VI. A nemi nevelés megtervezése és módszerei

 

Minden jó tervezés kiindulópontja az adott helyzet alapos felmérése. Napjainkban a pedagógiai tudományok terén is teret hódítanak a különböző  méréses  módszerek. Ezek felhasználásának a szexuálpedagógiában sincs akadálya. Sőt, a korszerű nemi nevelés kibontakozásához ezek a módszerek egyenesen nélkülözhetetlenek.

 

A  méréses módszerekről általában

 

Az adekvát mérési eljárás minden tudományban az egzaktság és objektivitás egyik (bár nem egyetlen) feltétele. Minél nagyobbak azonban az összehasonlítandó dolgok minőségi különbségei, annál kevésbé lehetséges a pontos mérés, illetve annál kevesebbet mond a mennyiségi összehasonlítás. Ezért szükség van egyrészt a minőségi elemzésre, másrészt – a mérhetőség érdekében -- a minőségi különbségek speciális módszerekkel történő csökkentésére. Ilyen eljárás pl. a  strukturális  analizis, amely a jelenség belső szerkezetét igyekszik feltárni, és a  funkcionális analizis, amely a strukturát működés közben, funkciójában, dinamizmusában vizsgálja.  A mérés vonatkozhat magára a folyamatra, vagy a folyamat eredményeire. Kétségkívül az utóbbi a fontosabb, s ez a kidolgozottabb a  pedagógiában.

A pedagógiai  eredménymérés irányulhat az  egyénre vagy  kisebb-nagyobb  csoportokra. Ez esetben lehet teljes körű, vagy részleges. Bizonyos feltételek esetén a részleges eredménymérés ugyanolyan megbízható és az egész csoportra érvényes adatokat biztosít, mint a teljes körű felmérés. Ilyenkor beszélünk reprezentativ mérésről, amely lehet egyszeri (szondázás), vagy rendszeres (pl. intervallum-vizsgálatok).

Az első, komolyabb nehézséget rendszerint a mérés tárgyának megállapítása okozza. A pedagógiai ráhatás eredményeképpen létrejött  pszichikus  képződmények ugyanis közvetlenül nem mérhetők, csupán a valamilyen módon rögzíthető viselkedésből, teljesítményből következtethetünk rájuk. E következtetések módozatai azonban még eléggé kidolgozatlanok.  A pszichikus képződmények legátfogóbb organizátora maga a személyiség, amelyet csak durván tagolhatunk pl. intellektuális-kognitiv  és  affektiv  (érzelmi-indulati)  oldalra. Az előbbihez tartoznak az ismeretek (képzetek, fogalmak), intellektuális műveletek (ítéletek, következtetések stb.), készségek és képességek.  Az affektiv oldalhoz tartozik a  temperamentum, a motiváció és attitűdök, érzelmek és  szenvedélyek stb.

A legátfogóbb és legfontosabb mérési tárgy a pedagógiában az un. neveltségi szint. De ezen belül kiemelten foglalkoznak  a  tudásszinttel és  képességszinttel  is.  A  tudásszint  mérésének legfontosabb eszközei ma már egyre inkább a különböző kérdéseket és feladatokat  (teszteket)  tartalmazó  feladatlapok vagy  standardizált változataik, a  mérőlapok. A képességszint mérését szolgálják  pl. az intelligenciatesztek, az iskolaérettségi, a pályaalkalmassági és egyéb képességtesztek. A neveltségi szint mérésére használhatjuk a megfigyelést, a kérdőívet és az interjút, a személyiségteszteket, a szociometriát, a kísérleti helyzeteket  stb.

 

Tudásszint és neveltségi szint-vizsgálatok

 

Szexuális tudásszintnek nevezzük az egyén által elsajátított, nemi vonatkozású ismeretek és intellektuális műveleti készségek mennyiségét és minőségét.  Ennek ugyanolyan fokozatai vannak, mint bármely más tudásnak:  ráismerés, megnevezés, reprodukálás, továbbá az operativ alkalmazás különböző szintjei. A korszerű tudásszint-vizsgáló eljárásoknak egyelőre csupán bizonyos elemeit próbálták ki a szexuálpedagógiában. Ezek legnagyobb része is a nemiség anatómiai, fiziológiai és egészségügyi ismereteire vonatkozik. Pedig nem tűnik nehezebbnek a nemiség pszichológiai, szociális, etikai és egyéb ismereteinek kérdőíves vagy feladatlapos feldolgozása sem. (Kétségtelen viszont, hogy ezen a téren jobban hiányzik az elfogadott terminológia, s főleg maga a szemlélet sem egységes.)

Mindenekelőtt a vizsgálandó ismeretek tartalmi elemzését kell elvégeznünk. Ezen belül megállapítjuk, hogy a különböző ismeretfajtákból (tények, leírás, fogalom, szabály  stb.)  mennyi szerepel a kiválasztott témakörben, s ezeket  milyen szinten szükséges ismerni az adott életkorú tanulóknak. (Ide tartozik még a szóban forgó ismeretek egymáshoz való viszonyának, a tananyag logikai strukturájának megállapítása, aminek áttekintését megkönnyítheti a sematikus ábrázolás.)

A tartalmi elemzés után következhet a kérdések és feladatok összeállítása, majd a teszt kipróbálása (esetleg standardizálása). Ez után kerülhet sor a  tudásszintmérés  végrehajtására. A tesztben szereplő kérdések és feladatok lehetnek zártak (kötöttek) vagy nyitottak (szabadok). E két fő típus mellett alkalmazhatunk még  kiegészítéses  és  konstruktiv feladatokat is. A zárt kérdésekre csak a megadott válaszlehetőségek valamelyikével lehet válaszolni.  Ez meggyorsítja a válaszadást és megkönnyíti a válaszok feldolgozását, viszont kevés teret hagy az önállóságra. Legegyszerűbb változata az alternativ kérdés, amelyre csak kétféle válasz adható:  igen  vagy nem  (illetve:  igaz – nem igaz).

Ilyen kérdésekből illetve tételekből áll  Kilander (1970)  14-15 évesek számára készített tesztje:

 

      Igaz-e, hogy                                                                                  Igaz  ---  Nem igaz

A  férfi csirasejtben  XY  kromoszóma  van

A  mirigyeknek  semmi közük  a  növekedéshez

Az  érzelmek  befolyásolhatják  a  testi  funkciókat

Az  emlősök  tojásokat  raknak

A  sejtek  felhalmozzák az  élelmet, mint  energiát

A  csirasejtek a  férfiben  havonta  háromszor  érnek

A  sejtek  nem  tudnak  reprodukálódni

 

Ebben az összeállításban a nemiséggel csak lazán összefüggő, élettani kérdések is helyet kaptak, ami egyébként jellemző az orvosi-biológiai koncepciójú szexuálpedagógiára.

A zárt feladatok másik formája a  többválasztásos  multiple-choice)  teszt, amelyben több, megadott válaszlehetőség közül kell kiválasztani a megfelelőt  (vagy a legmegfelelőbbet). Az ilyen fajta feladatokat alkalmazzák a leggyakrabban. Például:

 

1.      Milyen állatokéhoz hasonlít leginkább az ember szaporodása?

a)  rovarokéhoz     b)  halakéhoz       c)  emlősökéhez      d)  madarakéhoz

2.      Melyik az a szerv, amelyben a petesejtek termelődnek?

a)  a  herék      b)  a köldök     c)  az  anyaméh       d)  a petefészek

3.      A  petesejt  megtermékenyül, ha  egyesül

a)  egy  génnel     b)  egy  spermiummal      c)  egy másik petesejttel    d) egy  kromoszómával

 

Nyilvánvaló, hogy minél több válaszlehetőség közül lehet választani, annál kisebb a veszélye annak, hogy véletlenül, találgatással lehessen a helyes választ megtalálni.  Ez a többválasztásos teszt bonyolultabb változataira, az összeillesztő, besoroló és rendszerező feladatokra is vonatkozik. Egy példa ezekre:

 

Keressük meg, hogy a bat oszlop melyik fogalma tartozik a jobb oszlopban leírt jelenségekhez:

1. .... Fogamzás                        A.  Az  érett petesejt kiválása a petefészekből

2. .... Kromoszómák                 B.  A méh duzzadt nyálkahártyájának leválása

3. .... Menstruáció                     C.  A  spermium és  petesejt egyesülése

4. .... Ovuláció                           D.  A  nemi izgalom kéjérzettel járó csúcspontja

5. .... Pollúció                             E.  Az  öröklődő  tulajdonságok  hordozói

6. .... Orgazmus                          F. A felgyülemlett ondó spontán eltávozása a szervezetből

 

A  zárt típusú feladatok többnyire a legelemibb tudásszintnek, a ráismerésnek felelnek meg, s ennek mérésére alkalmasak  (bár az összeillesztő-besoroló tesztekben tulajdonképpen ennél többről van szó).  Magasabb tudásszinteket, a megnevezés és reprodukálás szintjeit mérhetjük  az  un. kiegészítéses  feladatokkal, amelyekben kihagyott szövegrészeket  (vagy  hiányos  rajzokat)  kell pótolni.  Például:

 

1.      Az  emlőmirigy  növekedése a ...................................  működésének  eredménye.

2.      A  szexuálisan izgatható testfelületeket ...............................   nevezzük.

3.      A  két  leggyakoribb, nemi úton terjedő betegség: .....................  és a ................................

4.      A fogamzásgátlás  legkorszerűbb módja a  ......................................   eljárás.

 

A nyitott kérdéseknél nincsenek előre megadott válaszlehetőségek, és kiegészíteni sem kell, hanem teljesen szabadon lehet válaszolni.  Hátrányuk, hogy a válasz rendszerint több időt vesz igénybe és nehezebb a kiértékelés. A nyitott kérdés vonatkozhat egyszerű vagy bonyolultabb tényekre, leírásokra, fogalmakra  stb.  Megfogalmazható utasítás formájában is.  Pl.  „Mi a nemzőrendszer?” vagy  „Határozd meg a nemzőrendszer fogalmát!” Nyílt kérdéseket teszünk fel akkor is, amikor a tanulókkal  dolgozatot iratunk  egy megadott témáról, pl. „Mit tudok a  serdülésről”  címmel.

Rendszerint nyílt kérdés formájában fogalmazzuk meg  az un. konstruktiv  illetve  operativ feladatokat is, amelyek műveletvégzést, az ismeretek alkalmazását  (pl. összehasonlítást, besorolást, rendszerezést  stb.) kívánnak meg a tanulóktól. Ilyen kérdések például:

 

1.      Mi a különbség a tizenéves fiúk és lányok szexuális reagálókészségének alakulása közt?

2.      Mi a szerepe a képzeletnek a  pszichoszexuális fejlődésben?

3.      Melyek a házasság sikerének legfontosabb tényezői?   stb.

 

Utasítás formájában közölt  operativ feladat  például a következő:

 

Állítsd egymással párhuzamba az éretlen  és  az  érett szerelem  fontosabb  jellemzőit:

Az  éretlen  szerelem jellemzői:                            Az  érett  szerelem  jellemzői:

..............................................................             .................................................................................

.............................................................                     ..............................................................................

..............................................................                     ..............................................................................

..............................................................                     ..............................................................................

 

A tudásszintmérő feladatlapokon a különböző jellegű kérdések és feladatok vegyesen, komplex elrendezésben szerepelhetnek. Ilyen feladatlapok összeállítása és alkalmazása a szexuális nevelés fejlesztésének egyik fontos és aktuális lehetősége. Ilyen 5-10  tételes feladatlapokkal lehetne ugyanis rendszeressé tenni a tudásszint méréseket, ami jelentősen hozzájárulhatna a nemi nevelés folyamatossá és eredményessé tételéhez. Eddig ugyanis inkább csak nagyobb, de egyszeri, szondázás-jellegű felmérések történtek. Ezek előnye, hogy nagyobb terjedelmük folytán sokféle összefüggés megállapítását teszik lehetővé. Hátrányuk viszont, hogy nagyobb felkészültséget, több munka-, idő- és költségráfordítást igényelnek, így a gyakorló pedagógus számára általában nem jöhetnek számításba.

