy “accelerátor”, vagyis gyorsító fázis következik, s végül hipnotikus szuggesztiók is szerepet kapnak. Hasonló módszerekről számolt be az olasz Del Ry: az “imaginativ szexuálterápia” bizonyos képeket mutat a relaxált állapotban levő pácienseknek, utalva a képek “szimbolikus kódjára”, így módosítja a páciensek szexuális attitűdjeit. Egy másik olasz, Della Giusta is a fantázia szerepét hangsúlyozta; “poszt-racoinálisnak” nevezett módszere nagyobb figyelmet szentel az érzelmeknek, mint a viselkedésnek, elősegíti a tünetek megértését és újraértelmezését, ezzel pedig a hibás attitűdök megváltozását.

Emmelkamp Keitzer holland kutató szerint nők esetében a szexuális vágy hiánya mögött gyakran kifejezett szexuális averzió található. A diagnosztizálás során ezért tisztázni kell, nem történt-e traumatikus esemény, ami ezt kiváltotta; milyen az adott partnerkapcsolat, nincs-e szorongásos, vagy pánik-állapot. Ilyenkor mindenekelőtt a belső feszültségeket kell megszűntetni, s csak ez után kezdődhet az egyéni és/vagy párterápia, és az érzékiségfejlesztő gyakorlatok.

A portugál Gysin a női anorgazmia gyakori okának tartja a fiatal nők túl erős kötődését frigid anyjukhoz, akitől átveszik a szexuális gátlásosságot és elfojtást, amit aztán férjük, ill. partnerük sem tud feloldani. A terápiának ilyenkor a nő függetlenedését és asszertivitását kell elősegíteni, s aztán relaxációs és hüvelyizom gyakorlatokkal lehet az orgazmuskészségét fejleszteni.

Érdekes, hogy több előadó foglalkozott behatóan az un. “unconsummated marriage”, vagyis az “el nem hált házasság” problémájával, amiről sokan hittük, hogy ilyen ma már nem fordul elő. Pedig előfordul (főleg az arab világban), s fő okai a vaginizmus és/vagy az impotencia. Az amerikai Hodges hosszú abstractjában leír egy esetet. Az 5 éve házas spanyol férfi és arab felesége még sohasem tudott közösülni, de kézzel már ki tudták elégíteni egymást. A feleség azért félt nagyon a közösüléstől, mert kulturális előítéletei folytán azt hitte, hogy az mindig nagyon fájdalmas a nőnek. A terápia nem egyszerűen felvilágosításból állt, hanem alkalmazta pl. a biblioterápiát (H. Kaplan 2 könyvét elolvastatták és megbeszélték velük), azonkívül a Shapiro-féle “szemmozgásos deszenzitizáló gyakorlatokat” és a relaxáció bizonyos formáit. Csak ez után következett a hüvelytágító pálcák (dilátorok) alkalmaztatása, de azzal a kikötéssel, hogy mindig csak a nő pettingorgazmusa után kezdődjön. A vastagabb dilátorok után már a merev pénisz fokozatos bevezetése is sikerült.

Fontos témáról beszélt a francia Husson: 50 alkoholista férfit és nőt vizsgálva kiderült, hogy a nők szexuális zavara már az alkoholfüggőség kialakulása előtt is megvolt, a férfiaké viszont többnyire csak utána kezdődött. Súlyosbító tényező volt az erős dohányzás, a pszichotrop gyógyszerek szedése, a partnerkapcsolati konfliktusok, valamint a szexuális előítéletek. A csoportterápiába a partnereket is bevonták, s azt tapasztalták, hogy az alkoholisták szexuális problémáinak sikeres kezelése elősegíti a tartós alkohol-absztinenciát. De ugyanez elmondható általában a drogfüggők kezeléséről is, ahogyan azt a magyar Kerekes Medárd Ferencnél láttuk. Az olasz Lapera pedig 228 drogfüggő férfinél azt találta, hogy kb. egyötödük már korábban is erekciózavarokkal küzdött, s ez lehetett egyik fő oka a drogfüggőség kialakulásának. Következésképpen a drogmegelőzés egyik fontos vonala a szexuális nevelés és terápia.

Ugyanezt erősítette meg a svájci Makaja, aki abból kiindulva, hogy bármely zavar csak okainak megszűntetésével gyógyítható, a drogfüggőség fő okai közé sorolta a szexuális zavarokat és visszaéléseket. Épp ezért a kezelés fő módszerének a szexuálterápiát, pontosabban a szerelmi képesség kialakítását és fejlesztését, a szexuális és érzelmi kielégülés biztosítását tartotta. Tapasztalatai szerint a terápiát végigvivők 90%-a tartósan drogmentes maradt!

A spanyol Manzano viszont a szexuális addikciókról beszélt, amit hiperszexualitásnak, vagy szexuális kompulzivitásnak is neveznek. A szexuális élmények kontroll nélküli hajszolása bizonyos alapvető pszichoaffektiv szükségletek kielégítését, vagy konfliktusok megoldását szolgálja. A háttérben gyakran található szorongás és pszichoszexuális infantilizmus. Az ilyen addikció gyakoribb a férfiaknál, mert az ő identitásuk sérülékenyebb, így nagyobb szükségük van férfiasságuk bizonyítására. Terápiájuk során először is meg kell találni, milyen hiányosságok ellensúlyozását, túlkompenzálását célozza a szexuális addikció. Egy olasz előadó (Petruccelli) közölte, hogy amerikai adatok szerint a férfiak 5–8%-a nevezhető szex-függőnek, s az általa kipróbált, amerikai tesz olasz viszonylatban is hasonló arányokat mutatott. A szex-addiktoknál ő is szorongást és egyéb személyiségzavarokat talált.

A francia Meignant bevezeti az “amorologia” fogalmát, mint holisztikus szexuálterápiai irányzatot. Ennek jellemzője, hogy az érzelmi és szexuális “leblokkolást” és a szexuális nevelés hiányát többek közt bizonyos dokumentum- és játékfilmek vetítésével, csoportterápiával, meleg vízben való, csoportos fürdéssel és táncterápiával kezelik. (Az eredményekről nincs adat az abstractban.)

Mintegy e gondolat kiegészítéseként a francia Schreier a hipnózis és önhipnózis alkalmazását javasolja pszichogén szexuális zavarok esetén. Ugyanis az ilyen férfiak vagy nők képzeletben gyakran előre vetítik a kudarcot, ami aztán önteljesítő jóslatként hat. A terápia során ezért hipnotikus szuggesztiókkal meg lehet tanítani őket a pozitiv önhipnózisra és önszuggesztióra. Ettől nő az önbizalmuk és könnyebben tudják elengedni magukat a szeretkezések során.

