Változatlanul  időszerű  témák

 

1960      óta  sok olyan feladatom és kezdeményezésem volt, amely akkor fontosnak és sürgősen megoldandónak tűnt, ám a körülmények folytán akadályokba ütközött és le került a napirendről.  Aktualitásukat azonban nem veszítették el;  a megváltozott körülményekhez igazítva ma is szükség lenne rájuk – esetenként még inkább, mint akkor.  Épp ezért érdemes  felhívni a figyelmet néhányra,  először a fontosabbakra, aztán a többire,  időrendi  sorrendben.

 

1.  Javaslat és szakanyag egy ismeretterjesztő  filmhez

2.  Javaslat  középtávú  szexuálpedagógiai  kutatásra

3.  Szexuálpedagógiai  feladatok  a  népművelésben

4.  Az  ifjúságkutatás  pszichológiai és pedagógiai  problémái

5.  Témavázlat  „A párválasztási szocializáció tényezői”  c. disszertációhoz

6.  Javaslat  a szexuális kultúra  tömegkommunikációs  programjaira

7.  Tervezet  szexuálterápiás  kiképző   csoportokra

8.  Javaslat  egy új,  magánélet-fejlesztő  egyesületre

9.  Javaslat  szexológiai  adatgyüjtésre

10. A  házasságterápia  új  koncepciója

11. „A  szeretkezés  szépségei”  c.  videokazetta  terve

12. Szerelem: az agy "biokémiájának"  terméke?

13. Javaslat egy  közös, nemzetmentő  projektre

     Tervezetek, javaslatok  1964  és  2004  között 

 

       1. Javaslat és  szakanyag egy ismeretterjesztő  filmhez  (készült  1970-ben)

 

A film egyik variációjának  témája:  a  párválasztási  érettség,  a másik variációé:  a  szerelem.  Az első téma jelentősége abból adódik, hogy a jól átgondolt párválasztás és a harmonikus nemi élet nemcsak az egyéni életsors döntő tényezője – jelentőségében csak a páyaválasztáshoz mérhető! --, hanem társadalmi szempontból is igen fontos.  A sikertelen párválasztás nemcsak két ember életét keserítheti meg, s a házasság felbomlásához vezethet, hanem az ilyen kapcsolatból származó gyermekek egész életére is súlyosan kihat.

Felmérhetetlen jelentőségű ezért a fiatalok felkészítése, képessé tétele a sikeres párválasztásra,  vagyis a  párválasztási érettség  elérésére.  Ennek fő  kritériumai:  a felnőttkornak megfelelő  testi és lelki érettség;  egy végleges, intim életközösség létrehozásának igénye és képessége;  továbbá  a harmonikus együttéléshez szükséges ismeretek és készségek elsajátítása.  Ebben a komplex személyiségfejlődési folyamatban  sajnos, ritkán érvényesülnek  tervszerű és korszerű nevelő hatások;  a sok, véletlenszerű, negativ hatás pedig súlyos károkat okozhat.  (Nem  kívánt  terhességek, vetélések, nemi úton terjedő fertőzések  stb.)

A  film  célkitűzése:  bemutatni a párválasztási érettség mibenlétét és jelentőségét, hiányának  súlyos következményeit.  Ezzel a párválasztás előtt állóknak  nyújthatnánk a legnagyobb segítséget, amennyiben megkönnyítenénk, hogy lemérhessék, felbecsülhessék önmaguk és (leendő)  partnerük  párválasztási érettségét, s ezzel együtt a tervezett együttélés  sikerének kilátásait.  Igy a film elsősorban a rossz házasságok megelőzését szolgálná.

Másodsorban  a fiatal házasok együttélési, alkalmazkodási problémáinak megoldását segíthetnénk elő azáltal, hogy megmutatjuk problémáik lehetséges okait, vagyis megkönnyítjük számukra a bajok pontos diagnózisát.  Ennek ismeretében pedig könnyebben elkerülhetők a gyakran tragikus következmények.

Végül pedig a film nagy segítséget jelenthet azoknak a szülőknek, akiknek házasság előtt álló gyermekeik vannak, mert elősegíti számukra gyermekeik párválasztásának helyes irányú, kedvező befolyásolását, s a párválasztási érettség kialakulásának előmozdítását.

A  film  tartalma,  mondanivalója  a szexuálpszichológia korszerű eredményein alapul.  Tartalmilag a két legfontosabb mozzanat:  a  pszichoszexuális és a pszichoszociális érettség, valamint a végleges párválasztási igény  (családalapítási szükséglet)  jellegének, megnyilvánulásainak filmszerű ábrázolása.  Ez egyuttal azt is jelenti, hogy bemutatjuk az e téren előforduló,  gyakoribb hibákat,  tipikus hiányosságokat és azok következményeit;  vagy megfordítva:  a következményekből kiindulva elemezzük a mögöttük rejlő okokat.  S egyuttal a szükséges érettség, a jó felkészültség  pozitiv kihatásait.

A film végső soron a modern házasság és család népszerűsítését  szolgálja, de óvja a fiatalokat a felkészületlen, elhamarkodott  házasságkötéstől.  Nem állít olyan irreális követelményeket, mint pl. a házasság előtti  önmegtartóztatás hagyományos szexuáletikai normája;  sőt, felhívja a figyelmet a leendő házastárs teljes megismerésének, az intim életközösség házasság előtti megteremtésének, kipróbálásának fontosságára.  A ma még gyakori „kényszerházasságok”  csökkentése érdekében hangsúlyoznunk kell a nem kívánt terhességek elleni védekezés, a korszerű fogamzásgátlás lehetőségeit is.

A  film struktúrája és metodikája  szempontjából többféle megoldás képzelhető el,  pl. cinema-varieté,  dokumentumfilm  és  oktatófilm-szerű megoldások.  De el tudok képzelni olyan megoldást is, amelynél a film zömét különböző játékfilmekből vett jelenetek alkotnák,  megfelelő kommentárokkal.  Vagy olyat, amelynél a hiányzó, nehezen megszerezhető, vagy nem elég filmszerű, dokumentumjellegű részletek helyett  hivatásos szinészek bevonásával tennénk élőbbé a mondanivalót.  Lehet az is, hogy a különböző eljárások, megközelítési módok kombinációja nyújtja a legjobb megoldást.  Ennek eldöntése a rendezőre tartozik, s véleményem szerint nem szükséges eleve és előre eldönteni.  Célszerűbbnek tartanám – legalábbis a munka első fázisában – a különböző koncepciók alapján történő, párhuzamos anyaggyűjtést, hogy aztán minél gazdagabb választékból szelektálhassunk.

Általánosságban javasolnám a  szembeállítás  módszerének alkalmazását.  Hiszen azt, hogy  ki érett  a párválasztásra, csak úgy tehetjük közérthetővé,  ha bemutatjuk:  ki  nem érett.

A  kéziratban ez után  részletesebb javaslatok  következnek,  szintén különböző variációk felvázolásával, főleg a kontraszthatások érvényesítése érdekében;  de ezek bemutatásától eltekintek.  Mindenesetre felidézik pl. a mielőbbi házasságkötés, vagy a házasság elkerülésére irányuló törekvés motivumait;  a tipikus házasodási dilemmákat; a jegyesek és fiatal házasok leggyakoribb problémáit  stb. 

 

Hasonlóképpen  alakult  a  „szerelem”  problémáinak  filmes megjelenítése is.

A téma jelentősége  itt abból adódik, hogy bár az ifjúság jogát a szerelemre ma már senki sem vitatja,  ám eltérőek a vélemények annak megítélésében, hogy  hány éves kortól kezdve van joga  valakinek a szerelemre, ill. meddig mehetnek el az egyes korosztályok a  nemi intimitás  terén.

A szexuális nevelés – ha egyáltalán létezik, mint tudatos törekvés – többnyire csak  a  „túl korai nemi élet veszélyeinek”  hangoztatására szorítkozik.  Ezt persze mindenki tetszése szerint értelmezi.  Egyeseknek általában a házasságkötés előtti nemi élet a „túl korai”,  mások 18-20 éves, vagy egyéb korhatárhoz kötik.  Sok szakember viszont a korhatártól függetlenül azt a szexuális kapcsolatot tartja túl korainak,  amit egy testileg és lelkileg  éretlen fiatal létesít.  Ez nagyjából megfelel a saját álláspontunknak is;  hozzátéve, hogy az érettség  a nemi kapcsolat felelősségtudó megítéléséhez és a káros következmények megelőzéséhez szükséges.

Ebből a szempontból nagy egyéni különbségek lehetségesek az adott korosztályon belül is.. A pszichikus érettség a körülményektől függően bekövetkezhet már a tizenéves korban,  de előfordulhat, hogy valakinek huszonéves korában is „túl korai” a szexuális kapcsolat.  Vagyis nem az a fő baj, hogy a fiatalok egyre korábbi életkorban kezdik a nemi életet, hanem az, hogy a szülők és nevelők nem segítik őket a felkészülésben, az örömteli, kulturált szeretkezés elsajátításában.  Ezért nem tudnak a fiatalok  zavartalanul élni a szerelemhez való jogukkal;  nem tudnak kedvező tapasztalatokat gyűjteni, jól felkészülni a házasságra.

A  film célkitűzése:  Bemutatni ezeket az ellentmondásokat, s egyben a kibontakozás útját.;  ezzel a közvéleményt pozitiv irányban befolyásolni, a felnőtteknél és a tizenéveseknél egyaránt. 

A  film koncepciója, strukturája és metodikája  nagyjából az előző variációhoz hasonlóan alakulhatna,  ezért itt csak az eltéréseket emelem ki.  A párválasztási érettség fő tényezőinek bemutatása helyett (vagy mellett) a fiatalok szexuális problémáit, s azok megoldásának külső és belső akadályait  mutatnánk meg.  Végső soron persze ez is a házasságra való felkészítést szolgálja, de csak közvetve.  Elsősorban azokkal a szituációkkal foglalkoznánk, amelyekben a házasságkötés lehetősége még fel sem merül konkrétan.  Azzal az életszakasszal, amikor a nemi érés már bekövetkezett, a nemi szükségletek  (főleg a fiúknál)  erőteljesen jelentkeznek, de házasságról objektiv és szubjektiv okok miatt még nem lehet szó.  Vagyis a szerelmi kapcsolat megtanulásának, a tapasztalatszerzésnek az időszakával és szituációival.  Legalábbis ez lenne a film egyik strukturális középpontja.

A másik a fiatal felnőttek szerelmi problémáival foglalkozna.  Olyan szituációkkal tehát,  amelyekben  méginkább a szerelem jogának gyakorlása ütközik nehézségekbe.  Azt kellene érzékeltetni, hogy sokféle, gyakran homlokegyenest ellenkező tendencia érvényesül mai életünkben a szerelemmel kapcsolatban.  Sok a következetlenség a közvéleményben és az elvárásokban. Különösen a nők helyzete nehéz ebből a szempontból.

Részletesebb javaslatok  itt is bőven szerepelnek a kéziratban, s ezek olyan helyzetekre vonatkoznak, amelyek ma is éppoly gyakran előfordulnak, mint a szakanyag készítése idején. S akadhat filmes, akit érdekel…

 

 

2.      Javaslat  középtávú  szexuálpedagógiai  kutatásra. 

       (Készült  1972-ben.)

 

Az  MTA  Pedagógiai Kutatócsoportjának készített javaslat összeállításánál egyrészt abból indultam ki, hogy hazánkban a szexuálpedagógia még sohasem volt komoly tudományos kutatás tárgya  (aminek okaira itt nem térhetek ki),  s ezért most kell lerakni nálunk e tudományág alapjait.  Másrészt abból, hogy a kutatásnak nemcsak a nevelés elméletét kell gazdagítania, hanem a gyakorlatban közvetlenül felhasználható eljárásokat kell eredményeznie. Az összeállítás harmadik szempontja az volt, hogy a tudományos kutatásnak ezen a területen is a politika  (szexuál-politika, ifjúságpolitika, egészségpolitika  stb.)  optimalizálását kell szolgálnia.  Ennek érdekében a kutatóbázisnak aktivan kezdeményeznie kell a tudományos koncepciók és kutatási eredmények gyakorlati következményeinek levonását és beépítését a kormányzati politikába.

A témakör illetve tudományterület sajátos helyzetéből, elsősorban a szexualitás hagyományos tabu jellegéből adódik, hogy a szexuális nevelés ma még nem magától értetődő, integráns része a pedagógia elméletének és gyakorlatának, vagyis ezután kell kiharcolnia létjogosultságát.  Ezt a körülményt figyelembe kell venni a középtávú tervezésnél.  De éppúgy azt is, hogy a szexuálpedagógia tulajdonképpen alkalmazott tudomány,  amely elsősorban a szexuálpszichológia és –szociológia, valamint a szexuáletika eredményeire támaszkodik.  A szexuálpedagógiai kutatás tehát alig képzelhető elaz említett alaptudományok művelése nélkül.  Továbbá arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szexuálpedagógiai kutatómunkának is vannak  személyi és tárgyi feltételei, s ezek szintén a tervezés részét képezik.