 

                                                                         * * *

A  szexuális neveltségi szint vizsgálata során nem csak a nemiséggel kapcsolatos ismereteket és véleményeket, hanem a beállítottságot és szokásokat is igyekszünk megállapítani.  A tudásszint vizsgálatok ugyanis nem adnak választ arra, hogy a tanuló mennyire azonosul a különböző szexuális ismeretekkel, mennyiben befolyásolják ezek az ismeretek a beállítottságát, attitűdjeit és viselkedését.  A kognitiv és affektiv struktúrák nincsenek mindig összhangban. Néha nehéz különbséget tenni a tanuló valódi, megszokott viselkedése, attitűdje és aközött, hogy tudja, milyen választ várnak tőle. Mesterségesen létrehozott helyzetekben a válaszok nem feltétlenül tükrözik a spontán viselkedést.

A szexuális neveltségi szint vizsgálatának lényege a viselkedés megfigyelése. Ez lehet alkalmi, vagy tervszerű és rendszeres. Az utóbbi előre kidolgozott szempontok alapján, rögzítő és mérőeszközökkel, vagy a nélkül, szelektiv módon történik. Tárgya szerint lehet egyénre vagy csoportra irányuló, a spontán vagy a tudatos viselkedésre irányuló. A tervszerű megfigyelés 3 fő fázisa: 1. A megfigyelés előkészítése, 2. maga a megfigyelés, az adatok rögzítésével és 3. az adatok feldolgozása, elemzése, a következtetések levonásával.

 Az adatok rögzítését lehetőleg rejtetten, ne a megfigyeltek jelenlétében végezzük. Egyébként az eszköz nélküli megfigyelés is megzavarhatja a viselkedés spontaneitását, pusztán a megfigyeltség tudata révén. Általános tapasztalat, hogy a tanulók többé-kevésbé másként viselkednek, ha a nevelő (vagy bárki felnőtt, idegen) van jelen, még akkor is, ha látszólag nem figyel rájuk (bár idővel megszokhatják jelenlétét).  Az előkészítés során tisztázzuk: mit, miért és hogyan akarunk megfigyelni. A megfigyelteket aztán összehasonlíthatjuk az adott életkor átlagos fejlettségi szintjével, és/vagy a kitűzött nevelési célokkal, követelményekkel.

A NAT-ban rögzített, komplex viselkedési követelményeket több skálára is felbonthatjuk. Például a másnemű társaihoz való viszony megfigyelésekor felállíthatunk egy 4 fokozatú skálát, amely szerint velük  1. „nagyon tartózkodó, gátlásos”, 2. „közönyös”, 3. „nyílt, bizalmas”, 4. „tiszteletlen, udvariatlan”. Ilyenfajta skálák segítségével tudjuk csak a megfigyeléssel nyert jellemzőket besorolni, viszonyítani, azaz értelmezni. A besorolás  kritériumait azonban – hacsak nem rendelkezünk standardizált mérőeszközzel -- nem lehet eleve megállapítani, hanem  minél több tanuló megfigyelése révén gyüjtött adatok egybevetésével  kell megállapítani. Az előkészületekhez tartozik annak felderítése, hogy az iskolai élet mely területein lehet és érdemes megfigyeléseket gyűjteni a szexuális neveltségi szint vizsgálatához.  Kilander (1970) szerint a szexuális viselkedés fontosabb mutatói az iskolában:

 

1. A társas viselkedés általában, s főleg a másik nemmel kapcsolatban.

2. A nemiséggel kapcsolatos kifejezések és kérdések jellege

4.      Részvétel és reagálás a szexuális témájú beszélgetésekben.

5.      Viselkedés (pl. firkálás stb.) a mosdókban és WC-kben

6.      Pornográfia előfordulása az osztályban  stb.

 

Mindezek elég általános mutatók, amelyeket külön-külön konkrétabb mutatókra illetve szempontokra bonthatunk. A társas viselkedés megfigyelésében pl. az lehet az egyik fő szempont, hogy miben különbözik a megfigyelt tanuló viselkedése a saját neméhez tartozó és a másik nemhez tartozó társaival. Vannak-e azonos nemű és másnemű barátai; egy vagy több, tartósan vagy futólag  stb. Ha megfigyeléseink nem a kiindulási állapot felmérését célozzák, hanem nevelésünk eredményeire irányulnak, akkor különös gonddal figyeljünk a fejlődést jelző tényezőkre. Ennek hatékonyságát jelzik többek között az alábbi tényezők:

 

1.      A másik nem képviselői iránti udvariasabb viselkedés.

2.      Tárgyilagosabb reagálás a nemiséggel kapcsolatos megbeszélésekben.

3.      A zavarba-jövés és nevetgélés, a trágár beszéd és viccelődés csökkenése.

4.      A jó felvilágosító könyvek iránti érdeklődés növekedése.

5.      Tanulók vagy szülők, nevelők direkt, értékelő megjegyzései.

 

A nemek viszonyának tervszerű megfigyelésére  nem csak a tanítási órákon vagy az óraközi szünetekben van lehetőség, hanem a napköziben, a szakkörökön, a kirándulásokon és az iskolai rendezvényeken is.  A megfigyelések során azonban vegyük figyelembe és rögzítsük azt a helyzetet is, amelyben a megfigyelt viselkedés lejátszódott;  e nélkül az értékelés tárgyilagossága kétségessé válhat.  (Pl. az a tény, hogy egy lány pofonütött egy fiút (vagy fordítva), a helyzettől és a körülményektől függően  más-más elbírálás alá eshet.  A megfigyelések gyakori jellemzője, hogy a pedagógus csak a hibát, a mulasztást, a negativ viselkedést veszi észre és jegyzi meg;  a tanuló pozitivumai, az esetleges fejlődést jelző tényezők elsikkadnak. A megfigyelés irányulhat a nemiséggel összefüggő, spontán tevékenységre; a beszédre és a metakommunikációra, továbbá a spontán tevékenység különböző produktumaira.

Érdemes megfigyelni például a nyílt és rejtett magatartás különbségeit; vagyis azt: hogyan viselkedik a tanuló a nyilvánosság előtt, és hogyan, amikor úgy érzi, hogy titokban cselekedhet. A serdülőkortól kezdve megfigyelhetjük, van-e partnere, mennyire intim és szimmetrikus a kapcsolat, milyen hatással van rájuk stb. A tanulók egymás közötti, szexuális témájú beszélgetése sok mindent elárulhat ismereteikről és attitűdjeikről. Még inkább érvényes ez a metakommunikációra (hangnem, gesztikuláció, mimika), bár ennek rögzítése és elemzése komoly felkészültséget igényel. Sokan „intuitive” próbálják értelmezni az ilyen megnyilvánulásokat; ez a módszer azonban nagyon szubjektiv.

A spontán tevékenység produktumainak elemzése azért játszhat nagy szerepet a szexuális neveltségi szint mérésében, mert a produktumok esetében már rögzített teljesítményről van szó, tehát a rögzítés nehezen megoldható feladata elmarad.  Másrészt a spontán produktumok létrejötte általában független az oktatási-nevelési helyzettől, így megbízhatóbb képet nyújtanak, elárulják a diák érdeklődésének irányát, jellegét és színvonalát. Hátránya viszont ennek a módszernek, hogy többnyire elég nehéz hozzájutni a spontán tevékenység produktumaihoz (legalábbis a szexuális nevelés szempontjából érdekes produktumokhoz). A pedagógus tudatos törekvése és őszinte, bizalmas kapcsolata a tanulókkal azonban legyőzheti ezeket a nehézségeket. A megfigyelés kiterjedhet például a következőkre:

 

1. Levelek (főleg az un. szerelmes levelek);

2. naplójegyzetek (amibe szintén csak teljes bizalom alapján nyerhetünk betekintést)

3. versek és más irodalmi vagy művészeti próbálkozások;

4.      rajzok (és más, képzőművészeti próbálkozások)

5.      gyűjtemények.

 

A szerelmes levelek és más, nemi vonatkozásokat tartalmazó, levél jellegű (valakinek címzett) írások már az alsó tagozaton megjelennek az iskolában. A 3.-4. osztályosok egymás iránti érzelmeikről küldenek a padok között néhány szavas értesítést, vagy szexuális információikat közlik (nem ritkán trágár szavak vagy versikék formájában). A felső tagozaton egyre gyakoribb a „komoly”  szerelmi levelezés. Gyakori, hogy az ilyen levelek alapmotivuma a szorongás vagy félelem, rejtőzködési szándék  stb., amiből arra következtethetünk, hogy  az ottani pedagógusok nem nagyon méltányolják a fiatalok érzelmeit. Nyiltan szexuális motivumok ilyenkor még nem szerepelnek a levelekben; ez az életkor a „plátói szerelmek” kora

naplójegyzet  a spontán produktumok másik, elemzésre érdemes formája. Ilyet különösen a lányok közül sokan vezetnek serdülő- és ifjúkorukban, s ebben többnyire problémáikat is feljegyzik. Legtöbbször nagy súllyal szerepel az érzelmi-szexuális problematika. A naplót a fiatal önmagának és titokban írja, tehát feltételezhető, hogy őszintébben tárja fel benne a problémáit, mint bármilyen teszt-helyzetben. Épp ezért a naplók „királyi útnak” tekinthetők a szexuális neveltségi szint vizsgálatában.  Ilyen felhasználásuk nem ismeretlen a pedagógiában. A szakirodalomból elsősorban  Ch. Bühlert (1928) említhetjük, az utóbbi évtizedekből pedig  T. Fischert (1966), aki számos naplót gyüjtött össze és elemzett.  A magyar szakirodalomban ritkábban fordul elő ilyesmi, bár Zibolen E. (1947)  egy serdülő lány naplójának elemzése kapcsán megállapította, hogy a naplók értékes adalékot jelenthetnek a tizenévesek megismeréséhez.

Ugyanez érvényes a fiatalok által írt versekre és más irodalmi vagy képzőművészeti próbálkozásokra is, amelyek tizenéves korban csaknem áttételek nélkül, közvetlenül fejezik ki a személyes problémákat. Nagy előnyük, hogy rendszerint hozzáférhetőbbek a pedagógus számára, hiszen a becsvágy ösztönzi a fiatalt, hogy hozzáértő szaktekintélytől is véleményt (és elismerést) kapjon. A gyermekrajz az ideovizualitás szakaszában (5-8 éves kor) a legspontánabb és ekkor hordozza a legtöbb emóciót. Rendszerint már ekkor megjelenik a nemi szervek ábrázolása durván sematikus, illetve szimbólikus formában; az aránytalanságok jelzik a belső minta indulati telítettségét. A rajzok fejlődése a szexuális attitűdök alakulását tükrözi. Sajnos, a „pornográf jellegű” gyermekrajzok sok pedagógusból csak felháborodást váltanak ki

A fiatalok gyűjteményeiben  8-10 éves kortól kezdve találkozhatunk az érdeklődési körhöz kapcsolódó gyűjtési törekvésekkel. A bélyegek, képeslapok és egyebek mellett a serdülőkorban gyakran megjelennek a nemi vonatkozású gyűjtemények; például pornográf képek (fényképek, kártyák, filmek) vagy írások, esetleg tárgyak (gumióvszerek vagy „szexepiles” babák  stb.)  gyűjtése. Az ilyen gyűjtemények megismerésének a szexuális neveltségi szint felmérése szempontjából jelentős szerepe lehet.

A neveltségi szint vizsgálatát pl. átgondolt viselkedési feladatok vagy szerepjátékok megszervezésével tehetjük hatékonyabbá. Egy-egy érdekesebb esetet érdemes behatóbban elemezni, több vélemény beszerzésével. A gondos megfigyelés és rögzítés  esetleírást  eredményez. Ha megfigyelésünk a jelenségek okaira, feltételeire és kihatásaira is kiterjed, akkor esetelemzésről  beszélhetünk. A tudományos igényű, mérőeszközöket is alkalmazó esetelemzés  pedig  esettanulmánnyá  bővül. Ez utóbbi azonban már rendszerint túllépi a spontán viselkedés vagy teljesítmény megfigyelésének kereteit és mesterségesen létrehozott helyzetek segítségével is igyekszik növelni a megfigyelés hatékonyságát.

