4.
Korunk felismerhető
trendjei a szexualitás
terén
Korunkon
szélesebb értelemben véve a 20.
századot és a legújabb századfordulót értjük, s a szexuális
viselkedés alakulása terén jelentős változásokat figyelhetünk meg
ebben az időszakban. Úgy tűnik, az alap-tendencia – főleg a nyugati
társadalmakban -- a liberalizálódás:
a szexuális kapcsolatok létrehozása egyre könnyebbé válik,
teret
nyer a premaritális és extramaritális szex,
a fogamzásgátlás
és a nemi úton terjedő fertőzések elleni védekezés
technikailag biztonságosabbá válik;
részben ennek és a művi abortuszok elterjedésének következtében
a születések száma
és a népesedés üteme visszaesik, ugyanakkor az idősek aránya növekszik;
a könnyen felbomló és ritkuló házasságok mellett
egyre szaporodnak az „illegális”
együttélések, a
magányos és „szingli”
életformák; a nők, a fiatalok és a szexuális
kisebbségek egyre bátrabban követelik
és szerzik meg jogaikat . Mindezt sokan
már „szexuális
forradalomnak”
tartják, bár inkább a szexuális
reformok folyamatának fokozatos
erősödéséről van szó, amely már-már minőségi változást eredményez
a nemek viszonyában: a
patriarchátus helyébe egyre inkább
a nemek egyenlő esélyein alapuló
társadalmi rendszer lép.
Szexualitás a
20. században
Ez a folyamat természetesen még a fejlett, nyugati társadalmakban sem
zökkenőmentes; különböző
szakkönyvek ezt szemléletesen
mutatják be. Ilyen többek közt Angus
McLaren: Szexualitás a
20. században
(2002, Osiris K.)
c. könyve, amely
„azokról a pánikjelenségekről és örömökről szól, amelyek a
20. század folyamán a szexualitáshoz kapcsolódtak.”
Ilyen pánikjelenségek
persze már a 19. században is előfordultak,
például a maszturbációk és egyéb,
bűnösnek és „deviánsnak”,
„aberráltnak” tartott viselkedések miatt. McLaren
könyvének alapvető állítása, hogy a szexuális
viselkedés nem biológiailag
meghatározott,
hanem „valójában
társadalmi termék.”
(12.old.) Ennek megfelelően szociális
és kulturális összefüggésekben kell vizsgálni
a korszak nyugati szexuális szokásait.
M. Foucault-ra hivatkozva tévedésnek
tartja, hogy az elfojtás viktoriánus korszaka után
felszabadult világban élünk, mert szerinte az elfojtás régi formái
helyett az ellenőrzés újabb formái jelentek meg – a
status quo
védelmében. Rámutat, hogy
az ideológia és a viselkedés kölcsönhatásban állnak egymással;
a szexuális problémákról folytatott „diskurzus”
része lett az általa leírt valóságnak.
Az előző századforduló körül különösen sok vita folyt a
gyermeki szexualitásról (főleg a
maszturbáció kapcsán), a prostitúcióról
és nemi betegségekről, valamint a homoszexualitásról.
Ekkoriban jelentek meg Sigmund
Freud, Havelock Ellis, Magnus Hirschfeld, Iwan Bloch
és mások nagy vitákat kiváltó,
első művei a szexuális élet
különböző problémáiról. Az
első világháború aztán kifejezetten pánikot keltett a régi erkölcsöket
féltőkben. Minthogy a férfiak
milliói vesztek oda, a szaporodás létfontosságú lett.
A két világháború között
fokozódtak
a nemzedéki feszültségek; a
fiatalok lázadóbbak lettek, bátrabban
igyekeztek önállósulni, kevésbé titkolták szexuális kíváncsiságukat és igényeiket.