A  korszerű kutatás általában is csak team-munkaként képzelhető el, minimálisan három kutató részvételével – adott esetben pl. egy szexuálpszichológus, egy szexuálpedagógus és etikus, esetleg egy gyermekpszichiáter együttműködésével. A tulajdonképpeni kutatómunka megkezdése előtt lehetővé kell tenni a team tagjainak megfelelő felkészülését és összehangolódását.  Erre véleményem szerint kb. egy évet kell szánni, külön terv alapján. (Szakirodalom feldolgozása, esetmegbeszélések stb.)

A tárgyi feltételeket csak a konkrét program birtokában lehet közelebbről meghatározni.  Mindenesetre a fontosabbak közé tartozik a megfelelő szakirodalmi ellátottság  (külföldi kapcsolatok!), az adatgyüjtésekhez és kísérletekhez szükséges eszközök  (kérdőívek, feladatlapok  szb.)  és a korszerű adatfeldolgozás technikájának biztosítása.

A  terv fő  irányvonalai

A szexuális nevelés folyamatának legfontosabb tényezői:  1. maguk a gyermekek és fiatalok,  2.  a család, elsősorban a szülők,  3.  a pedagógusok és általában az iskola,  4.  egyéb intézmények  (egészségügy, civil szervezetek, tömegkommunikáció  stb.).  A  szexuálpedagógiai kutatómunkának tehát ezekkel a tényezőkkel kell foglalkoznia.  Mindegyikük esetében törekedni kell a kiindulási helyzet pontos  felmérésére,  majd célkitűzéseink szerinti  megváltoztatására,  végül a bekövetkezett változások folyamatos  ellenőrzésére  (visszajelentés).

A  tanulók  vonatkozásában

1. Helyzetfelmérés:  az egyes rétegek és korosztályok pszichoszexuális fejlettségi  (tudás- és neveltségi) szintjének megállapítása, reprezentativ mintavétel alapján. (Tényezők, tipusok, zavarformák)

2. Nevelési programok és módszerek. Ezen belül pl.

a) Nemi nevelési programok kidolgozása az egyes korosztályok számára a helyzetfelmérés és a nevelési célkitűzések  alapján.

b) A nemi nevelés korrelációinak kidolgozása a különböző korosztályok és iskolafajták vonatkozásában, és beépítése az egységes szexuálpedagógiai tervbe  (integráció).

c) Tananyagok  (olvasókönyv, munkafüzet stb.) kidolgozása az egyes korosztályok számára.

d) Audio-vizuális segédeszközök  (dia- és videofilmek, magnószövegek)  kidolgozása korosztályonként.

e)  Szerepjátékok és más, készségfejlesztő  feladatok kidolgozása korosztályonként.

3.  Ellenőrzés és programmódosítás:  a kidolgozott programok és módszerek kipróbálása  (kísérleti sé kontrollcsoportokkal),  az eredmények mérése  (programozott feladatlapokkal stb.) és értékelése.

A  család  (szülők)  vonatkozásában

1. A nemi nevelés családon belüli tényezőinek vizsgálata, reprezentativ minta alapján. Ezen belül főleg

a)  a szülők  szexuális attitűdjeinek vizsgálata,

b)  a szülőkről való „érzelmi leválás”  elősegítésének vagy késleltetésének vizsgálata.

2.  Eljárások kidolgozása a szülők és családtagok szexuális attitűdjeinek és kultúrájának  fejlesztésére

 a)  szexuálpedagógiai tanácsadás szervezése révén,

 b)  csoportmódszerek  (szülők iskolája stb.)  alkalmazása révén,

 c)  az iskolával való kooperáció fejlesztése révén.

3.  A  kipróbált eljárások eredményeinek mérése és értékelése, a szükséges módosítások kidolgozása.

A  pedagógusok (iskola)  vonatkozásában

1.   A pedagógusok szexuális beállítottságának, ismeretszintjének és  nemi nevelésre való felkészültségének vizsgálata  (reprezentativ mintavétellel).

2.  A szexuálpedagógiai  (tovább)képzésük programjának és módszereinek kidolgozása.  Ezen belül

  a)  kötelező és fakultativ szexuálpedagógiai kurzusok kidolgozása oedagógusjelöltek részére, a  szex.ped. minimum megállapításával.  (Ezt a munkát a Műv. Min. Pedagógusképző osztályának felkérésére már megkezdtem.)

  b)  A  szexuálpedagógiai  (tovább)képzés  ösztönzőinek, motivációja erősítésének  kidolgozása.

3.  A  kipróbált eljárások hatékonyságának mérése és értékelése, továbbfejlesztése.

    Egyéb  intézmények  vonatkozásában

1.      A  nevelés terén befolyással rendelkező  intézmények és szervezetek tudatos vagy spontán szexuálpedagógiai hatásainak és lehetőségeinek felmérése.  Különösen

a)      az egészségügyi intézmények (gyermek- és iskolaorvosok, védőnők, nevelési tanácsadók stb.)  ilyen irányú  tevékenységének vizsgálata.

b)      Az ifjúsági szervezetek működésében érvényesülő  szexuális attitűdök, normák  vizsgálata.

c)      A tömegkommunikációs apparátusok  ( napi- és hetilapok,  RTV, mozik és könyvkiadás)  közléseinek, ill. műsorainak  szexuálpedagógiai szempontú elemzése.

2.      Eljárások kidolgozása a vizsgált intézmények és szervezetek szexuális beállítottságának, normativáinak és hatásainak kedvező irányú befolyásolására, szexuálpedagógiai lehetőségeinek kiaknázására.

3.      A  kipróbált eljárások hatékonyságának mérése, értékelése és helyesbítése.

A  tömegkommunikáció vizsgálata többféleképpen képzelhető el.  Az egyik megoldás:  nagy vonalakban bemutatni a tömegkommunikációs eszközök világméretű „szexualizálódását”, elemezve a szexhullám okait és összetevőit, várható alakulását, szexuálpedagógiai kihatásait  stb.

A másik megoldás:  csak magyar viszonylatban és csak egy bizonyos időszak (pl. a legutóbbi néhány év)  viszonylatában vizsgálni a kérdést.  Vagy még jobban leszűkítve:  csak bizonyos vonalon, pl. a könyvkiadás (ezen belül esetleg csak bizonyos műfaja, pl. a szexuális felvilágosító könyvek)  vagy a képes hetilapok bizonyos időegységen belüli publikációinak vizsgálatára szorítkozni.  Rövidebb időegység választása esetén az elemzés mélyebbre mehet és többféle médiára terjedhet ki, ami érdekes összehasonlításokat tenne lehetővé.  Hosszabb időegység esetén viszont a tendenciák világosabban felismerhetőek.  A tanulmány fő módszere a tartalom-elemzés lenne.

 

 

4.      Szexuálpedagógiai  feladatok  a  népművelésben 

      (Készült  1973-ban)

 

I.                     A  tömegkommunikációs  eszközök  vonalán 

     Televizió

A.      Szexuálpedagógiai célokra felhasználható, meglevő műsorok:

 1.  „Pedagógusok fóruma” 

 Rendszeresen napirenden tarthatná az iskolai nemi nevelés problémáit;  pl. javaslatok a felkészüléshez, bemutató tanítás és elemzése,  esetelemzések  (pl. iskolai fegyelmi ügyek)  stb.

2.      „Szülők, nevelők egymás közt”

   Különösen alkalmas lehet ez az adás arra, hogy keretet adjon a szexuálpedagógiai ismeretterjesztésnek.  Ebben a sorozatban  ment pl. a „Szerelem”  c. tévéfilm, ám sajnos, folytatás nélkül maradt. Hasonló új filmek kellenének, s mindegyik előtt és után kerekasztal-beszélgetések szülők, pedagógusok és szakemberek bevonásával.

3.      „Iskolatévé” 

Egyidejűleg 3 sorozatot kezdhetne:  külön az alsó, külön a felső tagozatosok számára, valamint a középiskolások részére.  Rendszeres időközönként  15 perces adásokkal, a  „Bevezetés a szexuálpedagógiába” c. könyvemben leírt tematika alapján.  Ezek tanóra-szerű adások lennének,  sok szemléltetéssel.

B.          Javasolt új sorozatok és egyes adások

1.  „Partnerkapcsolati  problémák”

  A sorozat áttekintené a partnerkapcsolatok fejlődésének folyamatát, gyakoribb zavarait  és megoldásuk lehetőségeit.  Alapja pl.  Buda—Szilágyi:  Párválasztás. A partnerkapcsolatok pszichológiája  c. könyv lehetne  (amely rövidesen megjelenik).  Havonta egy adás  (kb. 30 perc),  16-34 éveseknek.

2.  „Családtervezés”

   Kb.  10 adásból álló sorozat, amely különösen a házasság előtt állókat és a fiatal házasokat venné célba, hogy tájékoztassa őket a korszerű fogamzásgátlás és  szülés-előkészítés  módjairól.

3.„Kerekasztal a párválasztásról” 

      Kb. egy órás, önálló műsor, amelyet fórum-szerűen is meg lehetne rendezni, de elképzelhető dokomentum- vagy játékfilm részletekkel tarkított,  szakértők és laikusok közötti beszélgetés  formájában  is.

4.      „Kerekasztal a  válásról” 

Az  előzőhöz hasonlóan szervezhető.  Mindkettőt évente legalább egyszer kellene megrendezni.

Rádió

A.      Vannak állandó  műsorszámok, amelyek szex.ped.  célokra számításba jöhetnek:

 „Katedra. Pedagógusok műsora”, „Iskolarádió”, „Orvosi tanácsok”, „Tudományos hiradó”  stb.

 A felsorolt műsorok mindegyikébe könnyen beépíthető a szex.ped. program egyik témaköre.

B.  Javasolt  új műsorok:

   „Serdülők  problémáiról – őszintén”

  Ez  kb. havonta jelentkező sorozat lenne, amely elsősorban a beérkező levelek alapján sorra venné a gyakoribb, serdülőkori szexuális problémákat.

  „A  házasság nem életbiztosítás”

  A  sorozat fórumot nyitna a házastársi problémák megbeszéléséhez, tanácsokat adna rendezésükhöz.

Sajtó

A.      Napi sajtó, hetilapok, folyóiratok:

Később kidolgozandó tematika alapján biztosítani kellene, hogy a különböző időszakos kiadványok profiljuknak megfelelően, rendszeresen foglalkozzanak  szexuális kérdésekkel.  A napilapok elsősorban a szexuálpolitika  időszerű kérdéseivel;  a hetilapok  (pl. Élet ls tudomány,  Köznevelés  stb.)  pedig a szexuális kultúra ismeretterjesztő, ill. pedagógiai oldalával.

B.     Könyvkiadás:

Javaslatokat kellene kidolgozni a szexológiai—szexuálpedagógiai művek, ismeretterjesztő  füzetek stb. kiadására, s ennek alapján kapcsolatot keresni a számításba jöhető  könyvkiadókkal.

A  népművelési intézmények  vonalán: 

  1.  Ismeretterjesztő  előadások

   A kultúrházak és klubvezetők figyelmét fel kellene hívni ilyen témájú előadások megrendelésére,  sorozatok, vitakörök  szervezésére.  Ehhez megfelelő tematikát kellene javasolni  (sorozat-összeállítási variációk, rétegszempontok figyelembe vételével).  A  brosúra formájú  tematika elméleti bevezetőt és módszertani útmutatót is tartalmazhatna.

  2.  Párválasztási és házassági  tanácsadás 

 Néhány nagyobb kultúrházban, egyelőre kísérleti jelleggel  tanácsadást kellene szervezni,  minimum heti  3 órában,  szakemberek vezetésével.

A  fenti, nagyon vázlatos javaslatok  természetesen csak néhány lehetőség felvillantására  szorítkoznak. Megbízás esetén szívesen vállalkozom részletesebb kidolgozásukra is.

 

 

 

4.”Az  ifjúságkutatás  pszichológiai  és  pedagógiai  problémái” 

            (Előtanulmány,  1974)

(A  40  gépelt oldalnyi szöveghez  23 oldalnyi  szakirodalom-jegyzék  csatlakozik.)

 

Az  MTA  Pedagógiai kutatócsoportjának készített tanulmány  első  (nagyobbik) részének itt csak az alcímeit sorolom fel;  a második részből is csak néhány lényeges bekezdést emelek ki:

1. A  pszichológiai és pedagógiai ifjúságkutatás a szakirodalom  tükrében

Az  ifjúság, mint társadalmi probléma  megjelenése

Az  ifjúkor jellemzése  az  ifjúságpszichológiában

A  szociálpszichológiai  szemlélet  térhódítása

A  marxista  ifjúságpszichológia

A  pedagógiai  ifjúságkutatás

2.  Következtetések  és  javaslatok

 

… Bizonyosnak látszik, hogy a társadalmi tényezők, életkörülmények és egyéni tapasztalatok jobban determinálják az ifjúkori személyiség-alakulást, mint a veleszületett adottságok, hajlamok vagy a serdülőkori, biológiai változások.  Kétségtelen azonban, hogy a biológiai, pszichés és társadalmi tényezők kölcsönhatásban vannak.  Az ifjúkor nyilvánvalóan a szocializáció folyamatának döntő szakasza, s ezért különleges figyelmet érdemel.  Annál is inkább, mert a társadalomba való beilleszkedés a jelek szerint ma több nehézséggel jár, mint régebben:  a megnövekedett képzési idő, a társadalmi viszonyok bonyolultabbá válása,  az értékpluralitás köztudatba kerülése, a gyakori szerepváltások szükségessége  stb.  rendkívüli feladatok elé állítja a fiatalokat.