 

A  szexuálpedagógiai  helyzetteremtés:  interjúk, kérdőívek, skálák

 

A szexuális neveltségi szint felmérése azért is nehéz, mert a szexuális attitűdök és motivumok többnyire nem tudatosak. A vélemények és az önértékelés nem tükrözi megbízhatóan  ezeket;  helyettük a racionalizálás és a feltételezett elvárások következtében az un. kulissza-motivumok  lépnek előtérbe. Vannak ugyan bizonyos módszerek, amelyekkel ezek a hátrányok csökkenthetők, az eredményeket azonban mindig óvatosan kell értelmeznünk. A szexuálpedagógiai mérések hatékonysága az említetteken túl  függ

 

1.      a mérőeszköz megbízhatóságától és érvényességétől,

2.      a mérési helyzet zavaró, befolyásoló hatásától,

3.      a mérést végző felkészültségétől és ügyességétől,

4.      a vizsgáltak értelmességétől és megnyilatkozási készségétől.

 

A neveltségi szintmérések leggyakrabban alkalmazott formái: az interjú, a kérdőíves vizsgálat  és a különböző  tesztek.  Mindegyiknél ajánlatos arra törekedni, hogy  beilleszkedjen a nemi nevelés folyamatába, ne váljon mesterkélt, vizsgaszerű feladattá. Ez valószínűleg az interjú esetében sikerül legkönnyebben.

Az  interjú  megtervezett és irányított beszélgetés, amelynek célja  esetünkben a  szexuális neveltségi szint egészének, vagy egyes vonatkozásainak felmérése.  Szoros kapcsolatban áll, de mégsem azonos ezzel az un.  célzott beszélgetés, amelynek funkciója a pedagógiai befolyásolás, tanácsadás, segítés.  Sokak szerint az interjú az intim szférában folytatott kutatások legalkalmasabb eszköze.  Kétségkívül nagy előnye, hogy a személyes kontaktus révén lehetővé teszi a mérőeszköz – jelen esetben a tisztázandó kérdések – szükség szerinti módosítását, menet közbeni „hozzáidomítását” a beszélgető partner színvonalához, sajátosságaihoz.  Hátránya viszont, hogy időigényes, ezáltal pedig munka- és költségigényes is.

Az interjú-módszer eredményességének alapvető feltétele a beszélgető partnerek  jó kontaktusa. Első feladat tehát a tanuló bizalmának megnyerése;  ennek érdekében alkalmazkodni kell érdeklődéséhez, színvonalához.  Fontos a zavartalanság  (négyszemköztiség)  biztosítása is. Helyezzük kényelembe, s mint barátot vagy vendéget kezeljük. A beszélgetést semlegesebb, de azért aktuális kérdésekkel kezdjük. A tulajdonképpeni témára csak akkor térjünk rá, ha az előzetes „bemelegítés” sikerrel járt és úgy látjuk, megvan benne a készség (s a megfelelő  lelkiállapot is)  az  őszinte  megnyilatkozásra. Ha ez nem sikerült, ne erőltessük, inkább halasszuk el az interjút.

A beszélgetés  tulajdonképpeni  témáját. – tehát a vizsgálandó szexuális attitűdöket, viselkedésmódokat  stb. – gondosan megfogalmazott  kérdéssorozatra kell bontanunk. Gyakorlatilag ez úgy történhet, hogy összeállítunk egy kérdőívet; ehhez mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy mit akarunk megtudni.  Az életkori és egyéni sajátosságoktól függően  10-20  kérdésnél többet egy alkalommal ne tegyünk fel. Problémát jelenthet a beszélgetés tervszerű, de mégsem mesterkélt és merev irányítása, s egyúttal a válaszok rögzítése (amit vagy magnetofonnal, vagy a beszélgetés utáni lejegyzéssel érhetünk el).

Az interjúnak nem kell ragaszkodnia az előre leírt kérdések sorrendjéhez; szükség esetén ki lehet hagyni, de bővíteni is lehet a kérdéseket. Fontos viszont, hogy a kérdések ne legyenek morálisan  sugalmazó jellegűek  (Hasonlítsuk össze ebből a szempontból a következő megfogalmazásokat: „Az önkielégítés is elő szokott fordulni – de ugye, te nem szoktad csinálni?” „ – nálad hány éves korodtól fordul elő?”)

A szexuálpedagógiai interjú  sajátossága még  a kérdések gyors, pergő egymásutánja,  ami megnehezíti a szándékos ferdítést.  A válasz próbája az is, hogy rákérdezünk a részletekre, ha a vizsgált zavarba jön, vagy a válaszok ellentmondásosak.  Az interjúk során sokan felhasználják az alkalmat, hogy információt és tanácsot kérjenek különböző problémáikra vonatkozólag.  Ez azonban más irányba viheti a beszélgetést és sugalmazó hatása is lehet. Ezért jobb kitérni a viszontkérdések elől, s más alkalomra (vagy legalábbis az interjú utánra)  halasztani azok megbeszélését.

Az interjú módszer sajátos változatai a  mélyinterjú  és a  csoportos interjú.  Az előbbi elsősorban a pszichoterápiában használatos; eredetileg pszichoanalitikus beszélgetési technika, amely az aktuális tünetek mögött rejlő, tudattalan okok, motivumok felderítését célozta. A szokásos egyéni interjútól abban tér el, hogy a kérdéseket nem dolgozzák ki előre; sokkal több kérdést tesznek fel, s elmélyülnek a részletekben. A csoportos interjú könnyebben alkalmazható a szexuális neveltségi szint felmérésére. Ez lényegében  közvéleménykutatás, például amikor azt akarjuk megtudni, mi az osztály véleménye a  pornográfiáról, a prostitúcióról  vagy a művi abortuszokról  stb. Ilyenkor a csoport tagjai  egyenként vagy együttesen (pl. kézfelemeléssel)  válaszolnak a kérdésekre. (Ilyenkor azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk a csoportdinamikát, a csoport konformizáló hatását.)

kérdőíves  vizsgálat  a  szexuális attitűdök, motivumok és viselkedés vizsgálatára is alkalmazható, bizonyos feltételekkel. Az interjú mellett ez a leggyakrabban alkalmazott eljárás. A kérdőívet maguk a vizsgáltak töltik ki,  rendszerint kisebb-nagyobb csoportokban, de egymástól függetlenül, a vizsgálatvezető instrukciói alapján. A kérdések száma elsősorban a vizsgált témától és a csoport életkori sajátosságaitól függ.  Szélső eset, amikor egyetlen nyílt kérdésre kérünk írásbeli választ (pl. „Milyen hatással volt rám az első szerelem?” A megadott témáról írott dolgozatok és önéletrajzi írások azonban már nem tartoznak a szorosan vett, kérdőíves módszerhez. A szexuális neveltségi szint mérésére alkalmazható kérdőíves vizsgálat főbb típusai az  attitűd-skálák, az önértékelő skálák, az önéletrajzi kérdőív és a szociometria.

Az  attitűd-skálák  a  gyakrabban használt tesztek közé tartoznak. Többnyire  3  vagy  5  fokozatú skálákról van szó, amelyeknek valamelyik fokozatába be kell sorolni a kérdőívben felsorolt attitűdöket.  Pl.

 

„Attitűd-skála  6. osztályosoknak” (H.F. Kilander, 1970):

          Olvasd el az alábbi ítéleteket, és véleményednek megfelelően karikázd be az egyik betűt mellettük  (E= egyetértek,  N= nem értek egyet,  B=  bizonytalan vagyok)

1.  A  serdülő fiúk és lányok már tartósan együtt járhatnak                                     E         B          N

2.  Mindenki úgy fejezi ki érzelmeit, ahogy akarja                                                    E          B          N

3.   A  lányok hasonló korú fiúkkal randevúzzanak                                                   E          B         N

4.   A szülők mondjanak el mindent a szexről  gyermekeiknek                                E          B         N

5.   A  szexualitás  csak  testi  dolog                                                                         E          B         N

6.   A gyerekek mindent megtudnak a  szexről, segítség nélkül is                           E           B        N

7.    A gyerekek mondjanak el mindent a szüleiknek                                                 E           B        N

 

Az attitűdskálák és az önértékelő skálák között inkább csak formai különbségek vannak, hiszen valamely attitűd helyeslése vagy elutasítása lényegében szintén önértékelés.  Az attitűdskála általában „elvibb” jellegű, de gyakran tartalmaz személyes, önértékelő tételeket is.  Az alábbi kérdőív tételeit 3 fokozatú skálával (Mindig – Néha --  Soha)  kell a vizsgálati személynek elbírálni..(Középiskolai felhasználásra.)

 

1.      Könnyen elpirulok, ha a nemiségről van szó.

2.      Szeretek  kettesben ( mások jelenléte nélkül)  randevúzni

3.      Tánc közben könnyen szexuális izgalomba kerülök.

4.      Nagyon szeretek  szerelmes lenni.

5.      A  pornográf  képek  hidegen  hagynak.

6.      Undorodom az önkielégítéstől.

7.      Egy „nyilvános házba”  szívesen elmennék.

8.      Szeretnék mielőbb házasságot  kötni.

9.      Félek a  szexuális  kapcsolattól

10.  Szeretném, ha lennének gyermekeim.

11.  A  szerelmeim csalódással végződtek.

12.  Szívesen beszélgetek  szexuális  témákról.

13.  Álmodozni szoktam az „Igaziról”.

14.  A partnerre bízom a szexuális kezdeményezést.

15.  Zavarba jövök, ha disznó viccet hallok.

16.  Szeretek  hódítani.

17.  A  nemi kapcsolat nehéz problémát jelent számomra.

 

Az  önéletrajzi (anamnesztikus)  kérdőívek  a vizsgálati személy  pszichoszexuális  fejlődésének felderítését szolgálják.  Kérdéseket tartalmaznak a testi fejlődésre, a családi és szociális körülmények alakulására, továbbá a szexuális élmények és attitűdök alakulására vonatkozólag. A kérdések lehetnek nyíltak vagy zártak, ezen belül alternativak vagy többválasztásosak  stb.  Szerepük hasonló az orvosi anamnézishez;  megkönnyítik a pszichoszexuális  „status  praesens”  diagnózisát.

szociometriai  vizsgálat  szexuálpedagógiai alkalmazása akkor teljes, ha a kérdések olyan, képzeletbeli szituációk elé  állítják a tanulókat, amelyekben a másik nemhez való viszonyuk jellegzetesen megnyilatkozhat. (Ez hatékony, bár kihasználatlan lehetőség.)

A  szexuális neveltségi szint  felméréséhez adalékot nyújtó  más  vizsgálatok  között igen jelentősek lehetnek az  un. projektiv  tesztek. Sokan ezekben látják a beállítottság és jellemvonások tanulmányozásának legalkalmasabb eszközeit. A  projekció  (kivetítés)  során ugyanis az egyének spontán módon szerkezetet adnak egy szerkezet nélküli anyagnak, s így elárulják a  tevékenységüket vezérlő elveket. A pszichoszexualitás a meglevő, legismertebb projekciós tesztek közül leginkább a  Rorschach-teszt,  vagy a Tematikus Appercepció Teszt (TAT) segítségével közelíthető meg, de sok más lehetőség is adódik. Ezek azonban különleges felkészültséget igényelnek, így pedagógusok számára nem jöhetnek számításba.

A nevelő számára sokat ígérőek azonban a különböző szerepjátékok, amelyeket egy játékos feladathelyzet ismertetésével a pedagógus indíthat el, s ezek nem csak a neveltségi szint vizsgálatára, hanem már a szexuális nevelés céljára is alkalmasak lehetnek.