A brazil Rodriguez érdekes gondolata, hogy az erekciózavar csak párkapcsolatban merül fel, s gyakran épp annak megőrzését szolgálja! A diagnosztizálásban és terápiában ezért figyelembe kell venni, hogy a nő szűzessége, gátlásossága, vaginizmusa vagy szexuális fóbiája, nomeg a kapcsolat olyan hiányosságai, mint a bizalmatlanság és/vagy kommunikációs képtelenség könnyen erekciózavart idézhetnek elő.

A 4 előadást tartó Rub Ronen (Izrael) szintén a szexuális diszfunkciók holisztikus megközelítését javasolja. Ők Masters és Johnson ko-terápiás módszerét alkalmazzák: egy orvosból és egy szexuálpszichológusból (egyikük férfi, másikuk nő) álló team közösen beszéli meg a problémákat és teendőket a pácienssel (vagy párral), ismételten, ahányszor csak szükséges. 3 év alatt 150 pácienst kezeltek.

Az amerikai Schiavi tagja volt annak a bizottságnak, amely összeállította a mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvének negyedik változatát (DSM-IV) 1994-ben.Ebben szerepelt a “hipoaktiv szexuális vágy” zavara is, ami a klinikai tapasztalat szerint igen gyakori. Az azóta eltelt években viszont alig néhány kutatási eredmény jelent meg ebben a témakörben. Ennek oka az lehet, hogy nehéz különbséget tenni a szexuális vágy (motiváció) és a szexuális izgalom között. Ez egyébként a DSM-IV-nek is egyik hiányossága. Ehhez kapcsolódott egy másik híres amerikai szexológus, Whipple előadása. Szerinte a DSM-IV nem veszi figyelembe kritériumként a a nő élvezetének és kielégültség-érzésének tényezőit, amelyek nem feltétlenül esnek egybe az orgazmussal.

A belsa Vansteenwegen arról beszélt, hogy a párterápia lehetséges céljai: 1. A kapcsolat megjavítása, 2. A jó, kultúrált válás és 3. A partnerek egyéni fejlődésének előmozdítása. Vagyis a jó válás éppúgy kedvező eredménye lehet a házasságterápiának; tehát nem kell feltétlenül a pár egybentartására törekedni. Az előadó tapasztalatai szerint a legtöbb pár akkor is hasznosnak tartotta a terápiát, ha “csupán” a kultúrált válásban és életük újjárendezésében segítette őket.

Két indiai előadó is szólt a jóga kedvező hatásáról a szexuális élet rendezésére és gazdagítására. S. Petkat szerint a jóga évezredek óta elősegíti a testi és lelki stabilitást, s ezzel a kielégítő nemi életet is. Rendelőjében, egy jógaközpontban az utóbbi egy évben olyan férfiakat tanított jógázni reggelente, akik különböző szexuális diszfunkciók miatt fordultak hozzá. Az eredmény minden esetben kielégítő volt: megszűnt a korai magömlés, hosszabbodott a szeretkezés időtartama stb. Felsorol 20 jógagyakorlatot, ászanát, de hangsúlyozza, hogy a jóga akkor hatásos, ha életstílussá, vagyis rendszeres, napi elfoglaltsággá válik.

Legalább egy tucat előadás foglalkozott a szexuális zavarok gyógyszeres kezelésével, s kb. ugyanennyi a műtéti megoldásokkal. Nézzünk meg ezekből is néhányat.

A gyógyszeres kezelések között a fő helyet természetesen a Viagra (Sildenafil) foglalja el. A francia Attou például elmondta, hogy amikor a Viagra hozzáférhetővé vált, az addig ön-injekciózással kezelt 107 páciensnek több, mint a fele áttért a Viagrára, ami 78%-uknál a probléma teljes és egyszerűbb megoldását jelentette. Egy brazil előadó (Charan) 66 természetes, vagy szintetikus vegyianyagot sorolt fel – köztük a Sildenafilt --, amelyek elősegítik a merevedést (sőt, priapizmust is eredményezhetnek). Másik előadásában arra figyelmeztetett, hogy a meghűlés vagy nátha ellen használt gyógyszerek (antihisztaminok) átmenetileg erekciózavarokat okozhatnak, vagy csökkentik a libidot. A koreai Choi a Viagra hatását egy általa összeállított krém felhasználásával gyorsítja és erősíti. A mexikói Corona kifejtette, hogy az évezredek óta használt afrodiziákumok hatásosabbak és kellemesebbek, mint a Viagra. A francia Costa androgénpótló terápiát ajánl a hypogonadális férfiak számára.

A brazil Do Nascimento 919 páciensnél tanulmányozta a különböző kezelések hatását. Szerinte korai magömlés esetén a Fluoxetin sokkal hatásosabb (76%), mint a szexuálterápia (32%). Erekciózavarok esetén pedig a Sildenafil és a Minoxidil hozza a legjobb eredményeket. A Testosteron inkább csak a libidot növeli.

A műtéti terápia kétféle célt követhet. Egyik: a szexuális és a nemző funkció helyreállítása. A másik: a nemiszerv alakjának módosítása (vagy diszítése). Az elsőbe tartozó eljárások többnyire pénisz-protézisek beültetéásét célozzák, amelyek ma már sokfélék. A szokásostól eltérő, “bőr alatti protézisről” számolt be az amerikai Elist: szilikon lemezkéket ültet be a pénisz bőre alá, amelyek a szivacsos barlangtestet érintetlenül hagyják és könnyen eltávolíthatók, de megnövelik a pénisz vastagságát (s egy kicsit a hosszát is). Ráadásul ez ambulanter, helyi érzéstelenítéssel megvalósítható bárhol, különösebb felszerelés nélkül.

A koreai Kung a pénisz hosszabbítását és vastagítását úgy érte el 126 páciensénél (akik erre kérték), hogy a testükből vett, 5–8 cm-es bőrzsír darabokat ültetett be péniszükbe Ezt egyébként már nyugaton is több helyen alkalmazzák. Hasonló pénisz-növelési technikákról számolt be egy másik koreai előadó (Lim) is, méghozzá többszázas esetszámról. A nagy igényt azzal magyarázza, hogy a pénisz megnövelt mérete növeli a férfiak önbizalmát; holott a növekedés alig 1–2 cm.

Az olasz Noseda szerint náluk is egyre több férfi kéri péniszének megnövelését, pedig méreteik a normális határán belül vannak. A nők viszont igen ritkán panaszkodnak partnerük péniszének viszonylag kis méretei miatt. Az olasz Andrológiai Társaság adatai szerint aaz elmúlt évben havonta kb. ezer fiatalember kérte péniszének megnövelését. Noseda ezt “pénisz dimorfofóbiának” vagy “kispénisz szindrómának” nevezi. Ugyanerről beszélt az izraeli Rub Ronan is.