Ekkoriban indult virágzásnak a szexuális felvilágosító irodalom,
amely igyekezett elősegíteni, hogy a házasság mindkét fél számára
szexuálisan kielégítő legyen. A holland nőgyógyász,
Th. van de Velde:
A tökéletes házasság
élettana és megvalósítása
c. könyve különböző nyelveken számos kiadást megért, s már
1928-ban magyarul is megjelent, s ezt követte hamarosan
van de Velde:
A házastársak elhidegülése
c.
kötete. Az orvosok tehát
kezdték elismerni, hogy a házastársak szexuális harmóniája legalább olyan
fontos, mint a
társas higiénia.. A szexuális felvilágosításokat persze többnyire
romantikus és vallásos terminológiába öltöztették, mert ezzel
lehetett megnyerni a közép- és felsőbb osztálybeli olvasókat.
Van
de Velde is
a szexualitás „normális”
(vagyis heteroszexuális) formáit „Szent
Földként” írta le, míg a többit
a „Szexuális Perverziók Poklának”
tartotta.
Premaritális
szex és
fogamzásgátlás
A házasságkötések aránya a két világháború között emelkedett;
de ugyanígy nőtt a házasság előtti szexuális kapcsolatok arányszáma
is. A párok ugyan csak hónapokig, vagy több mint egy évig tartó együttjárás
(vagy éppen jegyesség) után
mertek csak közösülni,
s a szüzességre különösen a vagyontalan lánynak kellett vigyáznia,
mert ha várandósan cserbenhagyták, aligha
tudott férjhez menni. Sok
munkáslányt a gazdasági szükségszerűség hajtott a házasságba, vagy a
szerető illetve prostituált szerepkörébe. Maga a házasélet is viszonylag
ritkán jelentett még szexuális
kielégülést a nő számára.
Marie
Stopes,
a születésszabályozás legismertebb propagátora szerint
a nők
70-80%-a nem jut kielégüléshez,
partnerének sietsége és
figyelmetlensége miatt.
Az 1920-as és 1930-as években
erősen szaporodó szexuális
tanácsadó könyvek van
de Velde mintájára igyekeztek
ránevelni a férfiakat partnereik
kielégítésére. Legtöbb könyv
azonban nem haladta túl azt a meggyökeresedett előítéletet, hogy
a nemi szerep
biológiailag meghatározott, tehát pl. a férfinak kell aktivnak és
kezdeményezőnek lenni, a nőnek pedig passzívnak és odaadónak.
Ez alól csak néhány kivétel
akadt, például Wilhelm
Reich könyvei
és „szexpol” (szexuálpolitikai)
mozgalma, amely azonban
a nácizmus uralma alatt elvesztette létalapját.
Igy inkább csak az angolszász nyelvterületen
váltott ki nagy visszhangot az a gondolat, hogy a házasság sikerének
fokmérője a házaspár szexuális életének minősége. Korábban azzal vádolták
a fogamzásgátlást alkalmazó nőket, hogy ők „a család önző
ellenségei” A
női emancipáció olyan képviselői, mint Marie Stopes,
vagy Margaret
Sanger
viszont azzal érveltek, hogy a családi boldogságot éppen az veszélyezteti,
ha a nő retteg a nem kívánt
terhességtől. Bár a családtervezés
szakértőinek üzenetei még az 1930-as években sem jutottak el a tömegekhez,
s bár a megbízható fogamzásgátló eszközök csak nehezen voltak elérhetők,
a születési ráta mégis csökkent. (Lásd:
7. és 8. Dokumentum)
A
szexológusok hatása
A nyugati társadalmak embereinek szexuális beállítottságát és
viselkedését a 20. század folyamán egyre inkább befolyásolta
a szexológusok (mint kutatók, nevelők és gyógyítók)
működése. Pedig sokak szemében gyanúsaknak
tűntek, mert tabutémákról szóltak, s gyakran üldözésben részesültek.
Hiába alapította meg
Magnus
Hirschfeld 1919-ben
Berlinben a világ első szexológiai
intézetét, hiába adtak ki tudományos
könyveket és folyóiratokat, rendeztek nemzetközi szexológiai
kongresszusokat, a konzervativ közvélemény,
az egyházak, sőt, a legtöbb orvos is felforgatással gyanúsította őket. Ez Sigmund Freud
műveire éppúgy vonatkozott, mint
számos kortársára. McLaren szerint
közhellyé vált az a zavaros elképzelés,
hogy az „egészséges” szexualitást
kikezdték a tudósok sajátos megfontolásai. A nácizmus ezt ki is
használta, évtizedekre visszavetve Európában a szexológia fejlődését.