 

Az iskolai nemi nevelés  megszervezése

 

Ebben a szervezőmunkában a legfőbb feladat az iskolavezetésre hárul.  Az igazgató (és helyettese) nevelőtestületi ülésen tájékoztassa  a  testületet a szexuális  nevelésből adódó feladatokról  és  gondoskodjon  a  tanerők felkészültségének  biztosításáról, valamint a  szülők  osztályonkénti tájékoztatásáról.  (Ha szükséges és lehetséges, „szülők iskolájának” szervezéséről is.) Alapvetően fontos, hogy az iskolavezetés motivált és képes legyen nem csak feladatok kitűzésére, hanem konkrét tanácsok és segítség nyújtására is a testület tagjainak (és a szülőknek). Ezen túlmenően ajánlatos, hogy az igazgató jelöljön ki egy-két vállalkozó pedagógust a nemi nevelés állandó figyelemmel kísérésére és a felmerülő problémák jelzésére.  Ezek a „nevelési felelősök” feltétlenül végezzenek  szexuálpedagógiai kiképző tanfolyamot, s ennek anyagát  közvetítsék  kollégáik felé.

Bár a szexuális nevelés minden pedagógusnak feladata, hazai viszonyaink között eddig főleg az osztályfőnökök dolgának tekintették. Ez ugyan indokolatlan, de minthogy általában az osztályfőnök ismeri legjobban az osztályt, s külön „osztályfőnöki órákkal” is rendelkezik, kétségkívül több lehetősége van osztályának szexuális nevelésére és az osztályban tanítók ilyen irányú programjának megszervezésére.  Ajánlatos ebből a célból időnkénti külön megbeszéléseket tartania az érintett kollégáival és az osztály szülői munkaközösségével.  Ezekhez szükség esetén hívjon meg egy szakembert is.  Tény, hogy a szexuális nevelés sikere az iskolavezetésen kívül főleg az osztályfőnökökön múlik.

Sok problémát okoz a legtöbb pedagógusnak a szülők együttműködésének megnyerése a szexuális nevelésben.  Ezért a szülők csoportos  és/vagy egyéni tájékoztatására, az iskolai programok ismertetésére és elfogadtatására különös gondot kell fordítani, szükség esetén a szülők számára tekintélyt jelentő személyek vagy szervezetek segítségét is igénybe véve.

Nem utolsó sorban persze a diákok együttműködését is meg kell nyerni. Bár ez általában nem nehéz, számítanunk kell a tizenévesek  provokativ megnyilvánulásaira: nevetgélések, kétértelmű vagy trágár megjegyzések  stb. Ezek könnyen elveszik egy felkészületlenebb pedagógus kedvét, pedig adekvát módszerekkel  leszerelhetők, megszűntethetők.  

 

 

 Programkészítés. Módszerek és eszközök

 

Ha sikerült megteremteni a progresszív nemi nevelés előfeltételeit önmagunkban, a munkatársak és szülők körében, akkor rátérhetünk a konkrét tennivalókra. A nemi nevelés fő kérdése: Mit kell a fiataloknak megtanulniuk, hogy mint nemi lények is éretté váljanak? Milyen oktatási-nevelési módszerekkel érhetjük el, hogy jobban értsék a nemiséget, tájékozottabbak és felelősségtudóbbak legyenek?

A jó program készítésének előfeltétele, hogy világosan álljon előttünk, milyen ismereteket, készségeket (attitűdöket) és szokásokat kívánunk kialakítani. Az ismeretekkel kapcsolatban érdemes átnézni az előzőekben felsorolt témaköröket, amelyek a programkészítéshez mintegy nyersanyagot szolgáltatnak. A „fejlődési üzenet” életkori szintek szerint tagolja a programot. Minél alacsonyabb életkori szintről van szó, annál jobban egymásba olvadnak a nemiség különböző területei, annál kevésbé lehetséges csak biológiai, csak etikai vagy egyéb szaktárgyi témákról beszélni.

A programkészítés fontos tényezője tehát az életkori szintek ismerete, mind pszichoszexuális, mind egyéb vonatkozásban. A standard programok jó szolgálatot tehetnek ugyan, mint kiindulási, ill. viszonyítási pontok, de igazán „méretre szabott” programokat csak a helyi körülmények figyelembe vételével dolgozhatunk ki. Ezért jó, ha alkalmazzuk a már említett tudásszint- és attitűdvizsgálatokat. A programkészítés első fázisaként felfogható helyzetfelmérést  követheti a nevelési terv felvázolása. Vagyis, ha már tudjuk, milyen ismeretek és attitűdök hiányoznak vagy hibásak náluk az életkori standardokhoz viszonyítva, akkor összeállíthatjuk a konkrét szexuális nevelési programot, tantárgyak és szervezeti formák szerinti bontásban és évfolyamok szerinti egymásra épülésben (integráció).

A nemi nevelés iskolai programjának gerincét a kulcsfogalmak, alapelvek és a témakörök adják, amelyek kisebb egységekre bonthatók. A témák jelentős része több tantárgy, ill. nevelő bevonását teszi szükségessé. A programkészítés általános menete a következő:

 

1. A problémák és szükségletek (neveltségi szint) felmérése.

2. Célok megfogalmazása.

3. A témakörök és témák meghatározása az adott korosztálynak.

4. A módszerek és segédeszközök kiválasztása.

 

Szorosan kapcsolódik ehhez a konkrét tanítási tervek, óravázlatok kidolgozása is.  Összeállításuk főbb szempontjai  Kilander (1970)  szerint: 

 

1.      Az osztály vagy csoport  neveltségi szintje és képességei.

2.      A téma jellege és helye a  nevelési programban.

3.      A nevelési helyzet (pl. tanóra vagy kirándulás  stb.).

4.      A rendelkezésre álló idő.

5.      Célkitűzések és tartalom.

6.      Módszerek és  segédeszközök.

7.      Ajánlott irodalom -- és  értékelés.

 

A szexuális nevelési program elkészítése nem valami különálló, az általános nevelési tervtől független feladat, hanem annak részeként dolgozandó ki. A konkrét módszerek kiválasztásában az alapelveknek megfelelően járhatunk el.  Ebben szerepet játszik az elérendő eredmény, a tanulók sajátosságai, az objektiv, iskolai tényezők (rendelkezésre álló idő, segédeszközök  stb.) és persze a pedagógus felkészültsége.

Módszertani szempontból kiemelkedően fontos az érintettek aktivizálása, érdeklődésük és öntevékenységük szintjének emelése. Aktiv érdeklődést elsősorban személyes érdekeltség esetén várhatunk. A fiatal érezze, hogy „itt rólam is szó van", „ez engem is érint". Az esetleges érdektelenség aggasztó tünet, és az okok gondos kivizsgálását igényli. A nemi nevelésben egyébként a nevelés minden fontosabb módszere alkalmazható, bár egyes módszerek (pl. a gyakoroltatás) alkalmazása problémát jelenthet.  Vannak szituációk, amelyeket csak gondolatban illetve képzeletben gyakoroltathatunk, ahogyan pl. egy balesetveszélyes helyzetben való viselkedést gyakoroltatjuk. S mint általában a nevelés, ez is történhet egyénileg és csoportosan. Iskolai vagy intézményi helyzetben természetesen inkább az utóbbi jellemző.

 

A koedukáció  mint módszertani probléma

 

A nemek szétválasztásának, elkülönítésének, távoltartásának tendenciája, mint láttuk, a hagyományos, repressziv nevelés jellemzője volt, bár még ma sem tűnt el teljesen. A koedukációt ma már általában elfogadják, de a nemi nevelést egyelőre még viszonylag kevesen tudják koedukált csoportokkal elképzelni. A szexuáltabu tiltotta a szex nyilvános tárgyalását még egyneműek között is, de különösen másneműek jelenlétében. Ennek nyomai érthető módon főleg az idősebbek körében lelhetők fel. De előfordul fiataloknál is, különösen a lányoknál. H. Grassel (1972) leírja, hogy egy alsótagozatos osztályban egyes lányok kijelentették: nem hajlandóak a fiúk jelenlétében szexuális kérdésekről beszélgetni. A tanítónő erre megengedte nekik, hogy kimehetnek az osztályból. A lányok végül mégis meggondolták magukat és ott maradtak. Grassel idézi egy pedagógus munkaközösség serdülőkorú tanulókra vonatkozó megállapítását, amely szerint „a koedukáció különösen a szexuális nevelésben bizonyult  pozitiv tényezőnek. A tanulók megszabadulnak általa a nemiséggel és a másik nemmel kapcsolatos görcsös, gátlásosan  vágyakozó beállítottságuktól és megtanulnak elfogulatlanul beszélni egymással a nemi életről.. Ez tapasztalataink szerint nagyobb megértést, tiszteletet és felelősségteljes magatartást eredményez a másik nem iránt.”

Tény, hogy a legutóbbi évtizedek szexuálpedagógiai szakirodalmában  alig találunk az együttes nemi nevelést ellenző állásfoglalásokat. Inkább csak abban van különbség, hogy milyen esetekben tartják szükségesnek a nemek szerinti külön foglalkozásokat (ha egyáltalán szükségesnek tartják). Ilyen például, hogy a nemi higiénia részletkérdéseit ajánlatos nemek szerint elkülönítve tárgyalni  stb. Más témákra nézve jobban megoszlanak a vélemények (pl. önkielégítés, homoszexualitás).  Fölmerültek olyan meggondolások is, hogy a nemek szexuális fejlődésében mutatkozó eltérések (pl. a lányok valamivel előbb érnek testileg stb.) nem indokolják-e éppen a serdülőkorban eltérő szexuális nevelési módszerek alkalmazását? 

Úgy tűnik azonban, hogy a nemek szerinti fejlődési eltérések sem nagyobbak, mint általában az egyéni különbségek; másrészt a közösségi nevelés keretén belül meg lehet találni a módját mindezek figyelembe vételének. Egyébként is éppen az egységes neveléssel csökkenteni lehet a  pszichoszexuális fejlődés túlzott különbségeit.  Hozzátehetjük, hogy még a látszólag csak az egyik nemet érintő kérdésekben (pl. menstruáció, vagy éjszakai magömlés) sem felesleges a koedukáció, mert elősegíti a másik nem jobb megértését  A fiúk és lányok együttes nemi nevelése mellett szól az a körülmény is, hogy az egyéni nemi szerep, a  gender  role  normális fejlődése és funkcionálása, továbbá a partnerkapcsolaton belüli jó alkalmazkodás  feltételezi a másik nem szexuális sajátosságainak alapos ismeretét. Ezt pedig  lehet és kell tanítani, sőt, gyakoroltatni is lehet  szerepjátékokban. Progressziv nemi nevelés elképzelhetetlen következetes koedukáció nélkül.

 

Előadás és beszélgetés.  A  hangnem

 

Még ma is az előadás az egyik leggyakrabban használt oktató-nevelő módszer a  szexuálpedagógiában. A jó előadás sűrített ismeretközlést tesz lehetővé, s alkalmas az érdeklődés felkeltésére. Kifogásolni tulajdonképpen csak akkor lehet, ha  kizárólagossá válik, ha tartalmilag téves, ha unalmas és nem illeszkedik be szervesen a munka folyamatába. Ez utóbbi főleg olyankor fordulhat elő, ha az előadást felkészületlen vagy gyakorlatlan előadó tartja.

Nem mindegy azonban, hogy az előadó milyen viszonyban van a fiatalokkal, s azok mernek-e kérdéseket feltenni neki. Előfordul ugyanis, hogy a felvilágosító előadást külső előadóra (többnyire orvosra) bízzák, akinek nincs kapcsolata a tanulókkal. Ez egyrészt könnyen „követhetetlenné” (orvosivá) teszi a témát, másrészt látszólag leveszi a felelősséget a pedagógus válláról. Nyilvánvaló, hogy folyamatos, rendszeres, közérthető és érdekes előadásokra van szükség, amelyek felkeltik az érdeklődést, és kérdésekre motiválják a fiatalokat.  Az előadások ezért ne legyenek túl hosszúak, és többféle illusztrációs anyag kapcsolódjon hozzájuk.