A „gyorsuló idő”, a sokféle változás szinte naponta újjászüli az ifjúság bizonytalanságát, ambivalenciáit;  ezt a tényt jobban figyelembe kellene venni a fiatalok beállítottságának és magatartásának felmérésekor.  S azt is, hogy a szociális változás,  vagyis a társadalmi együttélés uralkodó mintáinak megváltozása  mindig szociális „devianciák”  alapján megy végbe.  A  szocializációs és felnőtté válási folyamat lezáratlansága folytán a „deviancia-jelenségek”  az ifjúkorban gyakoribbak,  mert az ifjúság változási készsége is nagyobb.

Hogy ez mennyire gyorsíthatja a társadalmi változást, az jórészt a szociális kontrolltól függ, amelynek típusos formái:  a)  represszió  (tilalmak, tabuk, elnyomás),  b)  másodlagos intézményesítés  (a  szociális deviancia bizonyos elemeit elfogadják vagy éppenséggel előírják, ha ez megkönnyíti az ellenőrzést és korlátozza a változást),  c)  a  deviancia teljes elfogadása  („protest-absorption”).

Ha abból indulunk ki, hogy  a társadalmi fejlődés érdeke megköveteli a  pozitiv  devianciáknak  illetve a devianciák pozitiv elemeinek  támogatását, akkor nyilvánvaló, hogy a szűkebb értelemben vett szocializáció önmagában nem biztosítja sem a társadalmi haladást, sem az átlagot meghaladó egyéni fejlődést, az un. individualizációt.  Ehhez ugyanis ki kell fejleszteni a pozitiv devianciák iránti érzéket, ill. készséget  („új iránti érzék”).  Természetesen lehet a szocializációt szélesebben is értelmezni. Úgy, hogy magába foglalja a pozitiv társadalmi devianciák kialakításának és elfogadásának képességét (amit forradalminak is nevezhetünk).

Ez a látásmód azonban egyelőre nem vált általánossá.  Megoldatlan feladat, hogy a szocializáció és a nevelés folyamatát egységben lássuk, s az egységes folyamat asszimilativ funkciója mellett a disszimilativ funkciót is elismerjük  és a gyakorlatban realizáljuk.  Pedig egy ilyen integrativ szemlélet esetén  a pedagógia lehetne az ifjúságkutatás  „integrációs tudománya”.  Hiszen végeredményben az egész ifjúságkutatás legfőbb értelmét és jelentőségét az adja, hogy mennyiben segíti elő az ifjúság eredményesebb nevelését, a társadalmi haladás szolgálatába állítását.

Ahhoz, hogy a pedagógiai ifjúságkutatás  integrativ tudománnyá váhasson, elengedhetetlen a pedagógia hagyományos modelljének,  ifjúságképének kritikája és reviziója.  A  hagyományos modell szerint az ifjúság a felnőttek világától elkülönítve, saját énjének fejlesztésével foglalkozik, „készül az életre”.  Az ifjúságnak vannak eszményei és illúziói, amelyeket minél tovább meg kell őrizni  („mint a virág hímporát”),  mert az élet „rideg realitása”  ugyis lerombolja azokat.  Az eszmények és a valóság között tehát feloldhatatlan feszültség van, ami megfelel a hipokrizis és a „kettős erkölcs”  légkörének;  legalább az ifjúság higyjen ezekben az eszményekben, amelyekben a felnőtt már nem tud hinni (bár sokszor úgy tesz, mintha hinne).

W. Hornstein (1972)  szerint a hagyományos ifjúságkép pedagógiai szempontból főleg az alábbi vonatkozásokban szorul revizióra:

a)  Az ifjúkor lényegéről, az ifjúság helyzetéről és fejlődésének törvényszerűségeiről szóló elképzelések,

b)  a fiatalok nevelésének feltételeiről, jellegéről, folyamatáról, a nevelő szerepéről  és a nevelési célok megvalósíthatóságáról szóló elképzelések,

c)  az ifjúság nevelésének céljairól és a nevelés társadalmi funkciójáról szóló elképzelések.

A revizió eredményeként a korszerű pedagógiai ifjúságmodell főbb vonásai a következők:

-- Az  ifjúság már nem a vékony, felső réteg privilégiuma, hanem egyre inkább minden rétegben megtalálható, vagyis  tömegjelenség.

--  Az ifjúságnak a termelésből való, fokozódó kikapcsolásával és iskolai nevelésével ellentétes folyamat a felnőttvilág fokozódó befolyása, ill. az ifjúság fokozódó bevonása a felnőttek életébe, pl. az információs eszközök (sajtó, rádió, tévé  stb.) útján.

-- Ezért már nem is lehet a régi értelemben vett védettségről beszélni;  a távoltartás, elszigetelés módszere ma már teljesen hatástalan.

-- Az ifjúság számára központi jelentőségűek a kortárs csoportok és az  ifjúsági szubkultúra.  Ezek stabilizáló hatásúak és összekötik a különböző társadalmi horizontokat.

-- Az ifjúkori pszichés fejlődés nem belülről vezérelt folyamat, akár biológiai, akár idealista értelemben,  hanem döntően szociális és kulturális tényezőktől befolyásolt  tanulási  folyamat.

-- Az  iskolai szocializáció új értelmet, ill. társadalmi funkciót kapott, amennyiben ma  elhelyezkedési következményekkel jár.

-- Az önmagára találás és identitás nem pusztán belső, egyéni probléma, hanem – a szerepelmélet szerint – a  társadalmi orientáció  problémája is.

-- Új módon merül fel az  identifikáció  problémája a mai, pluralisztikus világban, amely különböző és gyakran ellentmondásos  identifikáció-modelleket kínál.

-- Nyilvánvaló lett, hogy a nevelés minden formája tartalmaz egy elméletet az ifjúság  társadalmi szerepéről, s ez határozza meg a célokat és módszereket.

 

Az ifjúkor új pedagógiai modellje, mint látjuk, a szociológia és a pszichológia új eredményeire támaszkodik és a tanulási folyamatok szervezését tartja a legfontosabbnak.  A tudományos vizsgálódásban nem az egyéni fejlődésre helyezi a hangsúlyt, hanem a szociális kapcsolatokra, a csoportra, a kulturális mintákra és intézményekre, egyszóval a társadalmi összefüggésekre.

Az  ifjúkor  tanulási feladatait  már sokan próbálták számba venni, korszerűen megfogalmazni.  Néhány ilyen kísérletet érdemes megemlíteni.  H.F. Kilander (1970)  az ifjúkorban elérendő, fontosabb célok:

a)           Általános érzelmi-indulati érettség, beleértve:

1.      a  konfliktusok megoldásának készségét,

2.                       a helyzetek tárgyilagos értelmezését. 

b)           A  heteroszexuális  érdeklődés  kialakítása:

1.      Normális érdeklődés és vonzódás másneműek iránt,

2.      tapasztalatgyűjtés több partnerrel,

3.      ideiglenes párválasztás.

c)           Általános  pszichoszociális  érettség: 

1.      Megalapozott önértékérzet, beilleszkedés a közösségbe,

2.      kiegyensúlyozottság és türelem másokkal szemben,

3.      mentesség a többiek szolgai utánzásától.

d)  Az intellektuális  érettség kialakítása:

 1.  Az evidencia igénye az elfogadás előtt,

 2.  a jelenségek magyarázatának igénye.

e)  Emancipáció az otthoni irányítás alól:

 1. Fejlődés a szülői ellenőrzéstől az önellenőrzés felé,

 2. fejlődés a szülőkre támaszkodástól az önállóság felé.

f)  Pályaválasztás:

 1.  A képességek  józan felmérése,

 2.  a képességek és az érdeklődés összhangba hozása.

g)  Világnézet  (értékrend)  kialakítása:

 1.  A magatartást erkölcsi elvek vezessék,

 2.  a viselkedés a lelkiismereten és kötelességtudaton alapuljon.

h)  Önazonosulás:

 1.  Megbízható önismeret,

 2. mások véleményének  jó felmérése, értékelése.

Ez a viszonylag sokoldalú megközelítés jól érzékelteti, milyen bonyolult feladatokat kell megoldani az ifjúkorban;  különösen, ha meggondoljuk, hogy bármelyik pontot könnyen ki lehetne egészíteni újabb szempontokkal  (pl. K.  Seelmann (1971) vagy H. Giesecke (1972)  szempontjaival).

… Mindezek a tanulási feladatok egyben orientációs pontok az ifjúságkutatás számára is, hiszen nyilvánvalóan azt kell felderíteni, hogy a különböző tényezők hogyan befolyásolják az ifjúságot  feladatainak megoldásában.  Az említett szerők feladat-összeállításai természetesen csak kiindulási alapként fogadhatók el, kritikai elemzésre és továbbfejlesztésre szorulnak.  Ugyanez érvényes a pedagógiai elméletnek általuk kijelölt feladataira

… Mindenesetre nyilvánvaló, hogy az ifjúság nem vizsgálható önmagában, valamiféle abszolutizált életkori normák alapján, hanem csak a  változó életfeltételekkel össszefüggésben.  Azt kell tehát mindenekelőtt tisztázni, hogy milyen életfeltételek milyen hatással vannak az ifjúságra;  hogyan segítik vagy gátolják a pályaválasztási és párválasztási  (együttesen: állampolgári) érettség kibontakozását.

Ebből következik, hogy az ifjúság eltérő életfeltételek között élő  rétegeinek  helyzetét és magatartását, ill. ezek összefüggéseit.  Vizsgálni kell a különböző társadalmi  (gazdasági, politikai stb.)  tényezők „nevelő hatását”  és az ifjúság reagálását ezekre a tényezőkre.  Tisztázandó az ifjúság életében szerepet kapó   intézmények  (család, iskola, ifjúsági szervezetek stb.)  hatása;  megfelelnek-e kitűzött céljaiknak;  egyáltalán milyen nevelési célokat követnek, milxen indokolással és milyen módszerekkel?  Hogyan függnek össze ezek a célok a más jellegű célokkal vagy feltételekkel?...

…Mindez szorosabban véve az ifjúságszociológia és nevelésszociológia  feladata, de ugyanakkor része a pedagógiai ifjúságkutatásnak is.  Azok a szociológiai vizsgálatok tehát, amelyeket pl. Pataki Ferenc, Gazsó Ferenc, Sátha Pál és Várhegyi György folytatott  (s amelyekből  több publikáció születet, pl. a „Pályák vonzásában”  vagy a „Diákéletmód Budapesten”  stb.), vagy az a másik vizsgálat, amely a pedagógusok életfeltételeit és attitűdjeit elemezte  (Ferge Zsuzsa, Gazsó Ferenc, Háber Judit, Várhefyi György és Tánczos Gábor irányításával),  lényegében a pedagógiai ifjúságkutatás első, jelentősebb „fegyvertényei”  hazánkban.

Az eddigi és a folyamatban levő vizsgálatok azonban, mint már a bevezetőben említettem,  az ifjúkorban megoldandó fő feladatok közül  szinte kizárólag csak a  pályaválasztást tartották szem előtt.  Túlnyomórészt ez a szempont érvényesült a szabadidő-problematika vizsgálatában is,  holott az ifjúkori szabadidő-programokban a szexuális és párválasztási motiváció igen jelentős arányban szerepel.

A  párválasztási szocializáció  vizsgálatának mellőzése  történelmi okokra vezethető vissza, de ma már semmivel sem indokolható, komoly hiányossága ifjúságkutatásunknak.  A  sikeres párválasztás, a tartós és harmonikus házasság és családi élet  fontos  társadalmi  érdek,  s az erre való felkészítés elhanyagolása mérhetetlen károkat okozhat.  Ha a nevelésnek ezt a feladatkörét nem kívánjuk továbbra is a spontán  tényezők kiszámíthatatlan hatásainak kiszolgáltatni,  akkor sürgősen meg kell kezdenünk a  párválasztási szocializáció  tudományos vizsgálatát az ifjúságkutatás keretében.

 

… Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a  párválasztási szocializáció  komplex vizsgálatának realizálása jelentős szemléletváltozást  feltételez  és aligha valósítható meg máról holnapra.  Elsődleges feladat ezért – s ez is egyfajta kutatási feladat -- , hogy pontosan felderítsük e szemléletváltozás akadályait, s azok leküzdésének optimális módszereit.  Azt tehát, hogy miként lehet legmeggyőzőbben bebizonyítani az illetékeseknek az ilyen irányú kutatómunka  sürgős szükségességét.  El kell érnünk, hogy legalább olyan szervezeti és  kutatási bázisa legyen a  párválasztási  szocializációnak, mint a pályaválasztási szocializációnak,  a pályairányításnak és a pályaválasztási tanácsadásnak.  Meggyőződésem, hogy ez történelmi és társadalmi szükségszerűség, amelynek nyomása elől nem lenne szabad tartósan kitérni.

Előtanulmányom befejezéseként szeretném ismételten hangsúlyozni  a pedagógiának, mint az ifjúságkutatás potenciális „integrációs  tudományának”  jelentőségét.  Az  MTA  Pedagógiai kutatócsoportja akkor tölti be integrációs funkcióját, ha arra törekszik, hogy az ifjúságkutatás különböző ágai és kutatási területei arányosan és harmonikusan fejlődjenek, mert azok csak így szolgálhatják a személyiség harmonikus fejlesztését, az ifjúság alkotó beilleszkedését a munka és a családi élet világába.