Ugyancsak McLaren állapítja
meg, hogy a 2. világháború utáni évtizedeket az egymásnak ellentmondó
kulturális áramlatok sokasága jellemezte. Alfred C.
Kinsey,
aki elsőként mérte fel átfogóan és objektíven az USA felnőtt lakosságának szexuális viselkedését,
a konzervatívok szemében felforgatónak számított Mások
viszont ünnepelték és fel is használták a nagyobb szexuális szabadság elérése
érdekében. Kinsey az 1930-as évek
végén kezdett interjúkkal adatokat gyüjteni néhány munkatársával, s a
feldolgozott adatokat két vaskos kötetben
publikálta (a férfiakét
1948-ban, a nőkét 1953-ban). Kinsey kiderítette, hogy
a közösülés
a férfiak szexuális kielégülése terén csak a
4. helyen áll a maszturbáció,
a pollució és a petting mögött. A
Freud által fontosnak tartott, kisiskolás kori
„latencia periódus” Kinsey tapasztalatai szerint nem létezik;
a szexuális viselkedés korán kezdődik, s a fiúk szexuális igényei
éppen a serdülő- és ifjúkorban a legerősebbek. Szakított a „spermatakarékosság”
elvével is, amely szerint
az egyszer s mindenkorra adott szexuális energiát nem szabad eltékozolni.
Kimutatta, hogy a nemi életüket
legkorábban kezdők később is sokkal tovább aktívak maradnak
és minden szempontból sikeresebbek, mint akik későn kezdték.
A legnagyobb visszhangot Kinseynek az a megállapítása keltette, hogy adatai szerint a férfiak 37%-ának már volt orgazmusa egy másik férfivel. Ez nem azt jelenti, hogy ennyi férfi homoszexuális, mert ugyanezek a férfiak többnyire nőkkel is kielégültek, tehát inkább valamennyire biszexuálisok. Kinsey felvázolta a szexuális viselkedés skáláját, amelynek egyik végén a kizárólag heteroszexuálisok, a másik végén a kizárólag homoszexuálisok találhatók, köztük pedig azok, akik többé vagy kevésbé mindkét nemmel képesek szexuális élvezetekhez jutni. Adatai szerint a kizárólagosan homoszexuálisok aránya a férfiaknál nem több 4-5%-nál; a nőknél pedig még ennyi sincs. A nőkkel kapcsolatban a vaginális (vagyis közösüléses) orgazmus Freud és követői által érettnek és elérendőnek tartott követelményét éppúgy indokolatlannak ítélte, mint azt, hogy a maszturbációval elért klitorális orgazmus infantilis vagy káros lenne a nők számára. Épp ellenkezőleg: az orgazmuskészség maszturbálás révén történő kialakítása megkönnyíti a partnerrel történő kielégülés elérését.
Kinsey meglepő
megállapításai ellenére a hagyományos, nyugati nemi normák a
2. világháború utáni években is szilárdnak látszottak:
sok házasságot kötöttek, sok gyermek született („baby boom”)
és viszonylag kevesen váltak el. A
házasságon kívüli kapcsolatokat
McLaren
szerint elvileg még az 1950-es években
is szigorúan vették; az
USA több államában még büntették
is. „A pszichológusok a
„házasságtörést” az éretlenség jelének tartották.” Kinsey
viszont cáfolta azt a feltételezést, hogy
a házasság előtti szexuális kapcsolatok vezetnek
több és gyakoribb félrelépésekhez
a házasságban. Ekkoriban kezdtek
szaporodni Amerikában a házassági tanácsadók és a házassági kézikönyvek.
A „nagy népszerűségnek örvendő, primitív pszichoanalízis” híveinek alapelve, hogy a házastársak és a gyermekek
„tanuljanak meg alkalmazkodni” természetes
(vagyis hagyományos) szerepükhöz A nő legyen jó anya, de egyben jó szerető is és
tudjon kielégülni a közösülésben.