Az előadás tehát inkább csak bevezető jellegű legyen, s alakuljon át  beszélgetéssé, amelyben  az előadó és a hallgatók kölcsönösen kérdéseket tesznek fel  és válaszolnak  azokra. Gyakori eset azonban, hogy sem a tanulók, sem a pedagógus nem tudja, milyen szavakat, kifejezéseket használjon, s így a kérdések is, meg a válaszok is „virágnyelven” fogalmazódnak, homályosak és megkerülik a lényeget.  Sok gyereket visszatart a kérdezéstől, hogy csak „illetlenül” tudná magát kifejezni, s fél a nevetségessé válástól, vagy a pedagógus felháborodásától. (Nem mindig alaptalanul.) 

Másrészt a pedagógus válaszai gyakran tele vannak idegen szavakkal; így aztán mintha két különböző nyelven beszélnének. Pedig a megoldás kézenfekvő: sem  trágár, sem tudományoskodó kifejezések nem célszerűek. Mindenre van elfogadható magyar szó!  Néhány példa:  pénisz  helyett mondhatunk  hímvesszőt,  vagina  helyett hüvelyt,  koitusz  helyett közösülést  stb.  Ha mégis idegen szót használunk  (pl. petting, vagy  orgazmus), akkor azt magyarázzuk meg, hogy pontosan értsék,

A tanulók esetleges vulgáris kifejezésein viszont ne háborodjunk fel; inkább magyarázzuk meg, miért helyesebb, kulturáltabb az általunk használt kifejezés. Jól bevált módszer a kérdések előzetes összegyűjtése  Vannak iskolák, ahol erre a célra egy zárható  postaláda-félét szerelnek fel, amelybe a tanulók bármikor bedobhatják a kérdéseiket tartalmazó, akár névtelen  céduláikat. Ám emellett arra kell törekedni, hogy a gyerekek bátran kérdezzenek közvetlenül (és lehetőleg az osztály előtt is).  Az előzetesen begyűjtött kérdések előnye, hogy a pedagógusnak van ideje felkészülni a válaszra, esetleg konzultálni szakemberekkel.

            A váratlan kérdésekre való rögtönzött válaszadást azonban nem szabad kiiktatni a nevelőmunkából, hiszen e nélkül igazi beszélgetés és vita el sem képzelhető. Vagyis a vitát sem kell kerülni, mert nevelő hatása sokkal nagyobb, mint az egyoldalú magyarázatoké.

A kérdések megválaszolásának elveit a következőkben foglalhatjuk össze:

 

1. Legyünk türelmesek, ne vágjunk közbe, és ne térjünk ki a kérdések elől. Sőt, szükség esetén segítsünk a megfogalmazásban.

2. Válaszoljunk teljesen őszintén, mindenféle köntörfalazás nélkül. (Az erkölcsprédikációtól visszahúzódnak vagy kinevetnek.)

3. Beszéljünk egyszerűen, érthetően, s a színvonalukhoz mérten.

 

Az őszinte kérdésekhez bizalmas légkör kell, a jó válaszokhoz pedig alapos felkészültség. Ha bizonytalanok vagyunk a válaszban, akkor halasszuk azt későbbre. (De ne felejtsük el!)

 

A hangnem

 

A  nemiségről sokféle hangnemben lehet beszélni: patétikusan vagy közömbösen, nyiltan vagy burkoltan, képmutatóan vagy cinikusan  stb. A hagyományos nemi nevelésre az álszent hangnem és a „virágnyelv” volt jellemző. Később az orvosi-biológiai szemléletnek jobban megfelelő, száraz, „tudományos” hangnem került előtérbe. Ma is ilyen hangnemben tartják a legtöbb „felvilágosító” előadást.  A szakirodalomban azonban vitatják ennek a módszernek a helyességét.  Ez a hangnem ugyanis éppen az egyoldalú  orvosi-biológiai szemléletet erősíti, s ezáltal téves képet alakít ki a tanulókban a nemiségről. Holott a nemiség a gyakorlatban éppenséggel nem száraz, tudományos dolog, amit pusztán racionálisan el lehet intézni, be lehet skatulyázni. Az ilyen hangnem ellentétes a valósággal, a mindennapi tapasztalattal.

Tehát sem a homályos, romantikus hasonlatok, sem a latin szakkifejezések nem alkalmasak a korszerű nemi nevelés céljainak elérésére. A hangnem mindennél jobban kifejezi a nemiséggel kapcsolatos beállítottságunkat. Ez pedig akkor érett és egészséges, ha képesek vagyunk a nemiségről jelentőségének megfelelően, elfogulatlanul, de mégsem kimérten és tudományoskodva beszélni. Tehát nem képmutatóan és nem cinikusan, nem patétikusan és nem közömbösen, hanem őszintén, komolyan és felszabadultan. A hangunkból is érződjön, hogy az intimkapcsolat nagy érték. Ha nem tudunk így beszélni a nemiségről, ha zavarba jövünk tőle, akkor inkább mondjunk le – legalábbis átmenetileg – a nemi nevelésben való részvételről, s helyette próbáljunk szembenézni önmagunkkal és rendbe tenni lelki háztartásunkat.  Mérei Ferenc több művében hangsúlyozta a humor, a tréfás hangütés jelentőségét a szexuális felvilágosításban. A jó humor gátlásoldó hatású, megkönnyíti az őszinte beszélgetést.

 

Olvasmányok felhasználása. Audiovizuális szemléltetés

 

A szexuális nevelésben hagyományosan is nagy szerep jutott az olvasmányoknak, elsősorban  a „felvilágosító és erkölcsnemesítő”  könyveknek. A szexuálpedagógia módszereinek fejlődése az olvasmányok felhasználása terén is lemérhető. A szokványos felvilágosító könyvek mind jobban differenciálódtak tartalmilag, többé-kevésbé tükrözték a szexológiai ismeretek fejlődését.  De életkorok szerint is differenciálódtak; egyre inkább figyelembe vették az egyes korosztályok életkori sajátosságait.

Az iskolai nemi nevelés térhódításával párhuzamosan erősödtek a szükséges ismeretek tankönyvszerű közlésére irányuló törekvések. Svédországban jelent meg az első ilyen tankönyv, s ma már jó néhány országban vannak hasonló jellegű kiadványok. Nálunk – mint láttuk -- az utóbbi évtizedben Czeizel Endre és Bácskai Júlia állított össze ilyen tankönyveket. Mindkettő inkább a középiskolás korosztálynak szólt, holott a szexuális nevelést jóval korábban kell kezdeni. A 15-20 évesekkel mindenképpen érdemes ezeket a könyveket elolvastatni és feldolgoztatni; a fiatalabbaknál viszont másra van szükség.

Sajnos, éppen az általános iskolás korosztálynak nem készült még megfelelő tankönyv vagy segédkönyv, bár jó néhány „szexuális felvilágosító” könyv őket is megcélozza. Ezekből bőségesen lehet szemelvényeket válogatni. Az óvodásoknak és az 1.-2. osztályosoknak pedig szerezzük meg pl. a „Peti, Ida és Picuri" című, svéd nyelvből fordított, felvilágosító „képregényt”. Lehetőleg készítsük el az egyes korosztályok számára ajánlott könyvek listáját, s a jobbakat szerezzük be az iskola könyvtárába. Emellett rendszeresen érdeklődjünk, olvastak-e valamit a témával kapcsolatban, s mi a véleményük róla.

Az olvasmányok felhasználására több mód is kínálkozik. Felolvashatjuk mi magunk az olvasmányt vagy annak részleteit az órán (ami különösen az olvasni még nem tudók esetén, vagy akkor indokolt, ha valamilyen okból nem lenne helyes vagy nem megoldható az egész olvasmányt a gyerekek kezébe adni). Ez a módszer később is jó kiindulópont lehet egy-egy téma megbeszéléséhez, de a felső tagozaton és a középiskolában már célszerűbb otthon olvastatni el a kijelölt anyagot, s aztán beszámoltatni róla a tanulókat.  Ilyenkor már alkalmazható az a módszer is, hogy egy-egy témához maguk a – felkért, vagy önként vállalkozó – tanulók keressenek irodalmat a tanár útmutatása alapján.

Olvasmányként nem csak népszerű felvilágosító könyvek használhatók fel, hanem szépirodalmi művek, sőt, újságcikkek is. Különleges probléma a pornográf irodalom; ilyen magazinokkal stb. előbb-utóbb a legtöbb gyermek találkozik. Hatásuk feldolgozásához, „helyre tételéhez” a nevelő nagy segítséget nyújthat. Az olvasmányok felhasználásának hatékonyságát növeli, ha elkészítjük az egyes korosztályok számára ajánlott könyvek listáját, s lehetőleg több példányban beszerezzük azokat az iskola könyvtárába.

 

Mint általában az oktató-nevelő munkában, úgy a szexuális nevelésben is nagy szerepet  játszanak a szemléltető eszközök: az ábrák, grafikonok, fényképek, diafilmek, modellek és kiállítások  stb.  A hagyományos felvilágosítás is alkalmazott ezekből néhányat. Szinte lehetetlen ugyanis megmagyarázni  pl. a nemi szervek felépítését vagy funkcióját anélkül, hogy  legalább  valami durván  sematizáló  ábrán  ne  szemléltetnék a dolgot.  (Sőt, az elrettentés érdekében még a naturális ábrázolástól sem riadtak vissza;  ezt a célt szolgálták  pl.  a  nemi betegségek különböző stádiumait bemutató, élethű  képek.)

A  korszerű nemi nevelés természetesen más céllal alkalmazza a  szemléltetés hagyományos lehetőségeit és kibővíti azokat a média eszközeinek új lehetőségeivel. Bár a rádióban és tévében, a filmeken és videokazettákon elég sok szexuális minta kerül a fiatalok elé, a korszerű nemi nevelés audiovizuális lehetőségei még jóformán teljesen kihasználatlanok nálunk. Sürgős és nem túl költségigényes feladat lenne pl. tematikus diafilmek vagy videofilmek összeállítása a különböző korosztályok részére. Egyes nyugati országokban már tucatjával vannak ilyenek forgalomban; egy-két sorozat pedig nemrég nálunk is készült, amit iskolásoknak szántak. S vannak már olyan CD-ROM-ok is, amelyek a szexuális nevelést multimédiálisan segítik.

A különböző „titkos” nevelési tényezők, köztük a tömegkommunikáció befolyását is számításba kell vennünk. Ezek jelentős szerepet töltenek be a nemi nevelésben; egyrészt közvetlenül hatnak a gyermekekre, másrészt erőteljesen formálják a közvéleményt.  Hatásukat a pedagógusnak kellene értékelni és szükség esetén ellensúlyozni. Mindenképpen kísérjük tehát figyelemmel a tömegközlési eszközök műsorait, a forgalomba kerülő filmeket és videokazettákat, s válasszuk ki közülük a szexuálpedagógiailag használhatókat, amelyeket aztán bemutatunk  és/vagy  megbeszélünk a fiatalokkal. A végső cél természetesen az, hogy maguk a fiatalok tudják önállóan és kritikailag értékelni a hallott vagy látott műsorokat, illetve a bennük levő viselkedésmintákat, szerepeket.

 

  Programozott oktatás

 

Az utóbbi évtizedekben már történtek kísérletek ennek felhasználására a nemi nevelésben. Többen úgy vélik, hogy éppen a nemi nevelésben nagy jelentősége lehet, mert 1. lehetővé teszi az egyéni különbségekhez való optimális alkalmazkodást és 2. tehermentesiti valamelyest a nevelőket.

Kétségkívül új lehetőségeket nyithat e téren is a programozott oktatás. Eddig azonban csupán néhány részterületen (főleg a nemiség biológiai-egészségügyi ismeretei terén) próbálták ki a programozott oktatást. Ám bizonyosra vehető, hogy a legtökéletesebb oktatógépek sem pótolhatják a pedagógus és a tanulóközösség nevelő hatását. Ezek a lehetőségek egyébként sem könnyen elérhetőek; ezért jobb, ha bizonyos egyszerűbb lineáris és elágazó programok, feladatlapok és munkafüzetek készítésével programozzuk  lehetőség szerint  a nemi nevelést.