 

 

 

 

5.  Témavázlat  „A párválasztási  szocializáció  tényezői”  c. disszertációhoz

                                   (Készült  1974-ben)

 

A  felnőtt társadalomba való beilleszkedés kritériumait ugyan még nem tisztázták maradéktalanul,  de tudjuk, hogy lényege a társadalom léte szempontjából fontos folyamatokban való produktiv részvétel.  Ez utóbbiak közül a legfontosabbak:  a termelő munka  és a fajfenntartás,  vagyis az utódok nemzése és felnevelése.

A  civilizált társadalmakban  ezeknek az alapvető funkcióknak az ellátása intézményesen biztosított.  Az intézmények jellegét a termelési mód,  azon belül elsősorban a munkamegosztás foka és  jellege határozza meg.  A modern társadalomban a termelést nagy fokú munkamegosztás,  szakosodás jellemzi.  A  bonyolult termelési folyamatokban való részvétel   speciális  felkészülést  igényel.   Ezzel  felmerül az  alkalmasság  problémája:  a bonyolultabb, sajátos követelményeket támasztó munkakörök, foglalkozások betöltésére nem mindenki alkalmas.

A  termelő munkába való sikeres beilleszkedés,  vagyis a társadalom alapvető érdeke tehát azt követeli,  hogy az egyéni képességek és a munka igényei  találkozzanak, harmonikusan egymáshoz illeszkedjenek:  megfelelő ember kerüljön a neki megfelelő helyre.  Ezt a  célt szolgálja  a  pályaválasztási  szocializáció,  amely  felkészíti az egyént egy számára megfelelő  és társadalmilag is kívánatos pálya,  munkakör kiválasztására és kielégítő ellátásáre.

Hasonló a helyzet a társadalom léte szempontjából ugyancsak alapvető  fajfenntartási, utódnevelési folyamatokban való részvételt illetően.  Az  alkalmasság és felkészültség problémái – sajátos formában – itt is felvetődnek,  éspedig nemcsak a felnőtté válás  viszonylag késői, elhúzódó volta miatt, hanem még inkább a nemi késztetés humanizálódása, továbbfejlődése  és a  gyermekvállalás, utódnevelés  komplexitása folytán..

A fejlett, ipari társadalmakban ugyanis az emberi viszonylatok, köztük a nemek viszonyai is  bonyolultabbá, sokrétűbbé, dinamikusabbá váltak.  A  fokozatos demokratizálódás, az életszínvonal és  kulturális színvonal emelkedése, az ipar növekvő munkaerőszükséglete és más tényezők  elősegítik a női egyenjogúság megvalósulását, a társadalmi mobilitás növekedését  (az osztálykorlátok lazulásával párhuzamosan)  és az egyéni igények differenciálódását  (vagyis az individualizálódást).

A  társadalmi-gazdasági változások mélyrehatóan befolyásolják a fajfenntartási-utódnevelési tevékenységeket, s a bennük való,  egyénileg és társadalmilag kielégítő részvétel feltételeit.  A  család, mint intézmény, szerkezetileg és funkcionálisan is átalakult és alakul ma is.  A demokratizálódási folyamat egyre inkább érezteti hatását a családi életre:  egyrészt az asszonyok igényei növekednek  (pl. megtagadják a korlátlan gyermekvállalást, és ők is élvezni akarják a nemi életet);  másrészt a gyermekeikre a szülők egyre kevésbé kényszerítik rá a saját akaratukat  pl. a pályaválasztást és a párválasztást illetően  stb.  Az egyre fejlettebb születésszabályozási eljárások lehetővé teszik a családtervezést,  a szexualitás fajfenntartási funkciójának elválasztását a többi  (pl. örömszerző, személyiségfejlesztő stb.)  funkciótól.

A  szexualitás különböző szempontból történő, tudományos vizsgálata rohamosan fejlődik, eredményei lassanként közkinccsé válnak, ami nagyban hozzájárul a  szexuális kultúra  fejlődéséhez. Az  individuális szerelem, a partnerek differenciált  érzelmi, intellektuális és egyéb igényeinek kölcsönös kielégítése válik meghatározóvá a párválasztásban.  Ezáltal azonban a nemi kapcsolatok sokkal bonyolultabbá válnak, a hibalehetőségek megsokszorozódnak, a házasság egyensúlya labilisabbá válik.

Ez a – csak utalásszerűen felvázolt – folyamat  természetesen még korántsem tekinthető befejezettnek, s a dolgok természetéből adódik, hogy meglehetősen egyenlőtlenül, ellentmondásosan bontakozik ki.  A  fejlődés azonban ezen a téren is gyorsuló tendenciájú, s a mai fiatalok számára a felnőtt társadalomba való beilleszkedés a magánélet, a partnerkapcsolatok terén is egész sor új követelmény elfogadását igényli.  (Pl. el kell sajátítaniuk a nemek egyenrangúságán alapuló, ún. szimmetrikus kapcsolatok kialakításának és fenntartásának, az érett szerelemnek a képességét, a családtervezés módszereit  stb.

Vagyis a fajfenntartási-utódnevelési tevékenységekbe való sikeres bekapcsolódás ma  sokkal nehezebb feladat, mint egy-két generációval korábban.  Ezért nem is történhet olyan spontánul, féig-meddig tudattalanul belenőve a hagyományokba, mint régen,  hanem egyre inkább tudatos felkészülést, tervszerű felkészítést igényel.  A  szocializációnak ez a fajtája így – a benne implikált, sokféle problémával együtt --  mindinkább láthatóvá, felismerhetővé válik és jelentősége is növekszik.  Ezt nevezzük  párválasztási  szocializációnak.

Ebbe a fogalomkörbe tartoznak mindazok a  pszichikus és interperszonális folyamatok,  aamelyeknek szerepük lehet a szerelmi partner vagy a házastárs kiválasztásában és a vele folytatott kapcsolat alakulásában.  Minthogy az aktuális pszichikus folyamatokat nemcsak a pillanatnyi körülmények és élmények determinálják, hanem az egyén megelőző tapasztalatai és azok feldolgozásának módja is,  ezért a párválasztási szocializáció  tulajdonképpen  és lényegét tekintve a születéssel kezdődő  személyiségfejlődés egyik fő vonala, éspedig nagyjából az a vonal,  amelyet pszichoszexuális  fejlődésnek  neveznek.  A  két fogalom mégsem esik egészen egybe, hiszen a szocializációnak nemcsak pszichológiai, hanem szociológiai, pedagógiai és egyéb aspektusa is van.  Szociálpszichológiai értelemben pl. a párválasztási szocializáció olyan viselkedési készségek  átvitelének folyamata a szocializátorokról a szocializálandókra, amelyek lehetővé teszik a társadalom  reproduktiv folyamataiba való beilleszkedést.

Korunkban a társadalmi fejlődés akcelerációja folytán ezt a folyamatot sajátos, belső ellentmondás jellemzi:   a korábban felnőtt szocializátorok  (szülők, pedagógusok)  partnerkapcsolati és szülői viselkedési készségei jórészt már nem felelnek meg a korszerű társadalmi kívánalmaknak;  nem alkalmasak arra, hogy átvételük révén a fiatalok zavartalanul részt vehessenek a szóban forgó társadalmi folyamatokban.  Vagyis a szocializátoroknak olyasmit kellene átadniuk,  amivel ők maguk sem rendelkeznek;  olyasmire kellene megtanítaniuk a fiatalokat, amit maguk sem tudnak jól.  Hogy csak néhány dolgot említsek:  a szexualitással kapcsolatos, tabuktól és előítéletektől mentes, korszerű attitűdöt,  a családtervezést és a szimmetrikus kapcsolatok készségét, a megalapozott párválasztás és a házassági problémák megoldásának készségét. 

A  válásokról, különélésekről,  művi abortuszokról  stb. szóló, jól ismert statisztikai adatok tanúsítják, hogy a szocializátorok maguk is  szocializációra szorulnak.  A jelek szerint társadalmunk vezető szervei már felismerték e probléma jelentőségét és több intézkedéssel  (pl. népesedési kormányhatározat)  igyekeznek elősegíteni a helyzet javulását, az ellentmondások feloldását.  Az előirányzott intézkedések közül perspektivikusan a legjelentősebbnek látszik az ifjúság  tervszerű  családi életre nevelésének  bevezetése  az állami oktatás minden szintjén.

Ilyen körülmények között a  párválasztási szocializáció tanulmányozása elsőrendű feladattá válik, hiszen csak e folyamat tudományos elemzése  tárhatja fel optimalizálásának lehetőségeit.  (Márpedig ez az alapja a harmonikus családi életnek.)  Ez a feladat azonban eléggé újszerű a társadalomtudományi kutatásban;  csak a legutóbbi években merült fel  pl. az ifjúságkutatási szakirodalomban is, mint komplex téma, amely interdiszciplináris megközelítést igényel.  A  számításba jöhető, legfontosabb tudományágak  azonban a maguk területén  már vizsgálták a kérdés egy-egy vonatkozását. A rész-adatoknak tehát jelentős mennyisége gyűlt össze.

Jómagam pl. a kérdés gyakorlati jelentőségét felismerve,  1969-ben kutatási tervet dolgoztam ki a probléma tisztázására.  Minthogy hazánkban ilyen irányú kutatás – néhány jelentéktelen részvizsgálattól eltekintve --  1970  előtt  sohasem folyt,  lényegében csak leíró jellegű vizsgálatra gondolhattam.  Ennek alapja az az általános, „implicit”  hipotézis volt, hogy a párválasztási szocializáció tényezői a külföldön bevált módszerekkel nálunk is vizsgálhatók, s az eredmények többé-kevésbé hasonlóak lesznek a szakirodalomból ismert  (elsősorban a hozzánk legközelebb álló német)  felmérések eredményeihez.  Az  elővizsgálatok illetve próbafelmérések során ugyan néhány konkrétabb rész-hipotézis is körvonalazódott,  de a vizsgálat egészében mégsem nevezhető  verifikáló kutatásnak.

Célom inkább csak az volt, hogy a  párválasztási érettség  kialakulásában szerepet játszó tényezőket minél szélesebb körben feltárjam, megállapítsam a különböző tényezők közötti, esetleg szignifikáns összefüggéseket, s ezzel megalapozzam a későbbi, kifejezetten verifikáló jellegű kutatásokat.  A távolabbi cél úgy körvonalazódott, mint a párválasztási érettség kritériumainak, valamint kialakulása feltételeinek, törvényszerűségeinek megállapítása.

A  probléma megközelítése annyiban újszerű, hogy míg a fentebb említett, külföldi vizsgálatok  vagy rész-tényezőkre vonatkoztak, vagy pedig a nemi szerepviselkedésnek elsősorban a  biológiai, szociológiai, szociálpszichológiai jellemzőit és determinánsait kutatták, addig a saját vizsgálatom  a  fejlődéspszichológiai aspektust  helyezi  előtérbe, habár nem mellőzi az említett és egyéb aspektusokat sem.  Ez logikus következménye annak a felfogásnak, miszerint a párválasztási szocializáció lényege a pszichoszexuális fejlődés  helyes mederben tartása és elősegítése.  Ennek megfelelően fő feladatomnak a párválasztás előtt álló fiatalok  pszichoszexuális fejlődésének és fejlesztésének tanulmányozását tartottam.

A  vizsgálati módszerek  megválasztása során abból kellett kiindulnom, hogy a pszichoszexuálius fejlődés vizsgálatához egyelőre nem rendelkezünk általánosan elfogadott, standardizált eljárásokkal.  Kipróbáltam tehát a világszerte leggyakrabban alkalmazott módszereket:  az  interjúkat  (a mélyinterjút is beleértve),  az  írásos dokumebtumok  (naplók, levelek stb.)  elemzését, továbbá az  anonim kérdőíves eljárást  stb.  Valamennyi kipróbált módszer közül az utóbbit találtam a legcélravezetőbbnek.  Összesen 10  különböző kérdőívvel végeztem próbafelméréseket, főleg középiskolások és főiskolai hallgatók körében  (N= 635).  A próbafelmérések értékelése és a külföldi tapasztalatok figyelembe vételével  dolgoztam ki a végleges kérdőívet, amely  75 kérdésből  (illetve az alkérdésekkel együtt mintegy 120  kérdésből állt. 

A  statisztikai mintavétel  a lehetőségeknek megfelelően az ifjúság két rétegére korlátozódott:  pedagógusjelöltekre és érettségizett szakmunkástanulőkra.  Ezek tekintetében azonban megfelelt a reprezentativitás követelményének.  (N= 498)  A kérdőíves adatgyűjtés  1970-71-ben történt;  az adatok gépi feldolgozására azonban csak 1973-ban került sor, a  KISz KB.  Ifjúságkutató csoportjának támogatása révén.

Az összesített adatok alapján a kérdőíves vizsgálat főbb eredményeit  bölcsészdoktori értekezés keretében értékeltem.  Ezt a  kb. 6 íves tanulmányt szeretném kandidátusi disszertációvá továbbfejleszteni, az elábbi szempontok szerint:

1.      Az egész anyagot részletes  matematikai-statisztikai elemzésnek vetem alá,  a szignifikáns korrelációk illetve különbségek pontosabb megállapítása érdekében.