Gyakori eset, hogy a prosztata (benignus vagy malignus) megnagyobbodásával járó erekciózavar készteti műtétre az urológusokat. A kongresszuson több előadó ismertette a prostatectomia után fellépő nehézségeket és azok kezelését. Az algériai Benhatchi szerint a műtét után a férfiak 55%-a panaszkodott különböző szexuális zavarokra (főleg merevedési zavarokra). A francia Gellmen fontosnak tartja a műtét előtti és utáni felvilágosításokat, különösen az orgazmusra vonatkozólag, ami idősebb korban egyébként is megritkul, s aműtét következtében előfordulhat retrográd ejakuláció is. Nehezebb a helyzet egy rákos daganatot követő sugárkezelés esetén. Erről a francia Masson közölt sok adatot; a chilei Salas Vieyra pedig Viagrával ért el jó eredményeket.

A francia Tritto pedig a szexuális működést javító műtétek elvi alapjairól beszélt. Mint kiderült, egyrészt a Férfi Szexuális Sebészet Nemzetközi Szövetsége, másrészt a Férfi (és Női) Szexualitás Alapítványa foglalkozik a sebészet eme új típusaival, amelyek főbb ágai: a kozmetikai és plasztikai sebészet, a genitális helyreállító sebészet, az andrológiai sebészet és a női szexuális sebészet, a pénisz-protézis sebészet és a transszexuálisok sebészete.

Az utóbbival külön is több előadó foglalkozott. A francia Leriche elmondta, hogy a férfi nővé operálása technikailag már nem jelent problémát. Hüvelyt könnyen kialakítanak pl. a herezacskóból a prosztata és a végbél között, miután a péniszt eltávolították. A makk egy részéből pedig csiklót alakítanak. Bonyolultabb feladat a nő férfivé operálása. A mellek és a belső nemiszervek ugyan könnyen eltávolíthatók, a pénisz kialakítása azonban már nehéz, bár különböző eljárásokkal és protézis beültetésével ez is megoldható. A folyamat általában több műtétet igényel, de vannak, akiknek már sikerült egyetlen műtét keretében férfivé varázsolni egy nőt.

A kongresszus több előadója foglalkozott a testi és/vagy értelmi fogyatékosok és a különböző krónikus betegségekben szenvedők szexuális problémáinak kezelésével. Többen (pl. a francia Porto és Tignol) hangsúlyozták, hogy bár a Viagra megnövelte gyógyítási lehetőségeket, a pszichoszociális tényezők még akkor is fontosak, ha a zavarnak organikus okai (is) vannak. Az erekciózavar egyébként sem csak a férfiaknak okoz gondot, hanem partnerüknek is, a kezelésbe tehát mindkettőjüket be kell vonni. A Viagra csak az első lépés lehet a kapcsolat rejtett problémáinak feltárása és megoldása felé. A potencia helyreállítása ugyanis nem egyenlő a kapcsolat rendezésével (vagy ahogyan Porto előadásának címe mondja: a pénisz gyógyítása nem jelenti az impotens férfi gyógyítását).

A szexuálterápia különleges esetei a szexuális beállítottságzavarok, régi nevükön perverziók, újabb nevükön parafiliák. Ez a fogalom, sajnos, még ma sem mondható egyértelműen tisztázottnak, hiszen történelmileg elég változó, hogy milyen viselkedéseket soroltak ebbe a kategóriába. Itt van például a (férfi és női) maszturbációnak az a formája, amit “autoerotikus aszfixiának” neveznek, és összekötözéssel, eltöméssel, fojtogatással történik (mert csak így jut az illető orgazmushoz). A holland Stam Liesbeth által bemutatott eset okai érzelmi deprivációra és szexuális elfojtásokra voltak visszavezethetők.

Az amerikai Miletski a “bestialitásról”, ill. zoofiliáról gyüjtött adatokat, vagyis bizonyos kiválasztott állatokhoz való érzelmi és szexuális vonzódásról és ennek motívumairól. 82 férfi és 11 nő töltött ki erről egy hosszú kérdőívet az USA-ban. Tény, hogy eddig keveset tudtunk a szexuális orientációnak erről a fajtájáról. Egy másik amerikai, Dwyer 491 jogi úton felelősségre vont és orvosilag kezelt parafiliás esetéből próbált következtetéseket levonni.

Új kifejezések a “transgender” és a “transperson”. Az amerikai Rikki Swin alapítványa néhány éve létrehozott egy intézetet, amelynek célja a “transperson”-ok társadalmi elfogadtatása. Lényegében azokról van szó, akik nem fogadják el a biológiai nemükre jellemző szerepeket. Ide tartoznak azok a transszexuálisok, akik műtétre várnak (vagy nem várnak), vagy már túl estek a műtéten, továbbá a transzvesztiták, sőt, bizonyos értelemben a homoszexuálisok (és biszexuálisok) is.

A biológiai nemet megváltoztató műtétek problémái mellett azok pszichológiai vonatkozásai legalább olyan fontosak. Az angol Nunes egyenesen a szexológia alapvető kérdésének tartja ezt. Szerinte az un. “transgenderizmus” egy erősödő szociális mozgalom, aminek egyik formája a transszexuális műtétek növekvő igénye. Kérdés azonban, hogy ez az igény betegség, fogyatékosság, vagy az ember kétneműségének velejárója. Ma már vannak “nemi szerep specialisták”, s hírek szólnak arról, hogí ördögűző szertartással próbálták “kezelni” a transszexuálist.

A kongresszuson egy tucat előadó foglalkozott a transszexualitás pszichológiai problémáival. Az olasz Avenia például 21 transszexuális párt interjúvolt meg, akik a férfit nővé alakítandók kategóriájába tartoztak, de csak egy részük igényelte a műtétet, beérték a hormonális terápiával (és azzal, hogy nőként viselkedhettek). Ez azt mutatja szerinte, hogy a nővé válás vágya nem feltétlenül jár együtt női nemiszervek megszerzésének igényével. A francia Baux szerint a transszexuális beállítottság nemi identitászavarként is felfogható. Az olasz Della Giusta arról beszélt, hogy a különböző típusú transszexuálisok (férfi nővé, ill. nő férfivá) gyakran egymásra találnak és mint partnerek, kötődnek egymáshoz. Ugyanezt az amerikai Ettner is megerősítette.