Nőmozgalom, akceleráció, homoszexualitás
A
feminista mozgalom erősödésével aztán egyre több nő fölényben érezte
magát, a férfiak domináns helyzete pedig megrendült.
A férfimagazinok, így Hefner
1953-ban indított, Playboy
című magazinja a férfiasság
hagyományos normáit igyekezett erősíteni.
Ugyanakkor változott a tizenévesek helyzete is:
a folytonos akceleráció miatt a
pollutarche (első
magömlés) és a
menarche
(első havivérzés)
ideje évtizedenként
négy hónappal korábbi időpontra
tolódott! A
randevúzás, s vele a pettingelés
(símogatás, csókolózás stb.) egyre korábban, már 14-15 éves
korban elkezdődött, s alig egy-két évvel később a
koitarche (első
közösülés) is megtörtént. McLaren szerint
„a szexuális szórakozás
egyik módja volt annak, hogy a fiatalok érzelmileg függetlenedjenek
szüleiktől.” (214.old.) Ezzel
együtt a házasságkötés előtti
szexuális kapcsolatok mind gyakoribbá váltak;
részben a fogamzásgátló eszközök
használatának elterjedése következtében. A szexuális kapcsolatfelvétel
azonban gyakran házasságot eredményezett.
Főleg a lányok törekedtek erre, mert féltek a nem kívánt terhességtől
és a gyerekkel egyedül maradástól. A
lányok szexuális vágyaik és félelmeik között őrlődtek;
igyekeztek tapasztalatokat gyüjteni szeretkezési készségeik fejlesztéséhez,
s egyben partnerük elkötelezéséhez. „A
tizenévesek által tapasztalt zűrzavart csak fokozták a hozzájuk eljutó,
egymásnak ellentmondó üzenetek.” (216.old.)
A
Kinsey-Jelentések nyomán
komoly viták
kezdődtek a homoszexualitásról
is. 1952-ben az amerikai
Pszichiátriai Társaság diagnosztikai
kézikönyvében (DSM-1)
még szociopátiás személyiségzavarként értékelték a homoszexualitást.
Angliában azonban az 1957-ben megalakult
„Wolfenden Bizottság” felülvizsgálhatta a
homoszexualitásra vonatkozó törvényeket, s elérte, hogy 1967-ben a
megreformált törvény már nem bűntette
azt. Ezzel párhuzamosan az amerikai Pszichiátriai Társaság
is módosította kézikönyvében a homoszexualitás
megítélését, így az már nem számított személyiségzavarnak. Ezt
az átértékelést aztán az európai országokban is követték.
Az
1950-es évek második felében a fogamzásgátlás
megítélésében is fordulat következett be.
Hivatalos oldalról ennek fő oka az volt, hogy a világ fejletlen országainak
gyors népességnövekedésében komoly veszélyt láttak. (A világ túlnépesedése
azóta is megoldatlan probléma.) Az
1960-as években megjelenő hormonális fogamzásgátló tabletták már akadálytalanul
terjedhettek a nyugati világban. Részben ezeknek köszönhetően a nők is bátrabban
vállalkoztak a nem legalizált szexuális kapcsolatokra. Minthogy ugyanakkor a
pornográf képeslapok, filmek és regények, no meg
a szexualitás nyilt ábrázolását kihasználó reklámok is elárasztották
a piacot, az így kialakuló
szexhullámot sokan
„szexuális forradalomnak”
tartották. A nyomtatott és elektronikus médiumok
ezt a szemléletet napjainkig is erősítik, holott
a kettő nem ugyanaz; szexuális
forradalomról csak a nemek viszonyának gyors és társadalmi méretű, alapvető
átalakulása esetén beszélhetnénk.
(Maga McLaren is a 20. század
egyik legnépszerűbb „kulturális
mítoszának” tartja
a 60-as években állítólag lezajlott
„szexuális forradalmat”.)