2.      A  kérdőíves eljárással gyűjtött adatokon kívül bemutatom és értékelem a  más módszerrel  (interjúk, dokumentum-elemzés stb.)  megállapított tényanyagot is.

3.   A kapott eredményeket  összehasonlítom  egyrészt a külföldi szakirodalomban leírt  vizsgálatok eredményeivel, másrészt bizonyos hazai vizsgálatok  összehasonlítható adataival.

4.   Részletesebben kidolgozom a kérdés további vizsgálatának irányát és módszereit, vbalamint az eredmények  gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit is.

5.  Lehetőség szerint  kiegészítő vizsgálatokat végzek az eredetihez hasonló mintán és módszerekkel,  a változások trendjének megállapítása céljából. 

A  disszertáció  felépítése  nagyjából a következő lesz:

 

Bevezetés

Problématörténeti előzmények;  a szakirodalom áttekintése

A  párválasztási szocializáció  fogalma és jelentősége

I.  A  kutatás célja és módszerei

II.  A  vizsgált minta szerkezete és a független változók

III.A  párválasztási szocializáció tényezői a serdülő- és ifjúkorban

   A  biológiai érés akcelerációja

   A  szexuális felvilágosítás forrásai és időpontja

   Maszturbáció – tapasztalatok és attitűdök

   Érzelmi kötődések a serdülőkorban

   A (hetero) szexuális érdeklődés erősödése

IV.  A  párválasztási érettség  kialakulása 

   A  párválasztási érettség kezdetei

   Házasodási tervek és elvárások, családtervezés

   Párválasztási attitűdök és választási lehetőségek

   A  házasság előtti szexuális kapcsolatok megítélése

   Az első tényleges nemi kapcsolat körülményei és hatásai

   A  szexuális partnerek száma.  Az absztinencia okai

   Szexuális konfliktusok és frusztrációk

   Információigények, javaslatok, kérdőíy-kitöltési attitűd

V.                     Interjúk  és  esettanulmányok

VI.      Összefoglalás  és  konklúziók

 A  vizsgálat elméleti és metodológiai tanulságai

 A további kutatásra szoruló kérdések számbavétele

 Az eddigi eredmények gyakorlati felhasználásának lehetőségei

Függelék

A  felhasznált kérdőív.  Táblázatok

Irodalom

 

A  disszertációt  1975-ben szerettem volna benyújtani .

 

 

 

 

6. Javaslat a szexuális kultúra  tömegkommunikációs  programjaira 

 

a)  Javaslat a házasság jövőjével  foglalkozó  rádiós sorozatra  ( 1978-ban)

 

A  sorozat beindítását egyrészt a téma iránti széles körű és intenziv érdeklődés, másrészt a házasság intézményének kétségtelen válsága, és a válság megoldásának nagy társadalmi jelentősége indokolja.

Az előzetes tervek szerint  6x15 perces  adások  „A házasság jövője”  (1978, Minerva)  c. könyvem fő fondolatait dolgozzák fel, persze nem ragaszkodva a könyv szövegéhez vagy logikai struktúrájához.  A  feldolgozás legnagyobbrészt  dialógusok  formájában történne  (egyrészt a szerzővel, másrészt házaspárokkal  és másokkal folytatott dialógusok).

A hat adás címe illetve témája a következő:

1. Házasság a múltban  (A hagyományos, patriarchális házasság jellemzői)

2. Válságban van-e a házasság?  (A házasság világválságának  tünetei és okai)

3. Egyenrangúság és  szereprugalmasság   (A valódi egyenrangúság feltételei és következményei)

4. Egyéniség és magánélet a házasságban   (A „sündisznó-dilemmától” a szabad önmegvalósításig)

5. Szerelem, szex, hűség a házasságban   (A  féltékenység leküzdése, a bizalom elmélyítése)

6. A zárt házasság kinyitásának  lehetőségei   (A „házassági szerződés”  újrafogalmazása)

 

Minthogy nemcsak a témával kapcsolatos érdeklődés, hanem a vonatkozó, tudományos ismeretanyag is igen nagy, véleményem szerint nyitva kellene hagyni a sorozat menet közbeni bővítésének lehetőségét.

 

b) Javaslat egy új  tömegkommunikációs  programra  ( 1991 )

 

Köztudott, hogy semmi sem befolyásolja jobban az emberek hangulatát és életkedvét, mint a magánéletük alakulása.  Ebben pedig döntő szerepe van a partnerkapcsolatoknak.

Ezt a tényt a média mintha figyelmen kívül hagyta volna,  amennyiben eddig csak elég érintőlegesen foglalkozott a partnerkapcsolati problematikával.  A témával foglalkozó, ún.  felvilágosító könyvek is csak részben pótolzák a hiányt, s ugyanez áll az utóbbi években nálunk is megjelenő  szexmagazinokra  (no meg az „orvos válaszol” rovatokra.  Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy tömegméretű igény mutatkozik a fölmerülő kérdések megválaszolására és a tanácsadásra, sőt, a terápiára is.  Sajnos, ez az igény mindmáig kielégítetlen, hiszen sem szexuális, sem házassági vagy válási tanácsadások, sem ilyen jellegű szakrendelések nincsenek.

Ugyanakkor köztudott, hogy a család  válságban van, a válások száma emelkedik, s ugyancsak nő az alkoholisták, a narkósok  és általában a veszélyeztetettek számaránya.

Olyan segítségre van tehát szükség, amely milliókhoz jut el,  éspedig rendszeresen!   Ez egyesül a tömegkommunikációs útján lehetséges. Eddig csak a Rádió  szervezett egy-két szakember bekapcsolásával telefonos tanácsadásokat;  a tévében legfeljebb dr. Czeizel Endre műsorai sorolhatók ide.  Mindez azonban túl kevés a jelentkező igényekhez képest.

Nyugaton, ahol a helyzet korántsem olyan válságos, mint nálunk,  sokkal többet foglalkoznak magánéleti problémákkal.  Az USA-ban pl. már régóta igen népszerű  dr. Ruth Westheimer  telefonos tanácsadása a rádióban. Ennek nyomán  1985 óta a hollandiai „Veronica Rádió”  is beindította a telefonos tanácsadást, minden vasárnap délután, három órában!  Az eddigi vizsgálatok szerint a rádiónak ezt a programját hallgatják legtöbben, s rengeteg telefonhívás érkezik.

Az amerikai telefonos rádió-tanácsadást kereskedelmi reklámok tarkítják;  a holland  „Radio Romantica” egyes beszélgetései között popzene hallható.  (Az adás tehát nemcsak a felvilágosítást, hanem a szórakoztatást is szolgálja.)  Az adások állandó stábja  2-3  emberből áll;  köztük a kulcsfigura egy szexológus, aki erre specializálódott.  Minden adásnak van egy központi témája, amelyre előzetesen többféleképpen felhívják a hallgatók figyelmét.  Ezt a témát a műsor első tíz percében a szexológus felvázolja, s azzal kapcsolatban kér  kérdéseket és megjegyzéseket.

Az adás  3 órája alatt  60-120 telefonhívás érkezik;  ezeket két munkatárs fogadja.  A közérdekűbbeknél megkérdik, hajlandó-e az illető a rádió nyilvánossága előtt is elismételni.  Ha igen, elkérik a telefonszámát, s a legérdekesebbeket visszahívják, s rögtön az adásba kapcsolják.  (Tehát nem előre felvett szövegeket játszanak be – bár ez is lehetséges.)  Ez kétségtelenül bizonyos rizikót jelent;  előfordulhat, hogy a telefonáló megfeledkezik magáról;  de így is  élő és izgalmas a beszélgetés.  Előfordul, hogy újabb telefonálók is bekapcsolódnak az éppen folyó beszélgetésbe, amely általában legalább tíz percig tart.

A  műsor célja  nem a felmerülő problémák megoldása, tehát  nem terápia,  hanem egyrészt a kérdések és vélemények közzé tétele és körüljárása,  másrészt a lehetséges megoldások fölvázolása,  szükség esetén a szaksegítség hozzáférhetővé tétele.  Gondolatébresztő jellegét az is mutatja, hogy  minden adás után több tucat levél érkezik, amelyekben további információt kérnek.

Minthogy partnerkapcsolati kérdések megválaszolásában  kb. 20 éves gyakorlatom van  (pl. „A pszichológus válaszol”, vagy a „Szex problémák fóruma”  rovat vezetése, aztán a Danubius rádió telefonos tanácsadásai  stb.),  szívesen vállalkoznék egy, az említettekhez hasonló  rádió-  vagy tévéprogram vezetésére. 

 

c) Javaslat  telefonos tanácsadásra  a  TV  esti műsoridejében   ( 1994)

 

Külföldi mintára a magyar rádióműsorok is próbálkoztak már  telefonos szexuális tanácsadással, beszélgetéssel.  Saját tapasztalatból tudom, hogy van erre igény, hiszen a rövid műsoridő alatt általában 25-30 telefonáló jelentkezett problémáival vagy véleményével.

Ideje lenne tehát, hogy a magyar tévé is készítsen iíyen közkedvelt és hasznos, ugyanakkor a rádiós kísérleteknél színvonalasabb  műsorokat.  Erre minden esélye megvan, mert a legjobb szakemberekre és a NEVI  főigazgatójának felügyeletére támaszkodhat.  A  sorozat jól bevált, külföldi minták alapján,  gondosan kidolgozott és előre meghírdetett tematikával indulna  (amelyen később, az új igények szerint  változtatni és bővíteni lehetne).

A  minimum félórás műsoridő felépítése  nagyjából a következő:

Az első  5-6  percben a műsorvezető kérdésére a szakértő ismerteti az adott téma legfontosabb tudnivalóit és kritikus pontjait.  Ebbe különböző ábrákat  (táblázatok, grafikonok, dokumentum)  vagy  filmrészleteket is be lehet vágni.  Ezekhez kapcsolódnak a műsorvezető újabb kérdései és a szakértő  válaszai.

Közben a telefonügyelet a megadott instrukciók alapján jelezne egy-egy érdekesebb telefonálót, s azt, hogy milyen kérdések futottak be.  Ezután adásba kapcsolnánk a szakértő által kiválasztott hívót,  aki így a tévé nyilvánossága előtt mondaná el kérdéseit, s kapna választ azokra.  A beszélgetésbe a műsorvezető és más telefonálók is bekapcsolódhatnának.  AQ műsor zárásaként a szakértő összefoglalná a beszélgetés tanulságait.

Javasolt  (ideiglenes)  tematika:

1.      A  nemi késztetéstől  a  szerelemig

2.      Az intimkapcsolatok  előnyei és veszélyei

3.      Szerelem, házasság,  féltékenység

4.      Fogamzásgátlás és AIDS-megelőzés

5.      Mi a „normális”  és mi a „perverz”?

6.      Szexuális zavarok  és kezelésük

 

Részletesebb javaslatokkal bármikor  szolgálhatok.

 

 

 

7.  Tervezet  szexuálterápiás  kiképző  csoportokra  

     ( 1984 .  Részletek  az 5  gépelt oldalnyi javaslatból)

 

Az alábbiakban a  Szexológiai Munkacsoport  vezetőségi ülésén elhangzott, s részben írásban is benyújtott javaslatok felhasználásával, és a kérdéskör újabb átgondolásával módosítottam az eredeti tervezetet.  Alap-dokimentumnak tekintettem egyrészt  dr. Buda Béla anyagát:  „Tudományos és etikai irányelvek a szexuálterápiás továbbképzés  számára”  (1983 szeptember),  másrészt  L.J. Sarrel amerikai szexológus beszámolóját az általuk szervezett, kiképző tanfolyamról.  (Sex Therapy Training at Yale”,   1981).  Fölhasználtam természetesen mások  (pl.  dr. Tóth Miklós vagy Semjén Anita,  dr. Lux Elvira és  dr. Kiss Ernő)  egyes javaslatait is,  s különösen angol vendégünk, S. Golombok  tapasztalatait.

Minthogy az ilyenfajta képzésnek hazánkban nincsenek hagyományai,  eltekintve néhány  ún. „szexológiai továbbképző  tanfolyamtól”,  amelyek általában előadásokból álltak,  csak külföldi mintákból indulhatunk ki, magától értetődően figyelembe véve a hazai adottságokat.  Ez a tanfolyam  strukturáját és metodológiáját egyaránt befolyásolja,  anélkül azonban, hogy a minőség (színvonal)  terén jelentős engedményeket tennénk.

Strukturális szempontból mindenekelőtt tömörségre, lényegre törésre és jó időkihasználásra kell törekednünk, ami azonban nem jelenthet felszínességet és „gyorstalpalást”.  Nyilvánvaló, hogy senkit sem lehet egy-két hét alatt, pusztán előadásokkal jól felkészíteni a szexuálterápiás gyakorlatra.  De az sem szükséges, hogy a tanfolyam évekig tartson  (feltéve, hogy megvan az alapképzettség és a megfelelő tanulási motiváció).  A  Yale egyetemen a tanfolyam ugyan két évig tartott, de a második évben a résztvevők már önállóan dolgoztak.  Kiképzésük befejezésében a szuperviziónak volt döntő szerepe.  Az alaptanfolyam  80  órás volt.