A francia Gallarda tesztek (Rorschach és MMPI) segítségéval összehasonlította a transzvesztita fetisiszták és a férfi–nő transszexuálisok személyiségét, és sok hasonlóságot talált köztük. A belga Michel azt vizsgálta, hogy milyen pszichés következményei vannak a nem-átalakító műtéteknek. Kóros következményeket nem talált, de például az az énvédő mechanizmus, hogy kellemetlen helyzetekben a fantáziához lehet menekülni, a műtétek után már nem működött.

Ezekből a témakörökből is nagyon sok előadás hangzott el a kongresszuson, s nehéz lenne őket teljesen különválasztva ismertetni, mert többnyire szorosan összefüggenek. Egyébként is csak néhány jellemzőbb és fontosabb téma bemutatására szorítkozhatunk.

A norvég Almaas arról beszélt, hogy a pszichológiai nem (gender) fogalma és kifejezésmódjai változnak: lassan megszűnik a leegyszerűsítő felosztás hetero- és homoszexuálisokra, hiszen köztük vannak a bi- és a transszexuálisok, valamint az androgűnek. A nemi identitás és a szexuális orientáció kölcsönösen befolyásolják egymást. A kanadai Assalian bemutatott egy általa összeállított “szexuális kudarcfélelem skálát”. Az angol Barber szerint a számítógép – az Internet szex-oldalai révén – egyfajta új “szex-fétissé” válhat, mert alkalmas az autoerotikus izgalomkeltésre és függő helyzetbe hozhatja a gép használóját.

A francia Bartin a tizenévesek szexualitásáról kifejtette, hogy egyrészt a szexuális kielégülést, másrészt a szerelmet és gyengédséget keresik. A pszichoanalizis szerint a szerelem csak eszköze a szexuális élvezetnek. Az utóbbi évtizedekben kialakult kötődési elmélet szerint viszont az érzelmi kötődés szükséglete alapvetőbb, mint a szexuális szükséglet. Hasonló álláspontot képviselt az amerikai Bean “Szex és szerelem” című előadásában.

A svájci Bianchi-Demicheli azt vizsgálta, hogyan hat a művi abortusz a nők szexuális életére. Megállapította, hogy utána sokan szorongóvá, sőt, depresszióssá válnak, s ez különböző szexuális diszfunkciókat eredményez. Ezek rendezése pedig legnagyobbrészt az adott partnerkapcsolat minőségétől függ. A portugál Brak-Lamy a lisszaboni bárokban tanulmányozta a heteroszexuális csábítási taktikákat: testhelyzeteket, gesztusokat, pillantásokat stb. Egy másik portugál (Brites) közel 400 egyetemistánál tesztekkel vizsgálta a szexuális fantáziákat és álmodozásokat, megállapítva, hogy a férfiaknál sokkal több, pozitiv szexuális fantáziát lehet találni, mint a nőknél.

Egy koreai pszichológus (Chang) többezer középiskolás lánynál vizsgálta kérdőívvel, hogy milyen szerepe van az asszertivitásnak a nem kívánatos szexuális élmények megelőzésében. A megkérdezettek 48%-ának volt szexuális partnere, ám ezek asszertivitása alacsonyabb szintű volt, mint a szexuális kapcsolattól tartózkodóké. A spanyol Chas Rodriguez 3 előadást is tartott: egy vidéki körzetben kérdőívvel gyüjtött adatokat a tizenévesek szexuális viselkedéséről, ismereteiről és attitűdjeiről. Megállapítása szerint a fiúk 67%-a hetente többször maszturbált, míg a lányoknak csupán 22%-a, s ők is csak havonta néhányszor. A fiúk kétharmada, a lányok 40%-a már közösült; a koitarche időpontja a 17–18 éves kor. Mindkét nem szexuális ismeretei elég hiányosak, s az attitűdjeik sem mondhatók korszerűnek.

Coleman , a Szexológiai Világszövetség elnöke “Milyen a szexuálisan egészséges társadalom?” című előadásában a WHO 1975-ös határozatából indult ki, amelyet egy nemrég megtartott szimpóziumon továbbfejlesztendőnek ítéltek, különös tekintettel a “harmadik világ” igényeire és a világszerte terjedő HIV/AIDS járványra. Az argentin előadó, Comparatore azt a kérdést járta körül, hogy a “swinging”, vagyis az utóbbi évtizedekben népszerűvé vált, időleges házaspár-csere lehet-e jó hatással a házasságokra. A “Köztünk” című magazin körkérdésére a 2600 válaszoló többsége azt állította, hogy a swinging megerősítette a kapcsolatukat.

Egy francia nőgyógyász, Esturgie elmondta, hogy a kivizsgálást előkészítő kérdőívében azt is megkérdezte pácienseitől: “Vannak-e szexuális problémái?” A megkérdezett nők alig egyharmada válaszolt erre a kérdésre, de közülük is keveset akartak (vagy mertek) erről beszélni. Az olasz Forleo 253 tizenéves római lánnyal kitöltetett kérdőívéből az derült ki, hogy sokan nincsenek tisztában nemi szerveik működésével, bár azt hiszik, hogy jól tájékozottak.

Az amerikai Francoeur, a Nemzetközi Szexuális Enciklopédia szerkesztője afrikai szexológusok beszámolói alapján a szexuális kultúra ottani jellemzőit elemezte. Négy jellemzőt állapított meg: 1. Gyakori az un. “száraz szex” (főleg, ha a nő hüvelynyílását összevarrták), 2. Sok az egyoldalúan monogám és/vagy poligám partnerkapcsolat, a férfi teljes szabadságával. 3. Általános a “hallgatás parancsa”, vagyis a szexuál-tabu. 4. Merev patriarchalizmus jellemző az egész kontinensre.

A svéd Fugl-Meyer két vizsgálatról számolt be: az egyikben az erekciózavarok hatását vizsgálta az érintett párok életének minőségére; a másikban dán körzeti orvosok szexuális attitúdjeit és képzési igényeit mérte fel kérdőívvel.

Gellman-Barroux francia pszichológus referátumainak egyike a szerelmi képesség fejlődéséről szólt. Eszerint a fiatalok könnyen szerelembe esnek (akár első látásra), ám hamar ki is ábrándulnak. A beteljesült szerelem is mindig hamar elhalványul vagy megszűnik és helyet ad a következőnek. (Ebben az ismétlési kényszer is szerepet játszhat.) Napjainkban egy ember átlag háromszor lesz szerelmes életében, de kevesen jutnak el a felnőttes, érett szerelmi képességig, amely már nem a narcisztikus álmokra épít. Ahogy a “másság elfogadásáról” írja: “Egy éretlen pár egymás másságának felismerése után inkább szakítana, mint hogy elfogadja a köztük levő különbségeket.” A szenvedélyes szerelem a személyiség fejlettségi fokától függően lehet érlelő és gazdagító hatású, de lehet romboló is. (A szerelemről egyébként még több előadás hangzott el, főleg francia, olasz és délamerikai szexológusoktól.)