 

A csoportmunka  alkalmazása

 

A média  szexuálpedagógiailag hasznosítható műsorai vagy információi az egyéni beszélgetésekhez is jó kiindulási alapot nyújtanak, de  egy  közösen megtekintett film  vagy egyéb műsor esetén nevelési szempontból sokkal előnyösebb a  csoportos  megbeszélés.  A csoportban kialakult véleményt a csoport tagjai általában könnyebben elfogadják;  a közös normák hatása alól nehezebben vonják ki magukat. Nevelésünk egyébként is közösségi nevelés; indokolt tehát, hogy szexuális nevelésünk alapvető módszerei szintén koedukációra épülő, közösségi, csoportos módszerek legyenek.

A különböző csoportmódszerek közül elsősorban a csoport-vita (eset-, illetve témamegbeszélés) és a szerepjáték látszik alkalmazhatónak a nemi nevelésben. Viták gyakran spontánul is kialakulnak a csoportban, egy-egy nemi vonatkozású kérdésről. Nagy nevelési lehetőség ilyenkor, ha a pedagógus a vita spontaneitását, fesztelenségét megőrizve tud bekapcsolódni és észrevétlenül irányítani, a háttérben maradva helyes mederbe terelni. Kitűnő alkalom ez a fiatalok problémáinak, attitűdjeinek megismerésére és befolyásolására.

Célszerűbb azonban, ha nem bízzuk a véletlenre a viták kialakulását, hanem megszervezzük, előkészítjük azokat. Előnyös, ha a vita alapja a csoport valamely közös élménye, amit megszerveztünk számukra. Ilyenkor már előzetesen szempontokat adhatunk a megfigyeléshez és a későbbi vitához (pl. egy film megtekintése kapcsán). Az esetmegvitatás akkor igazán „izgalmas”, ha megtörtént esetről van szó, éspedig olyanról, amely a csoport bármely tagjával megtörténhetne. 14-15 éves kortól már egyes tanulók előre elkészített referátumai alapján is szervezhetünk vitákat (pl. egy szexuáletikai problémáról).

A csoportos szerepjáték lényege a játékos beleélés kiválasztott nemi szerepekbe, s ezáltal  azok gyakorlása csoporthelyzetben. Már az óvodások „papás-mamás” játéka ilyen, de később is ezernyi lehetőség adódik nemi szerepjátékokra, pl. az ismerkedés kultúrált formáinak, vagy a „kényes helyzetek” megoldásának gyakorlására. Eljátszathatjuk pl. a „Mondj nemet a partner szexuális közeledésére!” helyzetet, vagy a csábítás, esetleg a nemi erőszak-kísérlet kivédésének lehetőségeit.

 

Egyéni foglalkozás  és  tanácsadás

 

Egyike a legősibb, igen hatékony, bár időigényes oktató-nevelő módszereknek. Alapja a kötetlen beszélgetés, egyéni foglalkozás a fiatallal.  Hatása a nevelő és tanítványa közötti szoros kapcsolaton, pozitiv érzelmi viszonyon alapul. Eredményességének legfőbb feltétele a pedagógus őszinte segítőkészségének és a tanuló bizalmának találkozása.  Ez azonban önmagában még nem elegendő.  A problémák mélyebb megértése nélkül, vagy a repressziv beállítottság alapján adott információk vagy tanácsok a „iatrogén” (orvosi eredetű) ártalmakhoz hasonló („pedagogén”)  károsodásokat okozhatnak.  Ilyen helyzet adódhat, ha pl. az önkielégítésről leszokni akaró  fiatalon a nevelő úgy próbál segíteni, hogy meggyőzi az önkielégítés veszélyességéről és a „kísértések legyőzésére”  bíztatja.

A partnerkapcsolatok különféle problémáira vonatkozólag nehezebb megalapozott és valóban hasznos eligazítást adni, hiszen soktényezős, bonyolult problémákról van szó.  Alapos pszichológiai és szexuálpedagógiai felkészültségen, általános emberismereten kívül a nevelőknek – Buda Béla (1972)  szerint – „olyan kiképzési módszereken át kellene fokozottabb önismerethez és árnyaltabb kommunikációs képességekhez jutniuk, mint amilyeneket a pszichoterápiát végző orvosok és pszichológusok számára ma  előírnak.”  Ez egyelőre nehezen valósítható meg. Helyesebb tehát, ha tanácsadás helyett  együttérzően meghallgatjuk az egyéni kérdéseket, problémákat és a fentebb ismertetett alapelvekkel összhangban  megnyugtatjuk, bátorítjuk a fiatalt;  szükség esetén pedig szakemberhez irányítjuk.

A  konkrét egyéni problémákra irányuló tanácsadástól meg kell különböztetni a nevelő célú egyéni beszélgetéseket. A pedagógus bármikor kezdeményezhet ilyeneket, különösen azokkal a gyerekekkel, akik a csoportmunkából kimaradtak vagy azzal nem tudtak együtt haladni. Persze ezek is csak akkor eredményesek, ha  meg tudjuk teremteni a bizalom légkörét a  fiatallal, hogy  szívesen és őszintén vegyen részt a beszélgetésben. Egyoldalú magyarázatoknak és „morálprédikációknak”  nincs értelmük;  célszerűbb, ha inkább egy jó könyvet  (pl. Dr. Sz. V.: „A  szexuálpszichológus  válaszol”-t)  adunk  a  tizenéves  kezébe. Amikor aztán a tanuló visszaadja a könyvet, ismét megpróbálkozhatunk a beszélgetéssel.

Fontos, hogy megfelelő helyet és elegendő időt tudjunk biztosítani a zavartalan beszélgetéshez, s bizalmasan kezeljük a hallottakat.  Mások jelenléte akkor is zavarja a legtöbb fiatalt, ha nem figyelnek rá;  a feloldódáshoz, a félszegség leküzdéséhez  gyakran hosszabb  idő  szükséges.

 

 

Kiegészítés az életkori szintek programjaihoz

 

  a) Óvodáskor  és  alsóbb osztályok

 

A pszichoszexuális fejlődés áttekintése során láttuk, hogy az első néhány életév meghatározó jelentőségű. Ebből következik, hogy a tervszerű nemi nevelést is a legkorábbi életévekben kell kezdeni. Ez ugyan leginkább a családra tartozik, a gyermek erős anyához-kötődése folytán, de már a bölcsödének is szerepe lehet benne. Mindenesetre számolnunk kell azzal, hogy az óvodába lépő gyermek már rendelkezik a nemi identitás és szerep alapstruktúrájával.

Az óvodai nemi nevelés tehát semmiképpen sem túl korai, és szakszerűen végezve semmiképpen sem káros. Ellenkezőleg: alkalmas arra, hogy ebben a későbbi fejlődést erősen befolyásoló életszakaszban az egész pszichoszexuális fejlődésnek pozitiv irányt adjon és ellensúlyozza a családi nemi nevelés esetleges hibáit, hiányosságait. Hatékonyságának legfőbb feltétele: meleg érzelmi kapcsolat kialakítása minden gyermekkel. Csak így érhető el, hogy a kisgyermek azonosulni tudjon az óvónővel, s ezáltal interiorizálja annak attitűdjeit. A verbális közléseknek eleinte elég alárendelt jelentőségük van; a tanulás túlnyomórészt azonosulás, empátia és metakommunikáció segítségével történik. Az óvodai szexuális nevelés módszerei:

 

1.      Konzultációk a gyermekekről a szülővel (s esetleg az orvossal);

2.      ennek megfelelően kialakított, egyéni bánásmód és foglalkozás;

3.      a  spontán kérdések  megválaszolása;

4.      beszélgetések kezdeményezése  és

5.      szerepjátékok  szervezése.

 

A szülőkkel folytatott konzultáció minden gyermek esetében indokolt, hiszen a gyermek megismeréséhez hozzátartozik a szülők és a családi körülmények ismerete.  Különösen indokolt ez akkor, ha a gyermek viselkedése éppen a pszichoszexuális fejlettség szempontjából problematikus (pl. makacsul a másik nemhez tartozónak érzi magát). Egyes problematikus esetekben, pl., ha a gyermek feltűnően maszturbál az óvodában, érdemes konzultálni nem csak a szülővel, hanem a pszichológussal is. Ez szerencsére ritka. Gyakori viszont, hogy az óvodások spontán kérdései között megnyilvánul a szexuális kíváncsiság. Az ilyen kérdések két fő típusa:

1.      Mi a különbség a fiúk és a lányok között?

2.      Hogyan lesz a kisbaba?

 

De sok más formában is felmerülhetnek hasonló kérdések (pl. „Miért olyan nagy a hasa annak a néninek?”, vagy „Miért nem tudnak a lányok állva pisilni?” stb.) Fontos, hogy a gyermekek elfogulatlan, kiváncsi kérdéseire a válasz sohase legyen kitérő vagy félrevezető (pl. gólyamese), hanem valósághű, de a gyermekek értelmi szintjének megfelelő. Vagyis kicsit leegyszerűsítő és nem túl részletes. A kisbabák eredetét illetően pl. beszélhetünk a szülők hasában termő „fél-magocskákról”, amelyek, ha találkoznak, elkezd nőni a kisbaba az anyuka hasában; aztán, ha már nem fér el ott, akkor kibújik az anyuka lába közötti nyíláson stb.

„Az óvónőnek – írja  Bergström-Walan (1958), a svéd szexuálpedagógia „nagyasszonya” – egyszerűen és természetesen kell beszélnie a nemi élettel kapcsolatos kérdésekről, ha ez a téma valamilyen formában felmerül az óvodában;  például valamelyik gyermeknek kistestvére születik, vagy a játékban jelenik meg valamilyen szexuális kapcsolat ábrázolása  stb.  Bizonyos, hogy a szülők többsége hálás azért a segítségért, amit ezen a téren az óvónőtől kaphat.” (30. old.)

Az óvodáskor a szerepjátékok kora. Ez a játékszükséglet jó lehetőséget nyújt a nemi nevelésre. Mindent, amit meg akarunk tanítani, eljátszhatunk, és játékosan gyakoroltathatunk az óvodásokkal. A hagyományos „papás-mamás” játék (a nemi szerepjátékok egyik őstípusa és iskolapéldája)  tudatosan is felhasználható és továbbfejleszthető a nemi nevelés céljára. Eljátszathatjuk például a szülők egymás közötti viszonyát is: ahogyan megbeszélik a gyerekkel kapcsolatos gondjaikat, vitatkoznak, szeretik egymást, megosztják a munkát  stb.. De még jobb, ha család-játékká bővítjük a „papás-mamást”, s eljátszatjuk a különböző korú és nemű gyermekek családon belüli szerepeit is (pl. hogyan segít otthon a kisfiú és a kislány).

A szerepjáték annál hatásosabb, minél jobban hasonlít a spontán játékszituációhoz, minél öntevékenyebben vesznek benne részt. A nevelő csak „bedobja a játékötletet”, néhány szóval felvázol egy életből merített helyzetet és javasolja a gyerekeknek: „Játsszuk el együtt, mi történik ilyenkor!” A szerepjátékok bármikor abbahagyhatók és bármikor folytathatók. Közben elemezhetjük az egyes szereplők megnyilatkozásait. Lehetőleg minél több gyermeket vonjunk be a játékba, és a szerepek időnként cserélődjenek. Eleinte megkönnyítheti a játék elfogadását, ha  bábjátékfigurákat  is  bevonunk a játékba.