Az időtartamot illetően figyelembe kell vennünk  a sürgető igények mellett azt is, hogy a résztvevők  a tanfolyamot munkájuk mellett, továbbképzésszerűen,  időben és anyagilag önkéntes többletterheket vállalva  végzik el.  Az eredetileg 100 órásra tervezett tanfolyamot ezért kb.  70 órára rövidíthetnénk,  éspedig legegyszerűbben a tervezett előadások részleges vagy teljes elhagyásával.  A képzés szempontjából lényeges ismeretek ugyanis legnagyobbrészt írásban hozzáférhetőek, elolvashatóak.  Bár ezek jelentős része csak idegen nyelveken található meg, többféle megoldás adódik. Egyrészt a csoportvezető, vagy valamelyik résztvevő  referálhatja a vonatkozó szakirodalmat.  Vagy le lehet fordítani a legfontosabb részeket magyarra és sokszorosítva el lehet juttatni a résztvevőkhöz. 

Az alapreferátumok így maximum 30-40 percet vennének igénybe egy-egy csoportülésen.  A többi idő – esetenként kb. 3 óra – az anyag feldolgozására, csoportos megvitatására jutna.  Ha egy tanév alatt kívánjuk levonyolítani a kiképző tanfolyamot,  akkor célszerűnek látszik kéthetenként  4 órás foglalkozásokat tartani.  Ez kb.  18  alkalmat jelent  (18x4 = 72 óra).

A  tanfolyam célja a résztvevők kiképzése a szexuális funkciózavarok kezelésére.  Ez nemcsak széles körű, korszerű szexológiai ismereteket, hanem speciális attitűdöket és készségeket is feltételez.  A képzés lényege tehát az ismeretközlésen túl az attitűd-  és készségformálás.  Ennek érdekében lehetővé kell tenni a résztvevőknek, hogy jobban megismerjék és szükség esetén módosíthassák saját szexuális attitűdjeiket, s kialakítsák magukban a hatékony terápiás munkához szükséges készségeket.  Ez utóbbi nehezen képzelhető el bizonyos mértékű  ellenőrzött  (szupervideált)  gyakorlás nélkül.

… A tanfolyam strukturája a tematikát is magában foglalja. Ez három nagy témakört ölelhet fel:

a)      A  szexuális viselkedés meghatározó tényezői,

b)      A szexuális funkciózavarok és a devianciák,

c)      A szexuális funkciózavarok kezelése.

… A résztvevők felkészültségét már a jelentkezők kiválasztásánál fel kell mérnünk.  A tudásszint  (és a „hozzáállás”)  felmérésére összeállítottam ( a hasonó célú, 93 kérdésből álló, amerikai kérdőív alapján)  egy  30 kérdésből álló tesztet, amely a tanfolyam befejezésekor is használható.

… A metodológiához tartozik, hogy alapjában véve  párterápiára  igyekszünk alkalmassá tenni a résztvevőket.  Vagyis arra, hogy lehetőleg a partnert is vonják be a kezelésbe  (ha egyáltalán van, és hajlandó erre),  s együtt foglalkozzanak a párral, hiszen a probléma közös, a kapcsolatban keletkezett.  …

 

 

 

8.  Javaslat egy új, magánélet-fejlesztő  egyesületre  

 (1984:  Levél a Műv. Min. Gyermek- és ifjúságvédő osztályának)

 

Az alábbiakban megpróbálom legalább hozzávetőleg felvázolni elképzeléseimet arró, hogy mi lehetne a szerepe az általunk tervezett, új, kulturális egyesületnek a gyermek- és ifjúságvédelem területén.

Mint a beadott tervezetből kiderül, egyesületünk a magánéleti kultúra fejlesztését és terjesztését tűzte ki célul.  Szeretnénk elérni, hogy az emberek magánélete összhangba kerüljön korunk és társadalmunk  (mai és jövőbeni)  követelményeivel.

Könnyen belátható, hogy a magánélet, annak összhangja vagy ziláltsága,  korszerűsége vagy elavultsága  erősen kihat a közéletre, a munkához és a társadalomhoz való viszonyra, s különösen azokra, akikkel személyes (rokoni, baráti, munkatársi stb.)  kapcsolatban állunk.  A  szülők magánélete pl. messzemenően befolyásolja  gyermekeiket, azok nevelését, személyiségük alakulását.  Ez a hatás éppúgy lehet pozitiv, fejlesztő, mint negativ, veszélyeztető.  Döntően az utóbbi teszi szükségessé a gyermek- és ifjúságvédelmet  (amelyről köztudott, hogy komoly nehézségekkel küzd).

Minthogy tíz éven át ifjúságvédelmi felügyelő voltam Budapest egyik kerületében, bőven volt alkalmam tapasztalni a szülők  (rokonok, nevelők stb.)  magánéletének veszélyeztető hatását a fiatalokra.  Már akkor foglalkoztatott, hogyan lehetne ezt a veszélyeztetettséget  preventiv módon  is csökkenteni.  Lassanként felismertem, hogy elsősorban a szülők pszichológiai és pedagógiai kultúrájának emelésétől várható eredmény.  Minthogy pedig ez szorosan összefügg a szülők  egymás közti viszonyával  és egész életmódjával,  végül is eljutottam a párkapcsolati és magánéleti kultúra jelentőségének felismeréséhez.

Ettől kezdve igyekeztem tenni egyetmást a párkapcsolati  (vagyis a legszélesebb értelemben vett szexuális)  és magánéleti kultúra fejlesztéséért.  Előadásaim, cikkeim és könyveim azonban nem érték el a kívánt hatást.  Nem bizonyult elegendőnek később a „Pszichológia  nevelőknek”  című  könyvsorozat sem, amelyet a Tankönyvkiadó szerkesztőjeként válogattam össze.  Ezért most a rendelkezésemre álló, legjobb erők összefogásával és mozgósításával szeretném előbbre vinni a magánéleti kultúra ügyét.

Meggyőződésem ugyanis, hogy a magánéletre nevelés legalább olyan fontos – nemcsak az egyének, hanem a társadalom számára is --, mint a közéletre vagy a munkára nevelés.  (Részletesebben kifejtettem ezt a legutóbbi könyvem, „A  pszichológus  válaszol”  2. fejezetében.  A magánéletre nevelés tartalmazza a „családi életre nevelést”  is, de annyival szélesebb körű annál, amennyivel a magánélet szélesebb, mint a családi élet.

Sajnos, ma egyiket sem lehet egészségesnek, korszerűnek és kulturáltnak tartani.  A legutóbbi statisztikai adatok szerint egyre kevesebben  (1982-ben már csak 75 ezren)  kötnek házasságot,  egyre többen  (1982.ben közel 30 ezren)  válnak el, s egyre alacsonyabbak a születési arányszámok  (12 ezrelék körül).  Ha ezek a tendenciák folytatódnának, az nemzeti tragédia lenne.  Egyesületünk azért kíván küzdeni, hogy működőképesebb legyen a házasság és család intézménye,  több gyermek szülessen, s kevesebb legyen köztük veszélyeztetett.

Ezt egyrészt a kulturált  magánélet lehetőségeinek  (típusainak stb.)  tudományos feltárásával és propafálásával,  másrészt a személyes szaksegítség minél szélesebb körű biztosításával  szeretnénk elősegíteni.  Ennek érdekében tudományos vitafórumokat, pályázatokat,  magánéleti tanácsadókat és publikációs lehetőségeket szerveznénk.  Együttműködnénk a gyermek- és ifjúságvédelem szakembereivel, a nevelésügy és az egészségügy irányítóival, a Népfronttal, a  TIT-tel, a tudományos társaságokkal és mindenkivel, aki  a magánélet valamilyen lényeges vonatkozásában segíteni tud.

Ugyanis nyilvánvalóan csak a legszélesebb körű együttműködéssel érhető el, hogy az emberek életvezetése, magánélete  korszerűsödjön, teret nyerjen a valóban kulturált magánélet,  s az új generációnak már ez legyen természetes.  Ez esetben a gyermek- és ifjúságvédelem feladatai is könnyebben megoldhatók lesznek.

Együttműködésünk részletkérdéseinek kidolgozására, konkretizálására  szeretnék hamarosan visszatérni.

 

Egyesületünk  programja

(Vázlat)

Magánéletfejlesztő, Család- és Ifjúságvédő Országos Egyesületünk az alapszabályban rögzített célok érdekében  az alábbiakban vázolt program megvalósítására törekszik.

I.              Magánéleti problémák elméleti tisztázása

       1.  Adatgyűjtés:  a)  kutatók, állami és civil vezetők meginterjúvolása

                                  b)  szélesebb körű, kérdőíves adatgyűjtés

                                  c)  ankétok

       2.  Tudományszervezés:  a)  munkaértekezletek szervezése,  vitaülések

                                                  b)  pályázatok hirdetése

                                                   c)  munkacsoportok szervezése, megbízása

       3.  Elméleti munka

   II.   Javaslatok,  szakvélemények  készítése

1.      A vizsgálatokból adódó következtetések közlése az illetékesekkel

2.      Globális magánélet-fejlesztési javaslatok kidolgozása és elfogadtatása

3.      Felkérésre szakvélemények készítése magánéleti  problémákról

III.    Ismeretterjesztés,  propaganda

1.      Cikkek írása, rádió és tévéadások szervezése

2.      Tájékoztatók  sokszorosítása

3.      Eseti és rendszeres kiadványok készítése

IV.     Egyéni és csoportos  szaksegítség  nyújtása

.    1. Egyéni tanácsadások szervezése a legkülönbözőbb magánéleti problémák ügyében

               2.Tanfolyamok, klubok, kiscsoportok szervezése,  magánéleti témakörök feldolgozására

    V.    Képzés  és  továbbképzés

           1.  Egyesületen belüli. Szakmai továbbképzés

            2.  Javaslat és részvétel állami továbbképzésben

 

 

 

       9.   Javaslat  szexológiai  adatgyűjtésre  

            (1985:  Támogatását az  OTKA  és a Soros Alapítvány elutasította)

 

A  házasság-  és családbomlás jelenségei közismertek, s ezek kihatnak mind az egyének, mind a társadalom közérzetére és  teljesítő képességére.  A  válások száma egyre növekszik, a gyermekvállalási kedv pedig oly mértékben csökken, hogy ez már hosszabb távon népünk jelentős létszámbeli fogyatkozásával fenyeget.  Ezt a folyamatot csak alapos, tudományos vizsgálatok segítségével  lehet megállítani és  visszafordítani.

       Ezek egyik fő vonala a szexuálszociológiai jellegű  tényfeltárás, amire eddig hazánkban – néhány kisebb jelentőségű  próbálkozástól eltekintve – még nem került sor.  A  tervezett kutatás mind az egészség megőrzése, mind pedig az életmód és művelődés  szempontjából igen jelentős.  (Szocialista viszonylatban csak az NDK-ban végeztek hasonló vizsgálatokat.)

        A  kutatás fő célja a felnőtt magyar népesség  (elsősorban a 20—40 évesek)  szexuális-párkapcsolati kulturáltságának felmérése, különös tekintettel a hiányosságok és zavarok jellegére és mértékére.  Az adatok feldolgozása és értékelése alapján intézkedési terv készítése az illetékes állami és társadalmi szervek részére.  A kutatási eredmények és a belőlük levonható következtetések publikálása egyrészt tudományos monográfia és tanulmányok,  másrészt ismeretterjesztő  könyv(ek)  és cikkek formájában.

         Az adatgyűjtés alapját egy  100 kérdésből álló kérdőív képezi, amely egyrészt a  „Szexuális kultúránkról”  című  könyvem  függelékeként  1986  márciusában  100,000  példányban kerül az olvasók kezébe.  Másrészt további ötezer példánnyal a  reprezentativitást javító  adatgyűjtést tervezek.

1986    folyamán  az adatgyűjtés,  1987  tavaszáig pedig a  feldolgozás  befejeződik.

 A  szükséges  dokumentumokat  mellékelem.

 

 

 

10.   A  házasságterápia  új  koncepciója   ( 1989)

                (Családterápiás  konferencia  referátumának abstractja)

 

Ha elő kívánjuk segíteni a harmonikus és kreativ családi életet, akkor előbb-utóbb eljutunk a házasélet problémáihoz.  Minthogy a család alapja és eredete általában a házastársi kapcsolat, a családterápia szinte sohasem mellőzheti a házasságterápiát.  Ez utóbbi ezért az eddigieknél nagyobb figyelmet érdemel, nemcsak a gyakorlatban, hanem a kutatásban és képzésben is.

A  házasságokat ma sok veszély fenyegeti  és sokféleképpen romolhatnak el.  Korunbkban egyre inkább csak az egyenjogúságon és az esélyegyenlőségen alapuló, nyitott és fejlődőképes kapcsolatok életképesek.  Ezért a terápia is  inkább csak akkor igazán eredményes, ha alkalmazkodni tud a változó társadalmi követelményekhez.  A  hagyományos, patriarchális, zárt házasság megerősítése és helyreállítása  ma már nem lehet a terápia  célja.