Guerin amerikai szexológus az USA szexuálpolitikáját áttekintve a magánélethez való jogot kiterjesztené a felnőttek önkéntes, bár házasságon kívüli és/vagy perverznek tekintett szexuális kapcsolataira és a szex-klubokban való részvételre is. Ennek érdekében felsorolta a szexualitással kapcsolatos joggyakorlat megreformálásának stratégiáit.

Két japán kutató (Hatano és Hara) külön-külön beszámolt kérdőíves adatgyüjtésének eredményeiről. Mindketten a “szexuális tudatosságot” és viselkedést vizsgálták, folytatásaként a Japán Szexuálpedagógiai Társaság 1974 óta 6 évenként végrehajtott feméréseinek. Megállapították, hogy a fiatalok egyre korábban kezdik a nemi élet különböző formáit, s e téren már nincs különbség a fiúk és lányok között, bár a fiúk aktívabbak, és növekedett a zaklatások, visszaélések száma is. A kanadai Herold viszont felmérései alapján úgy látja, hogy a régi “kettős erkölcsöt”, amely a férfiaknak adott több szexuális szabadságot, egyre több nő próbálja visszájára fordítani: több szabadságot kapni, mint a férfiak.

A perui Horna Padron az ország dzsungelvidékein tipikus “macho kultúrát” talált: a lányok már 13 éves kor körül defloráltatnak, így sok köztük a lányanya. A japán Ikegami pedig a 20 év körüli lányok fogamzásgátlási szokásait felmérve megállapította, hogy a “partner-dependensek” hajlamosak elhanyagolni a kondomhasználatot, szemben az asszertívekkel. Az ausztrál King a szexuális egészség jelentőségéről tartott előadásában kifejtette, hogy a rendszeres orgazmusok erősítik az egyéni életerőt és csökkentik a szív- érrendszeri megbetegedések veszélyét.

A könyveiből hazánkban már ismert Igor Kon az orosz fiatalok szexuális viselkedésének mai trendjeiről megállapította, hogy már átlag 15–16 éves korban elkezdik a közösüléseket, bár nincsenek tisztában a veszélyekkel. Amellett egyre többen dohányoznak, isznak és drogoznak; ugyanakkor a maszturbációt még mindig abnormálisnak és szégyenletesnek tekintik.

A spanyol Lopez Sanchez a pubertás előtti (3–10 éves kori) szexualitást igyekezett felmérni kérdőivekkel és csoportos beszélgetésekkel. A megkérdezett szülők és tanítók 22 féle szexuális viselkedést figyeltek meg, legtöbbet a 3–5 éves gyermekeknél. A megkérdezett tizenévesek viszont inkább kisiskolás korukból emlékeztek szerelmekre és egyéb szexuális megnyilvánulásokra.

Maines szerint az USA “kettős erkölcsének” jellemzője, hogy 12 államában tiltják vagy korlátozzák a vibrátorok eladását, holott az a női orgazmuskészség fejlesztésére is használható. Ugyanakkor a “pénisz-pumpa” vagy a Viagra mindenütt szabadon kapható – ezzel is a heteroszexuális koituszt, mint normát támogatják. A svájci Milicevic-Sartorius a csoportházasságot, mint az elköteleződés és szexuális szabadság összhangjának lehetőségét mutatta be a 30 tagú, 15 éve működő Komaja kommuna kapcsán. Momtazi (Irán) a feleségek pszichés és szexuális helyzetét elemezte az iszlám poligámiákban. Az ottani szabályok szerint egy férfinak legfeljebb négy felesége lehet egyszerre, de csak az első feleség engedélyével választhat újabbakat.. Ennek folytán az ilyen feleségeknél gyakoriak a szexuális, sőt, személyiségzavarok.

A portugál Nobre egy 28 tételes “Kognitiv sémák” kérdőívből és egy 40 tételes “Szexuális attitűdök” kérdőívből összeállított egy “Kognitiv és emocionális” szexuális kérdőívet, amit 318 önként jelentkezőn kipróbálva igen jónak és megbízhatónak talált. Norvind (USA) 3500 páciensnél vizsgálta az alá- és fölérendeltség, a szadomazochizmus, fetisizmus és transzvesztitizmus megnyilvánulásait, s úgy találta, hogy a körülményektől függően mindegyiknek lehet kedvező, vagy kedvezőtlen hatása.

A német Pastötter a “kemény pornográfia” szocioökonómikus szerepéről elmondta, hogy 2000-ben az ilyen árucikkekkel (főleg videofilmakkel) 4 billió dolláros forgalmat valósítottak meg, annak ellenére (vagy épp azért), hogy a kemény pornofilmek még tabunak számítanak. Hatásuk nehezen felmérhető, de veszélyesen nagy, így vizsgálandó.

Secades (Argentina) a gyermekekkel kapcsolatos szexuális visszaélésekről szólva olyan hivatalos adatokra hivatkozott, amelyek szerint csak Bélkelet-Ázsiában több, mint egymillió gyermek-prostituált található, de nem sokkal jobb a helyzet Délamerikában sem. Ennek fő oka az anyagi rászorultság, valamint a korszerü nevelés és gyermekvédelem hiánya. (Az ilyen (gyermekek vagy nők elleni) szexuális visszaélésekkel legalább egy tucat előadó foglalkozott a kongresszuson.)

A szexuálszociológiai témák áttekintésének befejezéséül az egyik legismertebb, amerikai szexológusnőt, a feminista Tiefert idézem, aki szerint a globális gyógyszeripar agressziven ellenőrzi a szexológiai kutatást, képzést és nevelést, medikalizálja nemcsak a férfi, hanem a női szexualitást is, s ezzel akadályozza a nők szexuális emancipációját éás önmeghatározását. Emiatt a nőmozgalom új kampányt hirdet.

A szexológiai kongresszus főleg orvosi profiljának megfelelően legalább száz előadó foglalkozott fiziológiai témákkal. A témák részben kísérletekkel (állatkísérletekkel is), részben műtétekkel és/vagy gyógyszerezéssel kapcsolatosak. Colombino (Urugvay) és mások például különböző gyógyszerek negatív vagy pozitiv hatását tanulmányozták a szexuális funkcióra. Következtetésük, hogy a gyógyszerek kereskedelmi prospektusában említeni kellene az adott gyógyszer esetleges zavaró hatását ezen a téren.