Reformok
a nemek
viszonyában – és a terápiában
A
reformok viszont kétségtelenül szaporodtak a szexuálpolitikában és a törvényhozásban
is, mert egyre többen ismerték fel, hogy
modernizálni kell az elavult törvényeket;
külön kell választani az erkölcsöt és a bűncselekményt. A házasságot
és családot nem eredményező szexuális
kapcsolatok így egyre elfogadottabbak lettek. A házasságot kötők életkora az 1970-es években
emelkedni kezdett, ám ugyanakkor a
szexuális kapcsolatok elkezdése egyre
fiatalabb életkorban következett be. Az
egyetemisták és a már dolgozó fiatalok közül sokan egyszerűen összeköltöztek
(aztán később vagy házasságot kötöttek, vagy szétváltak).
A Redbook
magazin adatai
szerint 1975-ben már a nők 90%-ának
voltak házasság előtti szexuális
tapasztalatai. A 60-as és
70-es években egyre-másra jelentek meg
a szexológiai adatgyüjtések
feldolgozásai. Köztük az egyik legismertebb Shere Hite
amerikai
szociológusnő 1976-ban
megjelent könyve a nők szexuális
életéről, majd néhány évvel később
a férfiak szexualitásáról.
Az első „Hite-Report”
csaknem olyan feltűnést keltett, mint annakidején a
„Kinsey-Report”, sok nyelvre lefordították, s 2000-ben magyarul is
megjelent. Kinseynek azonban számos
más követője is akadt. (Lásd: 22.
Dokumentum)
Talán
még nagyobb jelentőségű volt a
szexológia fejlődésének az az iránya, amely
a szexuális funkciózavarok
gyógykezelésében hozott fordulatot
a pszichoanalízishez képest.
Egy amerikai nőgyógyász, William
H. Masters és
munkatársa, Virginia
Johnson 1966-ban
publikálták Human
Sexual Respons (Emberi szexuális
reagálás) című könyvüket ,
amelyben a szexuális reakcióciklus
fiziológiai folyamatának egzakt mérési eredményeit
mutatták be. Az alig 5 év
mulva megjelent másik könyvükben (Human
Sexual Inadequacy, 1971)
pedig a szexuális zavarok újszerű, gyors és eredményes
párterápiáját ismertették, megalapozva ezzel a
modern szexuálterápiát.
Ugyanebben az időszakban a Nyugaton
megjelenő szexuális felvilágosító könyvek
már nemcsak a maszturbációt, hanem az orális szexet, sőt, az
anális szexet is elfogadhatóvá tették, s ezzel mindjobban elmosták a
hetero- és homoszexuális élvezetek
illetve ingerlési módok közötti határokat.
Az 1968-as diáklázadások
során – amelyhez a melegek és leszbikusok is csatlakoztak – a „Make
love, not war!” (Szeretkezz,
ne háborúzz!) jelszavakkal a
nagypolgárság erkölcseit bírálták. Közben a feminista nőmozgalom
folytatta küzdelmét a nők jogaiért és a művi abortusz legalizálásáért,
s az 1970-es évek elején ezt sokhelyütt el is érték.
1966-ban megalakult az USA-ban a National
Organisation for Women (Nemzeti
Nőszövetség), amely sok más ország nőszervezetének minta képe lett.
1975-ben megrendezték (Mexikoban) az első, 1995-ben pedig (Kínában) a második
nemzetközi nőkonferenciát
Kevésbé
volt hatásos fellépésük a nők elleni nemi erőszak
és a
pornográfia ellen, amely sokszor azt közvetítette, hogy a nők
szeretnek a férfiak áldozataivá válni.
Mindenesetre az 1970-es években a nyugati társadalom
elfogadta, hogy a fogamzásgátlás, a művi abortusz, a házasság előtti
szex és az élettársi viszony, valamint a homoszexualitás
létező és nem büntetendő
jelenség. Az „új típusú
szexuális történetek” McLaren szerint részben azért váltak elfogadhatóvá, mert a 60-as
években és a 70-es évek elején a nyugati világ
rendkívüli
gazdasági fellendülést ért meg, amely a liberalizmusnak
kedvezett. Ez az az időszak, amikor a skandináv államokban már az 50-es években
bevezetett iskolai szexuális nevelést
1969-ben Nyugat-Németországban is kötelezően előírták az iskoláknak.