Minden terapeutának megvan a maga saját értékrendszere, amelynek alapján dolgozik.  Ezért ajánlatos, hogy ezt ne csak saját maga számára tisztázza és tudatosítsa, hanem pácienseit is – kellő óvatossággal – tájékoztassa a problémáik megoldására javasolt interakciók céljáról és jellegéről.  A sikeres terápia előfeltétele  így a páciensek és a terapeuta értékrendjének és céljainak egyeztetése, összhangba hozása.  Ez igen fontos a házassági válságok és mélyebb konfliktusok esetén.  Az ilyenek hátterében ugyanis sokszor találunk  elavult értékeket és beállítottságokat, amelyek akadályozzák a megoldást.

Ilyenkor a terápia első lépése lehet a  „tükör-tartás”, vagyis a páciensek belső, gátló tényezőinek megmutatása.  Ez után következhet a célok kijelölése.  A fő cél természetesen az életképes, vagyis lehetőleg nyitott és rugalmas kapcsolat megteremtése.  Tapasztalatom szerint az ilyen kapcsolat lehetőségének megismerése már önmagában is terápiás hatású lehet,  különösen a féltékenység, vagy a házasságon kívüli kapcsolatok felmerülése esetén.  A  „tükör-tartás”  során  főleg a következő alapfogalmak szorulnak tisztázásra:

1.  Házasság:   Nem jelenti az egyéni szabadság feladását  vagy a hagyományos házastársi szerepek  felvételét, hanem inkább a kölcsönösen elősegített önmegvalósítást, az önként vállalt korlátok csökkentését.

2.   Hűség:   Nem azonos a szexuális kizárólagossággal, hanem inkább a barátsággal és szolidaritással.

3.   Féltékenység:   Nem azonos a féltéssel, s nem jár együtt a szerelemmel, inkább „civilizációs neurózis”.

A  felsorolást még hosszan lehetne folytatni.  Saját felméréseimből és mások adatgyűjtéseiből ítélve Magyarországon is szaporodik a többé-kevésbé nyitott házasságok száma,  bár korántsem a kívánatos mértékben.  E  szükségszerű társadalmi folyamatot a házasság-  és családterápia is elősegíthetné.  Sajnos, mindeddig igen kevesen foglalkoztak ezzel.  Ezért indokoltnak tartanám egy ilyen célú munkacsoport alakítását.

 

 

 

11.  „A  szeretkezés  szépségei”  c.  videokazetta  terve   ( 1989 )

 

Egy ilyen videokazetta forgalomba hozatalát több dolog indokolja.  A hazai piacot illegálisan elárasztó  pornókazetták tömege jól mutatja, hogy  nálunk is nagy az igény az őszinte  szexfilmekre.  Természetesen elsősorban kulturált szexfilmekre lenne igény;  a közönség azonban eddig kénytelen volt beérni azzal, amihez hozzájuthatott  (s amit külföldön viszonylag olcsón megvehetett).   A  pornófilmek túlnyomó többsége azonban  inkább az alantas, primitiv vagy elfajult igényeket elégíti ki.  Ezért legfőbb ideje lenne ezeknek konkurrenciát teremteni  kulturált, művészi és ugyanakkor könnyen hozzáférhető  szexfilmekkel.

A  tervezett videokazetta a magasabb igények kielégítésére és terjesztésére vállalkozik.  Számol azzal, hogy a művészi erotikus filmekre legalább olyan nagy  (vagy még nagyobb)  igény van, mint a pornófilmekre. 

A  videokazetta kettős célt szolgál:  egyrészt a nézők szexuális kultúráját növeli  (tehát oktat és nevel),  másrészt elősegíti a ráhangolódást a kulturált szexre,  megmozgatja a fantáziát, kreativabbá teszi a szeretkezést. E célok elérésének alapvető eszközei  a jól kiválasztott szépirodalmi alkotások  (főleg versek)  és ezek képi megelevenítése,  továbbá a megfelelő aláfestő zene.  Itt a művészi színvonalú képi megelevenítésnek van döntő szerepe  (bár ugyanez a műsor audio-kazettán is forgalmazható lenne).   Elképzelhető egy kifejezetten ismeretterjesztő változat is, amely az irodalmi alkotásokon kívül  több-kevesebb magyarázó szöveget tartalmazna,  esetleg némi zene kíséretében.  Ez  inkább a tizenéves fiatalok felvilágosítását és nevelését szolgálná.

A  felnőttekhez szóló videokazetta nem egyetlen,  összefüggő, másfél vagy kétórás játékfilm lenne, hanem különböző, egymástól többé-kevésbé független epizódok sorozata, amelyek közül bárki tetszése szerint választhatna.  A jelenetek sorrendje  persze mégsem csak a véletlenen múlna, inkább a ráhangolódás ritmusához igazodna.  (Az „előjátékok”  különböző  formái.)

A  műsoros kazetta  szerkezetileg  4-5 nagyobb részre tagolható.  Ezekben az  Énekek énekétől  a mai költőkig a  világlíra minden korszaka helyet kaphatna.  A  zenei aláfestésről  egy mai zenaszerző gondoskodna  (akinek  erre a célra már készült néhány kompoziciója, a bukólikus lirához jól illeszkedő zenével).  A  versmondáshoz esetleg fel lehetne használni azt a két nagylemezt, amelyen legjobb színészeink  szerelmes verseket mondanak.  (Lásd:  „A  világlíra  gyöngyszemei”)

Bár a műsor szerkezete még nem végleges, elsősorban az alábbi versek jöhetnek szóba:

József Attila:  Óda,  Paul Geraldy:  Szerelem,  Wwöres Sándor:  Psyché c. művéből „A meglepett szeretők”  és az  „Antik ecloga” ;  Devecseri Gábor:  „A pamutszamár keservei”  c. bukólikus eposzának befejező része  stb.

Versválogatás a szerelemről:  „Énekek éneke”,  Ovidius: „Nyári dél”,  Catullus:  Lesbiához,  Aretino: „A bujaság szonettjeiből,  Verlaine: „Ouverture”,  Petrarca:  159. szonett,  Cocteau: „Az álom elkerül”,  Goethe: „A napló”  stb.

A  vállalkozás minden valószínűség szerint  nyereségesnek ígérkezik.  (Sajnos, elmaradt.)

 

 

12. Szerelem : az agy  „biokémiájának”  terméke?

(1999.  Válasz egy cikkre)

 

Amikor egy magyar pszichiáter nemrégiben arról írt a népszerű női lapban, hogy a szerelem tulajdonképpen „hormonális eredetű kényszerbetegség”, amely másfél-két éven belül  „szinte kivétel nélkül elmúlik”;  noa, akkor fejcsóválva félre tettem a cikket, mint a  biologizáló  pszichiátria  egyik iskolapéldáját.  Ez a kémiai elmélet ugyanis megfordítja a tényleges ok—okozati viszonyt:  mindig a kémiai vagy biológiai változásokat tartja elsődleges oknak, a lelki élményt pedig okozatnak.  Holott a testi és lelki folyamatok kölcsönhatásban állnak, s gyakran – így a szerelemben is – a lelki és kapcsolati tényezők az elsődlegesek:  ezek okoznak  kémiai, fiziológiai változásokat – és nem fordítva!

Egyébként is, semmi sem indokolja, hogy a szerelmet  „kényszerbetegségnek”, „kábulatnak” vagy éppen „őrültségnek”  tartsuk.  Ugyan, mint minden lelki jelenségnek, a szerelemnek is lehetnek szélsőséges vagy éppen beteges változatai, de csak akkor, ha maga az ember, a személyiség  megbetegszik, deformálódik.  Alapigazság, hogy  amilyen az ember, olyan a szerelme.  S hogy  a szerelmi képesség nem ösztönös,  nem születik velünk, hanem személyiségünk fejlődésétől függően alakulhat ki.

Az „alakulhat”  azt is jelenti, hogy  nem feltétlenül alakul ki  mindenkiben ez a képesség.  Több évtizedes  pszichoterápiás praxisomban találkoztam olyan emberekkel, akikben a szerelmi képesség egyáltalán nem  (vaagy csak csökevényesen)  alakult ki.  Ők egyszerűen képtelenek voltak úgy igazán „szerelembe esni”.  S ezt vagy sajnálták, s esetleg azzal magyarázták, hogy „nehéz az „Igazit”  megtalálni”,  vagy egykedvűen vették tudomásul, arra hivatkozva, hogy a szerelem úgyis „sötét verem”, misztikus vagy beteges dolog, amitől inkább óvakodni kell.

Másrészt a  szerelmi képesség jó esetben is  csak  fokozatosan alakul ki  a személyiség fejlődése során. Sigmund  Freud  pszichoanalitikus elméletéből tudjuk, hogy alapja és gyökere a kisgyermeknek  anyjához fűződő, mély érzelmi kapcsolata, valósággal „szerelme”  (amely az „Ödipusz konfliktust”  eredményezheti).  De az óvodás korú fiúk és lányok már egymás iránt is érezhetnek szerelmet, s még inkább előfordul ez kisisskolás korban.  Ez a gyerekszerelem  persze még nem olyan, mint a felnőtteké, bár a puszi, a simogatás és ölelkezés, vagyis az érzékiség bizonyos elemei már előfordulhatnak benne.  Rendszerint ugyan csak pár hétig vagy hónapig tart, s aligha van  „kémiai” (hormonális) alapja, de azért mégis csak a szerelmi képesség első szárnypróbálgatása.

A kamaszkorban aztán előbb-utóbb megjelenik a  diákszerelem,  amelynek éretlenebb formája a  rajongás valakiért, pl. egy elérhetetlen sztárért (vagy tanárért).  Egy kicsit érettebb formája a szerelem egy nagyjából hasonló korú partnerbe, akivel már lehet beszélgetni, táncolni vagy levelezni, s lehet fantáziálni egy intimebb, szexuális kapcsolatról, amire aztán vagy sor kerül, vagy nem.  Régebben ritkábban került sor erre, de ma már a  16-17 évesek többsége hamar elveszíti a szüzességét.  Amit ugyan legtöbbjük a „nagy szerelemmel”  indokol,  holott valójában a kíváncsiság vagy egyéb motivumok vezetik.

   A  szexuális vágy, a megkívánás még nem nevezhető  szerelemnek, hanem csak  egyik összetevője annak. Az  érett  szerelem  a  szeretetnek különleges, szenvedélyesebb módja, amelyben sokféle, s nemcsak intim testi, hanem lelki igények kielégítését is várjuk egy partnertől, éspedig kölcsönösségi alapon.

A  számunkra fontos igények, szükségletek kielégítésének  (vagyis a boldogságnak)  fellobbanó reménye természetesen megmozgatja, serkenti a megfelelő agyközpontokat, s elindítja  (fokozhatja illetve fékezheti)  bizonyos hormonok termelődését, amelyek aztán cselekvésekre ösztönöznek és áthangolják a közérzetet.  Az agyközpontok természetesen nem lehetnek állandóan izgalomban, s így a hormonszintek is változnak:  csökkennek, ha a szükségleteink kielégülnek  (vagy ha belátjuk, hogy az adott partnertől nem kapjuk meg az elvárt kielégülést).

Ám a fontos szükségletek olyanok, hogy kielégülésük vagy átmeneti mellőzésük után újra jelentkeznek, s velük együtt a szerelem igénye és lehetősége is újra megjelenik.  Ez alól csak a súlyosan sérült szerelmi képesség jelent kivételt;  épp ezért életfontosságú a szerelmi képesség és a szerelmi kapcsolat ápolása.  Erre már vannak kidolgozott módszerek, csak sajnos, ezeket még nem tanítják az iskolában. 

 

 

13.   Javaslat  egy közös,  nemzetmentő  projektre   ( 2000 )

 

Az adott helyzetben,  az ország egészségügyi, erkölcsi és mentálhigiénés válsághelyzetében  alapvető feladat minden progressziv erő és törekvés  összefogása.  A  „Magánéleti kultúra, korszerű életvezetés”  Alapítvány ezért azt javasolja, hogy a felmerült, komplex problémák megoldása érdekében első lépésként mérjük fel a helyzetből adódó feladatokat és elérendő célokat,  s ezzel együtt azt is, hogy milyen feltételek szükségesek a kitűzött célok eléréséhez.  Ezt követően vizsgáljuk meg az említett feltételek biztosításának lehetőségeit, majd ennek alapján, több lehetőség vonalán dolgozzunk ki konkrét munkatervet  (a felelősök és határidők megjelölésével)  a feltételek biztosítására és a célok elérésére.

Az egész projektet egy szúk körű  (5—10 tagú) grémium szervezze és koordinálja,  szoros kapcsolatban az illetékes hatóságokkal és civil szervezetekkel.  A  helyzet felmérése alapján először is a feladatok  fontossági sorrendjét kell megállapítani, az adott területek legjobb szakembereinek bevonásával,  az általuk készített  tanulmánytervek megvitatásával.  (A fontossági sorrend nem feltétlenül jelent egymás utániságot, hanem inkább a párhuzamosan induló feladatmegoldások ütemének és a ráfordításoknak a különbözőségét.)

Minthogy  krízishelyzet megoldásáról van szó, a projekt egésze nemcsak megelőző, hanem gyógyító jellegű, a primer és szekunder prevenció, valamint a fenntartható fejlődés hangsúlyával.  Vagyis a szemlélet és életstílus változását célzó, tudati ráhatásoknak lehet döntő szerepük az egészségesebb magánélet és közélet megteremtésében.