 

Az  iskolába kerülés  után

 

A kisiskolás  (6-10 éves)  kor viszonylag nyugodtabb időszak a  pszichoszexuális  fejlődésben  (bár nem  freudi értelemben vett „latencia-periódus”). A kisiskolásoknál  egyre nagyobb szerephez jutnak a  kognitiv struktúrák, megismerési formák; egyre inkább érdeklődnek az okok és következmények iránt. Ez tükröződik a szexszel kapcsolatos kérdéseikben  is.  Néhány jellemző kérdésük:

 

Miért csókolóznak a felnőttek?

Miért vagyok fiú és nem lány?

Miért van szükség az apára?

Hogyan jön ki a baba az anyukája hasából?

Hogyan kerül bele a kisbaba az anyuka hasába?

 

A  kisiskolás kor a nemiségre vonatkozó ismeretek nagy arányú bővülésének időszaka. Ennek alapján erősödnek vagy módosulnak a kialakult attitűdök, nemi szerepkészségek is. Az ismereteket közvetlen megfigyelések révén  (pl. a szülők hálószobatitkának ellesése), hasonló korú pajtásoktól és a média  (filmek, tévéműsorok stb.)  révén szerzik. A rengeteg új ismeretet képtelenek feldolgozni segítség nélkül. Az iskola eddig minimális segítséget is alig nyújtott ehhez, pedig a feladat nyilvánvaló.

Az első osztályt vezető tanító(nő)  egyéni és csoportos beszélgetések útján tájékozódhat a gyerekek „felvilágosultsági fokáról”, ismereteik és attitűdjeik hiányosságairól.  Ennek alapján elkészítheti a nemi nevelés tervét, a fentebb megadott programok felhasználásával.  Ezek közül három témakör különösen fontosnak tűnik:  1.  A családi élet, a gyermek és a szülők, testvérek viszonya,  2.  a  születés,  a biológiai reprodukció  és  3.   a  nemek  viszonya  és a  nemi élet  (fiúk és lányok különbségei;  a  nemi késztetés;  a  csábítás és  erőszak veszélye). Mindezekhez sokféle szemléltető eszközt és tevékenységi formát lehet használni (legfőképpen szerepjátékokat).

A  prepubertás – nagyjából a  7-től  12  éves korig tartó életszakasz – a pszichoszexuális fejlődés, s így a nemi nevelés szempontjából alapvető jelentőségű.  Emiatt érdemel figyelmet az ilyen korúak önismeretének és szexuális ismereteinek megalapozását célzó projekt, amelyet P. Milhoffer (2000) könyve alapján a magyar iskolákban is ajánlatos megszervezni. A projekt célja: felkészíteni a gyermekeket a serdülőkorra és a felnőtté válásra. Ehhez tudni kell, hol tartanak pillanatnyilag fejlődésükben, milyen kérdéseik és véleményeik vannak, hogyan érzik magukat az iskolában  stb.  Ezt az erre kidolgozott  (vidám rajzokkal díszített) feladatlapok illetve kérdőívek kitöltetésével és  megbeszélésével érhetjük el.

A  projekt  alapelve, hogy  a szexuális nevelés lényegében  szociális  nevelés;  ezért a szexen kívül a gyermekek  ismeretigényeire, érzelmeire és közérzetére  is  rá kell kérdezni.  A kérdésekre a gyermekek névtelenül válaszolhatnak, s a kitöltött lapokat bedobhatják az osztály „levélszekrényébe”. (Erre a célra egy nyílással ellátott, de zárható dobozt tegyünk elérhetővé az osztály számára.)  Aki a témáról egyénileg is szeretne beszélgetni, az ezt nevének feltűntetésével jelezheti  a  kérdést feltevő  lapon.. A válaszok bepillantást engednek az iskolai együttléttel kapcsolatos véleményekbe és a gyermekek szexuális tájékozottságába illetve tájékozódási igényeibe. A válaszok jellege és gyakorisága megmutatja, milyen témákkal érdemes foglalkozni az osztályban. A jellemző válaszokat érdemes a gyermekekkel is értékeltetni.  A rajzos feladatlapok csoportjai:

 

1.      Bevezető  kérdések

 Mit szeretnék tudni? Mit tartok jónak – és mit várok az iskolától?

2.      A  gyermekek  énképe  és  tervei 

  Tudod-e már, hogy mi akarsz lenni? Milyen szeretnél lenni? Mit gondolsz, milyen vagy valójában?

   Ha valamit változtathatnál a testeden, mi lenne az?  Ha választhatnál, inkább fiú vagy lány lennél?

3.      Mit  kívánnak  az  iskolától?

   Milyen kívánságaid lennének az iskoláddal kapcsolatban?  Mikor érzed magad jól az osztályban?

    Jónak tartod-e, ha a fiúkat és lányokat néha külön tanítják valamire?

4.   Az  érzelmek  közlése

     Úgy örültem, amikor....

     Úgy  féltem, amikor ...

      Olyan szomorú voltam, amikor ...

      Nagyon csodálkoztam, amikor ....

      Ha valami  gondod van, kivel tudod megbeszélni?

5.   Kérdések a másik nemhez. Barátság-igények. Nemi szerepek

A  fiúkról / lányokról  szeretném  megtudni: ....

                Egy igazi barát / nő  ilyen legyen: ....

                 Ha a felnőttkorra gondolsz, szerinted kinek a feladata a háztartásvezetés és gyermeknevelés?

6.      Vélemények és tapasztalatok az agresszív viselkedésről

A szünetekben kik kezdik a lökdösődést, verekedést – lányok vagy fiúk?

Képzeld el, hogy az alábbiakat tennéd valakivel:  (lista és értékelés)

S most képzeld el, hogy ezeket más teszi veled:  (lista és értékelés)

Két fiú ver a szünetben egy harmadikat. Ha ezt látod, mit teszel?

Mit tennél, ha egy felnőtt erőszakoskodna veled?

7.      Kérdések és vélemények a szerelemről és szexről

Mit is jelent a szerelem?  Honnan szereztél ismereteket a szexualitásról?

Elég jól ismered-e tested működését?  Miről szeretnél többet megtudni?

Mi a véleményed a tévében és újságokban látható szexről?

8.      Kívánságok az iskolai szexuális neveléssel kapcsolatban

A  szexuális felvilágosítást kitől fogadnád el szívesen?

Szerinted hogyan történjen az iskolában  a  szexuális  oktatás?

Hogyan akarsz többet megtudni a  szerelemről és  szexről?

Köszönet az együttműködésért!

 

A feladatlapokon természetesen csaknem minden kérdéshez válaszlehetőségek találhatók.  A lapokat több részletben is ki lehet töltetni az osztályban, s aztán az eredményeket értékelni és megbeszélni – ez jó alapot képez a nemi neveléshez. (Lásd a mellékelt ábrát.)

                                                                 

A kérdések először a testtel kapcsolatos ismeret-igényeket mérték fel, s csak fokozatosan tértek rá a nemi szervekre és azok funkcióira. Meglepő volt, hogy már a 8-10 évesek is sokat tudtak az utóbbiakról, különösen a fiúk; bár később, a serdülés éveiben a lányok tudása kerül fölénybe. Arra a kérdésre, hogy a felsoroltak közül mely szavakat nem ismerik, legtöbben a „csikló” szót jelölték meg. Ami nyilván annak következménye, hogy a gyermekeknek szóló, szexuális felvilágosító könyvek ezt eddig általában kihagyták (a lányok szexuális élvezőkészségével együtt), s ugyanígy az iskolai tananyagokban sem szerepelt.

Az „Amiről többet szeretnék tudni”  listából a fiúk többnyire a „szex”, „orgazmus” és „közösülés” szavakat, a lányok viszont a „havi vérzés”, „terhesség”, „megerőszakolás” és „abortusz” szavakat jelölték meg. Ugyanakkor mindkét nemű gyermekeknek gonddot okoz a homoszexualitás értékelése. Meglepő, hogy a fiúk és lányok énideálja, énképe, önértékelése alig különbözik. Ugyanakkor a fiúk pozitivebben vélekednek önmagukról és saját nemükről, míg a lányok kritikusabbak saját nemükkel szemben. Milhoffer megállapítja, hogy a lányok könnyen alárendelik magukat  a köztudatban róluk élő képeknek, miszerint egyedül képtelenek védekezni, s mindig kedvesnek kell lenniük. A fiúk énképe szerint viszont ők nem mutathatnak gyengeséget, erősnek kell lenniük. Ezért szeretnének nagyobbnak, idősebbnek, sikeresebbnek és aktivabbnak látszani.

Az egyik gyógyszergyár által szponzorált és „tinédzser ambulanciákat” is működtető  Most Van Holnap Alapítvány  a 2000 körüli években  egészségfejlesztő tematikát dolgozott ki, s ebben az általános iskola  3.-4. osztályosai részére  3 témakör megbeszélését javasolta:  1. Egészségmegőrzés,  2. a  nemek közötti különbség és  3.  ápoltság, tisztálkodás.  Németországban viszont kisiskolások számára a következő témaköröket ajánlják:  a nemek hasonlóságai és különbségei;  a nemzés, a terhesség és szülés;  a fiúk és lányok, férfiak és nők nemi szervei;  a gyermekek és fiatalok szexuális fejlődése;  emberi kapcsolatok és a szeretet-  illetve szerelmi képesség fejlesztése;  gyermekgondozás; a nemi erőszak veszélye.

 

b)     Tizenévesek

 

A serdülőkort a (pszicho)szexuális fejlődés és nevelés szempontjából az teszi problematikussá,  hogy a nemi érés erre az időszakra esik, s ekkor kezdődik a  szülőkről való  „érzelmi leválás” . Az imprintig-szerű szexuális beállítódási készség folytán a serdülőkorban bekövetkező, strukturáló hatásoknak különleges jelentőségük lehet a személyiségfejlődésben.  Ebből adódnak a nemi nevelés nagy lehetőségei – és nagy feladatai.

A serdülők életkori sajátosságai eléggé ismertek. Itt csupán utalásszerűen emlékeztetek néhány olyan sajátosságra, amely a nemi nevelés szempontjából lényegesnek tűnik. A pubertás kezdetét nehéz elválasztani a prepubertástól, holott a két fejlődési fázis között a testi és pszichés sajátosságok terén jelentős különbségek vannak. A pubertás átmeneti állapotot tükröz; a „második alakváltozás” testi aránytalanságokat hoz létre, a lelki egyensúly könnyen megbomlik, átstrukturálódik. A  neurohormonális feszültség komoly teherpróbája a személyiségnek, még akkor is, ha a pszichoszexuális fejlődés zavartalan volt. A  testi  akceleráció  gyakran nem jár együtt  általános  pszichés akcelerációval, inkább csupán az intellektuális fejlődés meggyorsulása figyelhető meg.

Az affektiv, pszichoszociális és pszichoszexuális fejlődésre – valószínűleg éppen a fejlesztés elhanyagolása miatt – nem jellemző az akceleráció, hanem inkább a lemaradás, az egyenlőtlen fejlődés. Feltehetőleg ennek számlájára írható a nemek  átmeneti elkülönülési tendenciája  a 11-13 éves kor táján. (Primitiv társadalmakban nem tapasztaltak ilyen elkülönülést.)  A koedukáció ugyan máris csökkentette ezt, de még nem szűntette meg.

A  felsőtagozatosok a testi és pszichés érettség nagy változatosságát mutatják;  az ugyanazon korosztályhoz tartozók közt is  jelentős különbségek lehetnek, éspedig nem csak egyénileg, hanem a nemek között is. (A lányok testileg kicsit gyorsabban fejlődnek.)  Az érdeklődés mindenesetre differenciálódik, s ez a nemi érdeklődésre is érvényes. A központi helyet továbbra is a nemzés—fogamzás problémaköre foglalja el – most már anatómiai-fiziológiai részleteivel --, de egyre inkább előtérbe kerülnek a szerelem, a partnerkapcsolat problémái is. Néhány jellemző kérdésük:

 

Mi a hátránya a korai nemi életnek?

Kell-e tiltani a szerelmet a 13-14 évesektől?

Lehetséges-e, hogy valaki egész életében megtartóztatja magát?

Miért van a fiúknak álmukban magömlésük?