Sokan vizsgálták fiziológiai szempontból az öregedés hatását a szexuális képességekre. Diamond (USA) “férfi menopauzának”, mások “andropauzának” nevezik az idősödő férfi szexuális problémáit, amelyek főleg a prosztatával és az erekcióval kapcsolatosak. Párhuzamba állítják az andropauzát és a női menopauzát, s elemzik a hormonális kezelés lehetőségeit. A szlovák Zaviacic a “női prosztata” (lásd: G-folt) jelentőségét méltatja, mert szerinte ez a “gyönyör szerve”, s ez magyarázza a női ejakuláció jelenségét (amelyben állítólag megtalálták a PSA-t, vagyis a prosztatára specifikus antigént). A kínai Xieliang a vénás fisztula-impotencia három fajta műtéti megoldását mutatta be.

Waldinger holland szexológus a korai magömlés neurobiológiai kezelését ajánlja, mivel a központi szerotonin metabolizmus fontos szerepet játszik annak előidézésében. Ezért hatásosan kezelhető clomipraminnal, paroxetinnel, fluoxetinnel vagy sertralinnal. Véleménye szerint egyébként a gyors magömlés fiziológiai szempontból normális jelenség. Egy másik holland, Van Lunsen szerint a Tibolone nevű gyógyszer kedvező hatással van a posztmenopauzális nők klimakterikus tüneteire és szexuális reagálókészségére. A német Uckert kísérletei alapján azt állítja, hogy az emberi növekedési hormonnak kedvező hatása lehet az erekció kialakulására és fenntartására.

Többen vizsgálták a diabetes hatását mindkét nem szexuális viselkedésére, megállapítva, hogy az enyhébb esetekben nem hat negatívan. Az olasz Tripodi a Fedra nevű, egyfázisú orális fogamzásgátlót 385 nőn kipróbálva, kérdőívek kitöltetésével megállapította, hogy a szedés jó egy éve alatt nem csökkent a nők libidoja. A brazil Torres több, mint ezer, erekciózavarban szenvedő páciensnél tökéletes merevedést tudott létrehozni Prostaglandin E1, Phentolamin és Papaverin keverékével. De ebből szerinte (is) az következik, hogy az erekciózavarnak pszichogén oka volt. Igy inkább szexuális pszichoterápiára van szükség.

A neves francia orvos-szexológus, Tordjemann a női anorgazmia két fő okát a periferiális és/vagy a centrális neuropátiában találta meg. A hatékony kezelést ezért az idegekre ható gyógyszerekben látta. Az olasz Tomasi viszont a retrográd ejakulációt kezelte sikeresen intramuszkulárisan adott methoxaminnel. A francia Stoleru abból kiindulva,, hogy a plazma tesztoszteron minimális szintje fontos feltétele a szexuális izgalomnak, P.E.T-tel kísérletezve megállapította, hogy a tesztoszteron az agy mely részeit aktiválja szexuális ingerlés esetén. A bolgár Stanislavov az asthenozoopremiát kezelte sikeresen Sorgenor és Pycnogenol együttes alkalmazásával. A francia Soussana pedig az orrban levő “Jacobson-szerv” és általában a szagok, illatok szexuális hatásának jelentőségét méltatta.

Érdekes kísérletek folynak például a lézerfény alkalmazásával.. Az orosz Kulcsavenya impotens férfiak péniszének gyakori lézeres kezelésével 90%-os eredményt ért el. Az ukrán Makedonszkij prepubertásos fiúk cryptorchid hypogonadizmusát a műtét után a herezacskó alacsony energiájú lézerbesugárzásával kezelte, így serkentve a herék jobb vérellátását és működését. A német Mann a szexuális erőszak miatt elítélt férfiak állítólagos impotenciáját az alvás-laborban 3 éjszakán át Rigiscan készülékkel és EEG-vel stb. ellenőrizte. Az angol Pryor a priapizmus sikeres kezeléséről számolt be.

Ezekről is legalább száz előadás hangzott el a kongresszuson. Úgy tűnik, ebben a a latinamerikaiak és a spanyolok járnak elöl. A spanyol Abellan elmondta, hogy a nemek egyenlő esélyeit célzó “Gender Concord Program” részeként egy CD-t készítettek, amely interaktiv módon különböző dokumentumokat ismertet a nők elleni erőszakkal kapcsolatban, s ezt a spanyol nyelvű országokban terjesztik. Több kubai előadó beszélt a náluk bevezetett szexuális nevelési programokról, amelyeket az óvodáskortól kezdve alkalmaznak. Meglepő volt megtudni, hogy Kubában minden orvosegyetemen van szexológiai tanszék, s a pedagógusok ilyen irányú képzése is folyik. Egyik előadójuk a TV-adásokat elemezte a szexuális nevelés szempontjából. Másikuk (Diaz) az idősebb férfiak és nők szexológiai gondozását ismertette.

A brazil Assuncao Sousa beszámolója szerint “egészségügyi karaván” indult 11 tengerparti városba, s ott 30 szexuálpedagógus adott felvilágosítást a tanácskérőknek, akik főleg a nemi úton terjedő betegségekről és a szexuális zavarok kezeléséről érdeklődtek. A columbiai Aurelius az iskolai szexuális nevelés fejlesztését sürgeti: szerinte a szülők meghívásával kellene az osztályokban megbeszélni a szexuális egészség biztosításának módjait, s lehetőleg ingyenes fogamzásgátlókat is kellene osztogatni. A mexikói Corona “az utopiától a kompromisszumig” gondolatának jegyében áttekintette a világ országaiban folyó szexuális nevelést, összehasonlítva azokat öt olyan latinamerikai országgal, amelyek jó eredményeket értek el ezen a téren. A spanyol Dieguez több mint 1100 spanyol, argentin, brazil és paraguai egyetemista szexuális kultúráját mérte fel kérdőívekkel, és nagy különbségeket állapított meg a tudásszint terén, s egyben sok tévedésre és előítéletre is fény derült, ami az általa kidolgozott “Affektiv szexuális nevelés” programjával kíván rendezni.

A francia Desbarats elismeréssel szólt az állam által meghirdetett szexuális nevelési programokról, de kérdésesnek tartotta azok hatékonyságát. A szexuális visszaélésekről szóló információk ugyanis elbizonytalaníthatják a gyermekeket és negatív képet alakítanak ki bennük a felnőttkori szexualitásról. Egy másik francia (Dias) megállapítja, hogy sem a szülők, sem a pedagógusok nem értenek a szexuális neveléshez, mert egyaránt a szexuáltabu korlátai között élnek.