A projekt kidolgozásához először is a szervező grémiumot kell létrehozni magasan képzett, széles látókörű, pártatlan szakemberekből, s ellátni őket a munkájukhoz szükséges infrastrukturával  és felhatalmazással.  Igy viszonylag gyorsan  elkészülhet a helyzetfelmérés, adatgyűjtés és feladatkijelölés terve, a normativ célok listája.  Ezután néhány hónap kell az adatgyűjtéshez és az adatok feldolgozásához, a munkatervek elkészítéséhez, amelyek megvalósítása  egy éven belül  elkezdődhetne.

A munka sikere feltételezi, hogy a szervező grémium ne egy (vagy több)  tárcához tartozzon, hanem egy központi államhatalmi szervhez, pl. a  miniszterelnöki hivatalhoz, hogy dinamizmusa érdekében az adminisztrativ nehézkesség  lehetőleg elkerülhető legyen.  Ez tenné lehetővé, hogy az olyan irányzatok és civil mozgalmak, mint az egészségnevelés  (a mentálhigiénét beleértve), a szexuális és családi életre nevelés,  valamint a környezeti nevelés  stb.  harmonikusan  együttműködjenek.

 

( A javaslat ebben az esetben is  utopikus jellegűnek bizonyult. )

 

 

 

                                         Tervezetek,  javaslatok

1964     és  2004  között

 

1.      Javaslat  a XII. kerületi Nevelési Tanácsadó  újraindítására  (amely 1959-60- ban már működött  néhány hónapig).  1964  jan. 31. (4 old.)

 

2.  Javaslat   egy  C.G. Jungról szóló könyv  kiadására a Gondolat kiadónál., 11 fejezetben.  1965  ápr. 7.  (2 flekk)

  Fejezetek:  1. Egyéni és történelmi háttér   2.  Jung pályakezdése:  pszichodiagnosztikai kísérletek   3.  Kapcsolata  Freuddal,  szakításuk   4.  A jungi módszertan fő sajátosságai   5.  A  lélek szerkezete és dinamikája   6.  Az  archetipusok   7.  Introverzió és extratebzió.  Tipológia   8.  Individuáció és pszichoterápia   9.  A  vallás pszichológiája   10.-  Alkimia és gnoszticizmus   11.  A  civilizáció és a kultúra pszichológiája..  Összefoglalás 

 

3. Javaslat  egy  jógáról szóló könyv  kiadására  (a Táncsics vagy a Gondolat kiadónak).  1966 január 11.

Fejezetek:  1.  A jóga eredete   2.  A jóga és a buddhizmus   3.  A számkhya  filozófia   4.  Patandzsáli jóga-szutrái   5.  A középkori tantrikus jóga   6.  A jóga újkori története   7.  Az ászanák és a pránajáma   8.  Koncentrációs jógagyakorlatok   9.  Orvosi vélemények a jógáról    10.  Jóga és pszichoterápia   11.  A  jóga mint az önnevelés módszertana

 

4.   Témajavaslatok  az Élet és tud.  számára.  1968  márc. 10.   A.  Vallástörténeti képsorozat  B.  Tudománytörténet  (alkimia, utopia)   C.      Alkalmazott lélektan   (Rorschach-teszt;  karakter-neurózis;  pályaválasztás;  párválasztás;  szellemi teljesítménynövelés)

 

5.      Kutatási tervezet  a „társkeresési igény  fejlődése  serdülő és ifjúkorban”  c. témához.  1969 márc. 29.   (6 flekk +  kérdőívek) 

               Fő témakörök:  a)  A társkeresés motivumai   b)  A partner iránti igény differenciálódása   c)   A  férfi- ill. nőideál kialakulása  d)  a barátság és szerelem hatása a személyiségfejlődésre.

 

6.  Kutatási terv a  „Párválasztási érettség kialakulása és nevelése”  témában.  1969  dec. 4.    (2  flekk)   (Célok és módszerek)

 

7.  Javaslat  „A  párválasztás  problémái”  c. könyv  kiadására.   1969  szept.1.  6 flekk

            Fejezetek:  Bevezetés   1.  A probléma történelmi és társadalmi megközelítése   2.  A párválasztás és az egyéni fejlődés   3.  A párválasztás sikerének tényezői : a)  Önismeret és emberismeret, b)  házasságismeret   4.  A párválasztás motivumai és tipusai   5.  Az ismerkedéstől a  házasságkötésig   6.  A  párválasztás kudarca   7.  Az új párválasztás előkészítése   8.  A párválasztás előkészítésének perspektivái.

 

8. Javaslat   a  pedagógusképző intézmények programjához.  1970   (5 flekk)   Racionalizálás, nevelés-centrizmus  stb.

 

9.      Javaslat  a házasságra felkészítő tanfolyam tematikájára.  1971 febr. 7.   (1 flekk;  7 cím)

 

10.  Javaslat   szexuálpedagógiai speciálkollégiumra   az  Okt. Min.  Ped. Képző osztályának.  1972 márc. 18.  (2 flekk)

 

11.   Javaslat  a  Magyar Szexológiai Társaság  létrehozására.  1973  márc. 16.  (2 flekk; lásd: magyar szexol. tört.) 

 

 12.  Kutatási terv  a „családi életre nevelés”-ről.  1973  szept. 16.  (7  flekk)   Részei:  1.  A  téma beillesztése a hivatalos kutatási keretbe,  2.  A kutatási terv irányvonalai   (szakirodalom-feldolgozás, modellkísérletek  stb.)

 

12.  Javaslat  szexológiai  albizottság létesítésére  a  Magyar Vöröskeresztnél.  1973  okt. 27.  (2 flekk)

 

13.  Javaslat szexuális felvilágosító könyv  kiadására, serdülőknek (a Tankönyvkiadónál).  1974  ápr. 29.  (2 flekk)

 

14.  Javaslat szexuális tanácsadó könyv  kiadására  (a Táncsics kiadónál), segítségkérő levelek alapján.  1976 szept. 15.  (4 flekk)  A tfejezetek:  1.  A gyermekkori fejlődés problémái   2.  Az önkielégítésről   3.  Magányosság, partnerhiány   4.  Párválasztási problémák   5.  A korai magömlés   6.  Erekciózavarok   7.  Női orgazmuszavarok   8.  Homoszexuális hajlam   9.  Egyéb, ifjúkori szexuális zavarok   10.  Felnőttkori szexuális problémák   11.  Féltékenység és szakítás   12. Időskori szexuális zavarok

 

15.   Javaslat  házassági tanácsadó könyv  kiadására  a K.I.K Minerva szerk.-nek.  1977 szept. 8.  (6 flekk)-à hasonló az előzőhöz.

 

 16.  Javaslat az  „Alapismeretek a családi életről”  c. könyv  kiadására.  1978 ápr. 24.  (3 flekk).   Fejezetek:  1.  Általános tudnivalók a családról   2.  A családalapítás  feltételei   3.  Létrejöttének folyamata  (együttjárás  stb.)  4.  Családtervezés, gyermekvállalás, szülői szerep   5.  Gyermekgondozás és –nevelés   6.  A házastársi kapcsolat alakulása, problémái, tipusai   7.  Családi gazdálkodás és életmód   8.  Családi konfliktusok (szexuális és egyéb zavarok)  9.  A család felbomlása   10.  Újraházasodás és család  11. Jövője. 

 

17.  Javaslat  a  gimnáziumi pszichológia  tantervéről.  1978  márc. 20.  (2 flekk)   8 témakör  felvázolása.

 

18.    Javaslat  a  „Szexuális tanácsadás  és terápia  alapjai”  c. tanulmánykötet kiadására.  1978  dec. 8.  (2 flekk)  10 fejezet, szerzőkkel

 

18.  Javaslat  a  „szexológus  klub”  beindítására.  1979  nov. 24.  (1 flekk)   89 vitaindító előadás-témával.  (TIT, Kossuth klub). 

 

20.  Javaslat  ifjúsági, szexuális ismeretterjesztő sorozatra a  Móra kiadónak.  1979 jan. 17.   (14 flekk)   7 kötet terve. 

 

21.  Javaslat  egy szexológiai tanfolyam  tematikájára.  1979 febr. 25.  (1 flekk)   14  témakör. A Műegyetemnek.

 

22.  Szinopszis  a „Tudnivalók a nemiségről”  c. kötethez, a Móra kiadónak, 14-17 éveseknek.  1980  febr. 9.  (4 flekk)  Tárgyalandó témakörök (ezeken belül 4-8 fejezetrész):  1.  Pszichoszexuális fejlődés  2.  Anat., fiziol., eü  témák  3.  Etikai, világnézetiek   4.  Történelmiek   5.  Társadalmi, politikai, jogi témák. 

 

23.  Javaslat  pszichológiai ismeretterjesztó lap  kiadására.  1980 május 20.  (4 flekk)   Mell.  Gyurkó László ajánlása, és  Siklósi Norbert (Lapkiadó vez.)  elutasító levele.  

 

24.  Javaslatok  a  „Tolerancia”  családsegító szolgálattal kapcsolatban.  1984  ápr. 1.  (2 flekk)    7 témajavaslat 

 

25.    Javaslat egy ifjúsági klub műsorára.  1984  szept. 19.  (1 flekk)  Két sorozat:  1.  Fölépítem az életemet  2. Találkozás a szexszel. 

 

 

26.    Magánéleti kultúra  fejlesztését célzó egyesület engedélyezési kérelme;  a Műv.Min. korlátozó válasza.  1984 nov. 19

 

27.  Pályázat a Soros Alapítványhoz,  szexológiai kutatásra   Hirschler Imre és Cseh-Szombathy László ajánlásával, elutasítva. 1985 dec.

 

27.    Tervezet  egy új, kulturális egyesület  beindítására;  program, jegyzőkönyv és alapszabályzat.  1984 máj. 26—1985 jan.  (20 flekk)

 

28.    Javaslat  a  Társkereső irodák szakmai ellenőrzésére,  Sziklai Lászóval. Beadvány a Hazafias Népfronthoz.  1986  okt. 5.  (11 flekk)

 

29.    Javaslat  fejlesztő csoportok alakítására  ensitivity-training etc.).  1986  október  

 

30.    Szinopszis  a „Magánéletünk titkai”  vagy  „Korszerű  magánéletre nevelés” c.  könyvhöz. 1986-87.   (7 flekk)  

 

31.    Javaslat a „Logoterápia és egzisztenciaanalizis”  c.  egyetemi kurzusra.  1987  (?) 

 

32.    Javaslat  a „30 perc lazítás” c.  kazetta kiadására, Peter Köhlevel.  1987  ápr. 23.  (2 flekk)  

 

33.    Javaslat a „Szocialista magánélet”  c. tanfolya,ra,  10  témakörrel.  1982. 

 

34.    Javaslat  egy felvilágosító, ismeretterjesztő lap tervére,  Biró Zoltánnak.  1988 jan. 10.  (1 flekk)  Témajavaslatokkal. 

 

35.    Javaslat  az MDF  egészségügyi  programjához.  Kiegészítés.  1989 okt. 14.  (3 flekk) 

 

36.    Javaslatok a reform-tantervhez.  1991  szept. 4.  (2 flekk)  Új tantárgyak, továbbképzés. 

 

37.    Javaslatok  az  AIDS-prevencióhoz.  1992 dec.12.  (2 flekk)   AIDS-prevenciós projekt. 1994 febr. 1  (3 flekk).  és dr. Bánhegyi Dénes megbízó levele (1994 jan. 27.)  

 

38.  Javaslat  új pszichológiai kurzusokra.  1994 febr. 10.  (1 flekk)    Szexuálterápia  (és logoterápia) 

 

39.    Javaslat  telefonos tanácsadásra az intim kapcsolatokról  az  RTV-nek.  1994 aug. 15.  6 témakör felsorolva.

 

40.  Javaslat  előadás  (a szex.fejl. régi és új modelljei)  és  könyvbemutató  (Intimitás kézikönyve)  tartására az MSzP   konf.  1995 nov.19

 

41.  Javaslat  szexológiai cikksorozatra  az  Élet és tud.-nak.  1997júl. 17.    23 téma, dr. Buda Béla ajánlásával.  Később a Nők lapjának  (1997 szept. 25.   (Egyiknek sem kellett)

 

42.    Javaslat a naturista gyermeküdültetés pedagógiájához..  1999 ápr. 14.  (1 flekk) 

 

43.    Javaslat:  segítség a Mentálhigiénés Programirodának.  1999 aug. 7.   (1 flekk)  

 

44.    Javaslat egynemzetmentő projektre  az O.K.I. vezetőjének  (Havas Péter).  2000 márc. 23.  (2 flekk) 

 

45.  Javaslat lap-mellékletre és cikksorozatra   a  GALENUS  kiadónak.  2000 nov. 21.

 

46.   Javaslatok a III. ker. mentálhigiénéhez.  Tanfolyam védőnőknek.  2000 jan. – április  

 

47.  Szinopszis  „A  pszichológus válaszol – szexről, párkapcsolatról”  c könyv sorozatszerű folytatásához, a Gondolat kiadónak.  2003 június. (2 flekk)   4 kötetre bontanám. Címei: 1.  Az ifjúkor problémái   2.   A  felnőttéválás dilemmái    3.   A szerelmi kapcsolat zavarai   4.  Szexuális problémák és megoldásuk.    (Később az Animula adta ki, egy kötetben.)