Lehet-e már az első közösülésnél  teherbe esni?

Mitől függ, hogy  fiú  vagy lány születik?

Ha szeretek egy fiút/ lányt, hogyan mondjam meg neki?

Van-e valamilyen káros hatása az önkielégítésnek?

 

A serdülőkori nemi nevelés  fő célja:  az egyre bővülő ismeretnyújtás és témafeldolgozás révén egészséges szexuális attitűdök kialakítása, a szexuális kultúra terjesztése, a párválasztási érettség előmozdítása. Megtervezésében a tizenéveseknél is a helyzet felméréséből indulhatunk ki. A koordinációk és integráció megszervezése nehezebb, bonyolultabb, hiszen szakosított oktatás folyik, s a különböző, spontán (titkos)  nevelési tényezők hatása is egyre számottevőbb.  A szülőkkel való kooperáció változatlanul kívánatos, bár a róluk való „érzelmi leválás” következtében jelentősége fokozatosan csökken.

A programot illetően az  5. fejezetben kifejtettek az irányadók. Hangsúlyozandó, hogy például a menstruáció kérdését már a  4.-5. osztályban feltétlenül meg kell tárgyalni, nehogy a lányokat felkészületlenül érje az első havi vérzés. S ezt nem (csak) külön, a lányokkal, hanem a fiúkat is bevonva érdemes megbeszélni – ahogy az éjszakai magömlést sem csak a fiúkkal --, mert ez elősegíti az egymás iránti nagyobb megértést, a nemi nevelés egyik fontos célját. Ezeket persze nehéz – és nem is kell – elválasztani a  nemzés-fogamzás  és  az  orgazmus  témájától. A serdülés egyik központi témája természetesen az önkielégítés, amitől még ma is sok lány idegenkedik. A másik a fogamzásgátlás.

Audiovizuális szemléltető eszközök ma már viszonylag bőven állnak rendelkezésre a szexuális neveléshez. (Lásd pl. Métneki J., 2001,  Forrai J. vagy a Study Guard. CD-it)

 

                                               [ábrák]

 

A  14-18 éves kor  többnyire az utolsó lehetőség az intézményes nemi nevelésre.  Ez a néhány év a szerelmek és az együttélésre, házasságra való közvetlen előkészület időszaka, a párválasztási érettség kialakításának döntő periódusa. Az általános iskolában megvalósított nemi nevelést ezért intenzíven folytatni kell a középfokú iskolákban, szélesebb körűen és magasabb színvonalon. A pszichoszexuális fejlődés szempontjából lényeges, hogy előtérbe kerülnek a partnerkapcsolatok problémái.  Ez igen széles terület; a fogamzásgátlástól kezdve a tartós kapcsolatokig és azok felbomlásáig sok mindent felölel. A szexuális aktivitás a fiúknál ekkor válik legerősebbé, de a lányok érdeklődése és aktivitása is növekszik. Ez a megnövekedett információs igény nagy feladatokat ró a nevelőre.

A  szexuális neveltségi szint felmérése a már említett módon történhet:  kérdések összegyűjtésével, kérdőíves módszerrel, csoportos és egyéni tájékozódó beszélgetésekkel. A már ismertetett, átfogó programnak azokkal a témaköreivel kell elsősorban foglalkozni, amelyek korábban még nem szerepeltek. A többivel csak akkor és annyiban, ha a korábbi nevelés mulasztásai folytán szükségesnek látszik. Előfordul persze, hogy a diákok ugyan tisztában vannak már valamely problémával, mégis kérdeznek felőle, mert kíváncsiak a tanár válaszára; arra, hogy nem jön-e zavarba  stb.  Az életkorhoz képest gyerekes kérdések mögött tehát nincs mindig valódi információigény. Ezek ürügyül szolgálhatnak a kitérésre a kényesebb kérdések elől; leplezhetnek cinizmust vagy beugratási szándékot, de azt is, hogy a valódi, aktuális problémák nem tudatosodnak vagy nehezen fogalmazódnak meg.

Az igényeknek megfelelően a legnagyobb érdeklődésre számot tartó  témákat tárgyaljuk meg először. Ilyenek:  a szerelem, a nemi kapcsolatlétesítés formái és fokozatai, a fogamzásgátlás, esetleg  a maszturbáció. Később ezeket a témákat fokozatosan bővíthetjük, pl. a szülőkhöz fűződő viszony barátivá alakításával, a párválasztás problémáival  stb. Mindezekhez  jól felhasználható, ajánlott olvasmányokat találhat a nevelő, pl. Buda B.- Szilágyi V.:  Párválasztás. A partnerkapcsolatok pszichológiája (1988)  és  Szilágyi V.:  A  szexuálpszichológus  válaszol  (2004)  c. könyvében.

 

 

 

Kommentárok

 

A  szint-ellenőrzés  lehetőségei

 

A más tantárgyakban történő tudás-ellenőrzések mintájára a szexuális nevelés eredményeit is hasonlóképpen lehet mérni.  Többek között felhasználhatjuk erre a következő lehetőségeket:

 

·         Megadott kérdésekre kért írásbeli válaszokkal vagy feladatlapok kitöltetésével felmérni a diákok által elsajátított ismereteket.

·         Dolgozatot íratni a megbeszélt vagy elolvastatott témákról  (Pl. „Milyennek képzelem jövendő  szerelmemet vagy házastársamat?”

·         Szóbeli vagy írásbeli magyarázatokat kérni bizonyos fogalmakról, viselkedésformákról vagy azok különbségeiről  (pl. „Mi a különbség a barátság és a szerelem között?)

·         Feladatként adni egyes fogalmak vagy meghatározások kikeresését a lexikonból.

·         Írják össze a nemi szervek és azok részeinek különböző megnevezéseit és értékeljék azokat. (Tudományos, vulgáris vagy szimbólikus  (virágnyelven történő)  megnevezések.)

·         Táblázatok, vázlatrajzok, sematikus ábrázolások összeállítása a tanult témákról.

·         Megadott hiányos szövegek hiányainak kitöltetése a tanultak alapján.

·         Az egyes szexuális jelenségekről tanultak elmondatása vagy leíratása a tanulókkal.

·         Megadott szexuális témákról anyagok gyűjtése és bemutatása.

·         Egy-egy  téma  kiscsoportos megvitatása, s a vita eredményeinek megbeszélése más csoportokkal, pl. az osztállyal. Ebből kiderülhet a résztvevők tudásszintje és beállítottsága.

·         A nemiséget érintő, aktuális esemény  (tévéműsor, cikk, film stb.)  értékeltetése és megvitatása az osztályközösséggel.

·         Az osztály levélszekrényébe bedobott, szexuális témájú kérdések és vélemények megbeszélése az osztállyal, kérve és értékelve véleményüket.

·         Feladatul adni, hogy gyűjtsenek össze véleményeket (rokonoktól, ismerősöktől) egy adott témáról, s ismertessék azokat.

(L. Dietz (1985) könyvének „Lernzielkontrolle” c. részében kifejtettek alapján.)

 

 

  Túlterhelés – és elvárások

 

Több szakértő szerint a tantárgyakat átfogó, iskolai szexuális nevelés egyelőre több ok miatt nem lehet eredményes.  Egyrészt, mivel a pedagógusok szexuálpedagógiai képzése és továbbképzése Németországban is, néhány egyetemtől eltekintve (pl.  Hamburg, Brema, Kiel, Landau  stb.) megoldatlan, s ahol hiányzik, ott a túlterhelt oktatók nem is igénylik, s legfeljebb az olyan veszélyek elhárítására szentelnek némi időt, mint a szexuális visszaélések, vagy a HIV-AIDS.  Másrészt az oktatásügyi hatóságok nem is veszik túl komolyan az előírt feladat teljesítését.

Az iskolai túlterhelés és a pedagógusokkal szembeni elvárások ellentmondásának feloldására egy német szexuálpedagógus, G. Glück (2001)  alternativ megoldást dolgozott ki.  Szerinte az olyan témákat, amelyek nem férnek be könnyen bizonyos tantárgyak (pl. biológia, egészségtan, természet- és társadalomismeret) oktatásába, vagy az osztályfőnöki órákba, azokat a tizenévesek különböző korosztályainak meghirdetett, iskolán kívüli üléseken, 10-20 tagú „munkacsoportokban” kellene rendszeresen megtárgyalni, önkéntes jelentkezés alapján, ugyanakkor a szülők és az iskola jóváhagyásával és képzett szexuálpedagógus vezetésével.   Az önkéntesség lehetővé tenné, hogy a fiatalok könnyebben és őszintébben megnyíljanak, s kérdéseket tegyenek fel az olyan „kényes” témákról is, mint az önkielégítés, az orgazmus, a homoszexualitás, a pornográfia és prostitúció, vagy az ismerkedés, a kapcsolati konfliktusok megoldása  stb. Lehetőség nyílna egyéni tanácsadásra is.

A munkacsoportok vezetőinek team-jébe csak erre intenziv tanfolyamokon, külön kiképzett pedagógusok és pszichológusok kerülhetnének be, akik munkájukért honoráriumban részesülnének és tapasztalataikról, javaslataikról tájékoztatnák az érintett iskolákat.  Ezzel sok újabb terheléstől mentesítenék a tantestület legnagyobb részét. A megoldás hátránya, hogy így komoly szexuális nevelést csak az arra (szülői jóváhagyás alapján) önként jelentkező diákok kapnának, holott minden diáknak szüksége lenne rá. Azonkívül így a pedagógusok könnyen kivonhatnák magukat a szakirányú képzésből. A javaslat tehát legfeljebb átmenetileg (s nem jelentősen) enyhítene a helyzeten.

(In:  DGG Informationen, 2001/3-4.sz.,)

 

 

Fogyatékos  fiatalok  szexualitása

 

„Le kell szögezni, hogy minden ember – akár egészséges, akár testi sérült – joga, hogy a szexualitás rá vonatkozó kérdéseiről felvilágosítást nyerjen, és joga az is, hogy bárminemű fokú és jellegű sérülés ellenére intim partnerkapcsolatba kerülhessen… Élettani szempontból szinte nincs olyan mozgássérült, aki károsodása következtében képtelen lenne testi örömszerzésre, ha a szexuális életet modern értelemben fogjuk fel, és nem korlátozzuk kizárólag a nemi szervek területére…

…a hosszan tartó kapcsolati hiány, az informálatlanság nagyon sok sérült esetében szélsőségesen vad és kéjes vágyfantáziákban  vagy éber álmodozásokban … tör utat magának.  A túlmotiváltság aztán annyira fokozódhat, hogy a vágyak és elképzelések, valamint az információhiányból származó bizonytalanságok ellentmondása miatt a sérült az egész témakört büntetés jelleggel élheti át…

Amennyiben a testi károsodás következtében végérvényes szexuális zavar alakult ki... az választható, hogy a valóságot vele elfogadtassuk, s a válsághelyzet kialakulásának megelőzéséhez szükséges információkat adjunk, de egyúttal új szexuális  stílust alakítsunk ki.  Erről beszélni vagy írni egyszerűbb,  mint a gyakorlatban megvalósítani, hiszen az emberek rendszerint igen mereven ragaszkodnak megszokott  és normálisnak tartott szokásaikhoz…

A ma még talán utópiának tűnő szexuális tanácsadás szakismereti elvárásai:

 

1.  Orvosi ismeretek (élettan, idegélettan, anatómia  stb.).

2.  Különböző károsodások, fogyatékosságok egyedi sajátosságainak ismerete.

3.  Tájékozottság a nemi fejlődés és szexuális funkciók területén.

4.  A különböző terápiás beavatkozások hatásmechanizmusának ismerete.

5.  A testi károsodások szexuális tevékenységre gyakorolt hatásának tudása.

6.  A testi örömszerzés variábilis lehetőségeinek előítélet-mentes elismerése  és hogy az intim kérdésekről  őszintén, szorongásoktól mentesen legyen képes a sérültekkel kapcsolatba kerülni.”

 

(Részletek  Fejes András (2000)  könyvéből.)