Szexuális pluralizmus és
„ellenforradalom”
A
80-as években azonban sok szempontból megváltozott a helyzet.
A gazdasági fejlődés
lelassulása, valamint egy új, nemi úton terjedő, gyógyíthatatlan járványos
betegség,
az AIDS
megjelenése
biztos hátteret adott a konzervativ,
moralizáló beállítottság újraéledéséhez.
A 20. század utolsó két évtizedében
a konzervatívok a HIV-járványra
hivatkozva mindent megtettek, hogy
megerősítsék a hagyományos normákat Tény, hogy 2004 végén már kb. 40 millió HIV-fertőzött
volt világszerte, a járvány tehát változatlanul terjedt. Ám
épp ez az új,
halálos veszély hívta fel a figyelmet a szexuális kultúra terjesztésének, mint a veszély leküzdésének fontosságára.
A „szexuális ellenforradalomnak”
így kettős, ellentmondásos hatása
volt (bár kétségtelen, hogy
negatív hatása mindmáig erősebb).
Végeredményben a nyugati világ az
előrelépések és a visszaesések bonyolult folyamatának volt tanúja. Igy született
a
„szexuális
pluralizmus”
korszaka, amelyben élénk
és nyilt viták folytak a
homoszexualitásról és biszexualitásról, a lombikbébikről és abortuszokról,
a szado-mazochizmusról és a transszexualitásról, a prostitúcióról és a
pornográfiáról, az incesztusról és a pedofiliáról stb. A
szexológiai kutatások fejlesztésének lehetőségeit korlátozták, de megjelentek a
„gender
role studies”,
vagyis a szociális nemi szerep
tudományos kutatói, s a
feminista irányzatok mellett (és ellen)
jelentkeztek a „férfi-mozgalmak”, amelyek a férfiak „hátrányos
helyzetét” vizsgálták, különös
tekintettel a válásra és a gyermekelhelyezésre. Közben a 90-es években a
fiatalok közt gyorsan terjedtek a
testékszerek, a tetoválás, a lófarok, a fülbevalók és más divathóbortok.
Egyre többen igényeltek plasztikai műtéteket és jelentkeztek
testépítő programokra
(body building), mert a
„szépség mítosza” szerint
mindkét
nem legfontosabb tőkéje a testi vonzerő, a
„sex appeal”. Az
illegális együttélések mellett megjelentek a „nyitott házasságok”,
amelyek résztvevői rugalmasan kezelték a nemi szerepeket és igyekeztek maximális
szabadságot adni egymásnak.
Általánosságban
megállapítható, hogy a 20. század második felében
növekedett a
„partnermobilitás":, legalábbis
a fejlett, ipari társadalmakban. Ennek
négyféle tendenciája különböztethető meg. Az egyik az ún.
„sorozatos monogámia”,
főleg a fiatalabb korosztályoknál. Ez összefügghet a megnövekedett igényességgel és partnerkapcsolati
szuverenitással, a szexuális normák liberalizálódásával, de azzal a
romantikus ideállal is, amely a szexet elválaszthatatlannak tartja a szerelemtől,
s ha a szerelem elmúlik, új szerelmi és szexuális partner keresésére motivál.
A másik a félrelépések
tendenciája.