Donnelly (USA) egy tipikus amerikai “absztinenciára alapozó” szexuális nevelési programot ismertetett, amit 23 órában tartanak a 6–8. Osztályosoknak, fiúknak és lányoknak egyaránt. A kérdőívvel felmért eredmények az ismeretek jelentős gyarapodását mutatják, de még nem tudni, csökkenni fog-e a tizenéves kori terhességek és nemi fertőzések száma. Egy másik amerikai (Huberman Kemp) a szexuális nevelést úgy jellemezte, hogy a tanulóknak még 10%-a sem kap átfogó, realista és progressziv szexuális nevelést. Bár a szülők 85%-a az iskolától várná a korszerú szexuális nevelést, a vallásos alapokon álló politikai csoportok “absztinenciát a házasságig” célkitűzésű, elrettentő programja 500 millió dollárt kapott a szövetségi parlamenttől.

A kanadai Quebec tartományban bevezetett ESPACE nevű, a szexuális visszaéléseket megelőző, iskolai programot mutatta be Hebert, majd más szempontból Lavoie is. Az ausztrál Higgins pedig a homofóbia leküzdését célzó iskolai felvilágosító órákról beszélt. Kuriansky (USA) pedig első előadásában kínai tapasztalatairól számolt be: részt vett a “Reproduktiv Egészség Központjjának” telefonos tanácsadásaiban. A befutott kérdések jelentős része a szexszel volt kapcsolatos; ez lehetővé tette a kínaiak és az amerikaiak szexuális problémáinak összehasonlítását. Másik két előadásában az amerikai fiataloknak osztogatott, telefonos tanácsait ismertette (többek között “a szexuális egészség tiz parancsolatát”). Telefonos tanácsadásról egyébként többen, igy az izraeli Lapidot is beszámolt, s azt is közölte, hogy a férfiak 42%-a erekciózavarok, a nők hasonló százaléka pedig vaginizmus miatt kért tanácsot.

A finn Liinamo az utóbbi években tanévenként húszezer 14–16 éves diák szexuális ismereteit és attitűdjeit mérte fel kérdőívekkel, hogy ezáltal értékelje és továbbfejlessze az iskolai szexuális nevelést. A spanyol Martinez Cabanes 335 tizenéves diák kérdéseit gyüjtötte egybe. Összesen 1276 szex-vonatkozású kérdés gyűlt össze, ami önmagában is mutatja tájékozatlanságukat és érdeklődésüket. A pedagógusok ezek megválaszolására felkészültség hiányában nem vállalkoztak. Az amerikai Paget bemutatta az általa írt könyvet, amelyben az olvasókat a megvásárolható, újabb szexuális segédeszközök (vibrátorok és egyéb játékok) használhatóságáról tájékoztatja.

A középiskolások szexuális neveléséről a kanadai Picod elmondta, hogy az oktatási miniszter rendelete értelmében 13 éves kortól minden osztályban foglalkozni kell szexuális neveléssel, az egészségnevelés keretében. Ma már kb. 200 képzett szexuálpedagógus foglalkozik a tanárok ezreinek ilyen irányú továbbképzésével. A középiskolákban négy év alatt kb. 40 órát szánnak erre a nevelési feladatra. Egy másik kanadai (Saulner) a televizió lehetőségeinek felhasználását ajánlotta a szexuális nevelés hatékonyságának javítására. Az amerikai Yarber a kondom-használattal kapcsolatos hibákat mérte fel 158 egyetemistánál, s 35 hibát talált náluk – tehát itt is van oktatni való.

A televizió mellett az Internet is egyre nagyobb szerepet játszik többek közt a szexualitással kapcsolatos információk áramlásában is. A kongresszuson közel 20 előadás hangzott el ezzel kapcsolatban.

A portugál Carvalheira a “chatroom”-ok igénybe vételének fő motívumait igyekezett tisztázni, online kérdőív segítségével, s ennek eredményeit ismertette. Az izraeli Bronner a náluk kb. egy éve működő szexuális tanácsadó portálról elmondta, hogy már a 9–11 éves gyermekek is sok kérdést tesznek fel, s ezt figyelembe kell venni a szexuális nevelési programok összeállításánál. Hasonló internetes tanácsadások működnek az USA-ban is, többek közt a Playboy magazin website-ján, aminek anyagát könyvalakban is kiadták. Az amerikai Friedman szerint az egyik legnépszerűbb internetes szexuális tanácsadás a Columbia Egyetem “Go ask Alice!” című honlapja, amelyet 60 országban, milliók olvasnak már 8 éve, s a WHO a volt szocialista országok fiataljainak is figyelmébe ajánlja.

Az Internet nyujtotta új lehetőségek természetesen nem mindenkinek tetszenek. Az ausztrál Goodwach szerint korántsem problémamentes az “Internet szex”. A chatroomokban kezdődő kapcsolatok is kiválthatnak kuidarcfélelmet vagy függő helyzetet stb. Rosenstock (USA) éppen erről a függőségről, a “cybersex addiction”-ról tartott előadásában úgy vélte: legalább 200 ezer amerikai károsodik a pornográf website-okhoz való túlzott kötődés miatt. Nála csak az utóbbi két évben 15 páciens jelentkezett a cybersex függőség miatt, s ezeket pszichotrop gyógyszerekkel próbálta kezelni.

Egy francia szexológus (Mocquard) létrehozta az első olyan website-ot, amely interaktiv módon segít megoldani a korai magömléses férfiak problémáit: egyrészt képek segítségével is elmagyarázza a tennivalókat, másrészt szükség esetén terapeutához irányít. A venezuelai Segnini szerint mindenesetre tanulmányozni kell a “cybersex forradalom” előnyeit és hátrányait A “cyber-terápia” a kezelés olyan új típusa, amelyből hiányzik egy fontos tényező: az empátia. Az olasz Simonelli a szexológia egyik legfontosabb feladatának tartja az Internet nyujtotta lehetőségek felhasználását, s utal rá, hogy ma már “cyberdildonics” is van, vagyis olyan szex-eszközök, amelyek PC révén összekapcsolhatók az internettel.

A lehetőségek között található azonban a főként Internet útján történő szexológiai képzés és továbbképzés is. Ezzel ugyancsak kb. 20 előadó foglalkozott a kongresszuson. Kubában például évek óta működik a Szexuális nevelés Központja, amely összehangolja az orvosok és pedagógusok ilyen irányú képzését. A már említett Martinez Verdier nemcsak tanácsadó honlapot vezet, hanem – a Haeberle professzor által szerkesztett website mintájára – jól kidolgozott szexológiai tanfolyam anyagát tette az internetre. A tanfolyam elvégzésére a világ különböző részeiből több százan jelentkeztek, elsősorban orvosok és pszichológusok, pedagógusok és szociális munkások.

A kínai NG (HongKong) kifejezetten szexuálpedagógiai kurzust indított az interneten, egyelőre csak kínai pedagógusok számára, az ottani egyetem és Szexuálpedagógiai Társaság segítségével. A brazil Rodrigues évek óta hetente e-mailen küldözget szét szexológiai híreket, tanulmányokat , recenziókat és egyéb dokumentumokat az érdeklődőknek, ezzel segítve a szakemberek továbbképzését. Az ugyancsak brazil Serapiao orvosoknak indított Bálint-csoport keretében nyújt szexológiai képzést. Hasonló céllal vezetett több workshopot orvosoknak és pszichológusoknak az izraeli Shtarkshall. Az amerikai Solursh pedig azzal segítette elő a szexológiai képzést, hogy felmérte, mennyiben érvényesül a leendő orvosok és egészségügyi középkáderek szakképzésében a szexuális nevelésre és tanácsadásra való felkészítés, s javaslatokat tett ennek fejlesztésére.

Egy spanyol szexológusnő, Hernandez Sanchez beszámolója szemléletes példa arra, hogy Nyugaton sem könnyű a szexuálpedagógia helyzete. Szerinte a pedagógusok főleg azért kerülik a szexuális kultúra oktatását, mert félnek a szülők ellenállásától, akiket szintén tanítani kellene, de erre sem idő, sem hely, sem felkészültség newm áll rendelkezésre. A felkészítéshez pedig hiányoznak a képzett szakemberek.

Eddig a szexológia néhány fontosabb rész-területéről volt csak szó, pedig a kongresszuson általánosabb, elméleti kérdések is felvetődtek. A német Runkel például a szexualitás jövőjéről kifejtette, hogy annak fejlődése az önmagára utaltság irányában halad, mivel a vágy és kielégülés teljesen szétválik a reproduktív funkciótól. Már ma is sok az egyszülős család, s minthogy az egyéni egészség és önmegvalósítás számít az élet legnagyobb értékének, a testápolás és diszítés, a fitness és az élvezet egyre fontosabbá válik mindkét nem számára. Egy másik német, Derreza szerint viszont a biológiai evolúciónak vége, a szellemi fejlődés kerül előtérbe, így a test elveszti jelentőségét. A szex pedig, mint a kommunikáció primitiv formája, egyre inkább háttérbe szorul. (Már ma is egyre kevesebben kívánják.)

A norvég Kulseng a szexuális fejlődés “interszubjektiv szemléletét” ismertette, Daniel Stern elméletére hivatkozva. Eszerint a fejlődést a verbális és nem-verbális,affektiv interakciók szabályozzák (Ez nagyjából megfelel a konstruktivizmus elméletének.) Az amerikai Levine szerint a férfiak szexuális vágyának paradox jellemzői:: 1. A vágy és a motiváció nincs mindig összhangban. 2. A hűtlenségi gondolatokat még egy boldog kapcsolatban sem lehet teljesen kizárni. 3. Erkölcsi elveink ellenére is készek vagyunk a szexuális élvezetre. A francia Lobrot az erotika és szexualitás viszonyával kapcsolatban kifejtette, hogy szerinte az erotika, vagyis a szerelmi képesség fejlődése a pszichoszexuális fejlődés fő tényezője.

Volt néhány olyan előadó is, aki a vallásos élményt, sőt, a miszticizmust próbálta összhangba hozni a szexológia megállapításaival (vagy fordítva). Jogosnak tűnik viszont a portugál Nodin kérdése a “queer” elmélettel kapcsolatban, amely új perspektívába helyezte a nemiséget, mint az egyéni élet során is rugalmasan változó funkciót. Ha ez a megközelítés hasznos a deviáns jelenségek magyarázatában, akkor a szexuális viselkedés hagyományos modelljeire is lehet talán alkalmazni.

A holland Fonteijn a nemrég megfogalmazott, alapvető szexuális jogokat módosítaná, illetve kiegészítené a szexuális felelősségekkel és kötelességekkel, az intimitás erkölcsi szabályainak figyelembe vételével. A venezuelai Parra-Colmenares pedig “paradigma-váltást” tart szükségesnek: a szexológia ne csak a funkció-, vagy beállítottság zavaraival, a nemi erőszakkal, visszaélésekkel és hasonlókkal foglalkozzon, hanem azzal is, ami jó a szexben. Ez lesz a fő témája a jövőre sorra kerülő, 11. Latinamerikai Szexológiai Kongresszusnak.

A legalább egy tucat előadás közül, amelyek a homoszexualitással foglalkoztak, egyet emelnék ki: az ausztrál Higgins arra keresett oki magyarázatot, hogy a házasságot kötő férfiak egy része miért válik homoszexuálissá; illetve, ha az volt, miért köt házasságot? Az utóbbinak két legfontosabb okát abban látja, hogy ezt látták “természetesnek” és gyermeket, családot kívántak.

A transszexualizmus problémája legalább ugyanannyi teret kapott a kongresszuson, mint a homoszexualitás. Ezek egy részét már érintettük. Viszont érdemes lenne néhányat bemutatni a szexuális visszaélések (incesztus, nők elleni erőszak stb.) témáiból, vagy a történelmi és művelődéstörténeti előadásokból.

Az utóbbiaknál maradva, a francia Brenot például a szexológia történetéről adott áttekintést, első szexológusokként H. Ellist és S. Freudot említve, s megállapítva, hogy a modern szexológia Kinsey-vel kezdődött, a szexuálterápiát pedig Masters és Johnson alapozták meg. Az amerikai Chalker tágabb perspektívából, a jégkorszaktól kezdve hat “szexuális forradalmat” állapított meg. Az első a magántulajdon és a patriarchátus kialakulása volt, az utolsó pedig napjainkban zajlik, a 60-as évek óta.

A mexikói Corona a 16. Századi azték társadalom “szexuális osztályviszonyait” ismertette, a szíriai Kaadan pedig az ősi arab orvoslás történetének szexológiai vonatkozásait. Végül Fineltain a francia szexológia történetéről adott összegzést. Jellemzőnek tartotta, hogy a 70-es években pszichoanalitikus beállítottságú pszichiáterek és pszichológusok kezdték a szexológia művelését, ma viszont az urológusok vették át a vezető szerepet.

Bár sok minden érthetően kimaradt ebből az ismertetésből, mindent egybe vetve meglepően gazdag és színes kép bontakozik ki előttünk, ami a szexológia lendületes fejlődéséről tanuskodik. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy csaknem egyidejűleg egy másik jelentős szakmai találkozóra is sor került, éspedig Horvátországban. Ez utóbbiról szintén kaptunk és közlünk beszámolókat (lásd a “Konferenciák” rovatban.)