A kalandvágy és kíváncsiság mellett fontos szerepet játszhat ebben a házastársi
vagy élettársi kapcsolat „elszürkülése”, érzelmileg és/vagy szexuálisan
nem kielégítő jellege. A külső
kapcsolatok előkészületei
lehetnek a válásnak, de meg is erősíthetik a
bázis-kapcsolatot. A félrelépés
hagyományosan a férfiak privilégiuma, az
utóbbi évtizedekben azonban a nők többé-kevésbé ezen a téren is utolérték
a férfiakat. A harmadik tendencia
a
„szexuális
szolgáltatások", vagyis
a prostitúció
igénybevétele, elsősorban
és túlnyomórészt a férfiak részéről,
akik néha, alkalmilag, vagy állandó
jelleggel létesítenek fizetett kapcsolatokat. Ez utóbbitól csak annyiban különbözik a negyedik
tendenciát jelentő
promiszkuitás,
vagyis az igen gyakori szexuális
partnerváltás, hogy
itt nem pénzzel megváltott, hanem csak a változatos élvezet kedvéért létesített kapcsolatokról
van szó. (Részben ide tartoznak a partnercserék
és a
csoportszex-partik
is.)
Kurt
Starke, az egyik német szexológiai társaság elnöke
a Lexikon der Erotik (1996)
c. könyvben a
prostitúció hátrányai
mellett tucatnyi érvvel
támasztja alá, miért nem sikerült eddig
soha ennek a sok veszélyt rejtő társadalmi jelenségnek a megszűntetése.
Az egyik ok, amelyet már aquinói
Tamás egyházatya is említett, a
„szexuális gerjedelmek, feszültségek
levezetésének
ventillációs
funkciója”. A másik, hogy kiegyenlíti, ellensúlyozza
a házastársi
szexuális kapcsolat hiányosságait,
s így azt elviselhetőbbé teszi.
A harmadik, hogy lehetővé teszi a magányos vagy fogyatékos
férfiak szexuális életét, valamennyire kielégíti
testi közelség- és kapcsolatigényüket. Negyedik
oka a férfiak kalandvágya, változatosság-
és izgalomigénye. (Ide
sorolhatók a különleges szexuális
igények is, vagy a „szexmániások”,
a szexuális szenvedélybetegek maximális igényei.) Vonzóvá teszi a prostituáltak
„szexuális szolgáltatásainak” igénybe vételét, hogy a szexuális szükségletek
gyors és kényelmes kielégítését
anonim
módon, diszkréten és felelősségvállalás nélkül teszi lehetővé, méghozzá
a szexuális technikához értő, profi „szolgáltató”
segítségével. A prostitúció
fennmaradásának legfőbb oka azonban
az, hogy a kereslet folytán
sokan pénzügyileg
hasznot húznak belőle.
Jogosan
merül fel az a kérdés, hogy vajon végbementek-e jelentős változások a
nyugati társadalmak szexuális szokásaiban? McLaren szerint legjelentősebb változás, hogy „eltűntek
a viktoriánus korra jellemző, markáns osztály- és nemi különbségek.”
(298 old.) Az élettempó
felgyorsult, a fiatalok egyre korábban
lettek nemileg érettek, s egyre korábban kezdték a szexuális kapcsolatokat.
Az egyik legfontosabb fejlemény, hogy a biztonságossá váló
fogamzásgátlás
révén megszűnt a szex és a
fajfenntartás szoros kapcsolata, s
hogy
a szexuális kisebbségeknek már nem kell rejtőzködniük, mert a régen
bűnösnek vagy perverznek tartott szexuális viselkedési formák egyre inkább
elfogadottá váltak. A szexuális viselkedés sokszínűbb lett és
individualizálódott. Nem történt
viszont lényeges változás a prostitúció és a pornográfia megítélése és visszaszorítása terén, sőt, a század második
felére jellemző szexhullám talaján ezek változatlanul terjednek, most már
az internet segítségével is. Megjelent a
szexfüggőség, mint szenvedélybetegség, s a szexuális szolgáltatás,
mint elismert foglalkozás, a
kommercializálódás irányában hat. A szex,
mint fogyasztási cikk, akár státusszimbólum is lehet, a szexuális képességek
megfizethető árú-jellegét pedig ezek medikalizálása, gyógyszeres biztosítása
is erősíti. (Lásd:
9., 11. és további Dokumentumok)
Ehhez
képest meglepő, hogy egy hír szerint legújabban
„Új nemi orientáció terjed
Amerikában”, éspedig az
„aszexuálisok szerveződő
mozgalma”, amelyhez már több ezer olyan férfi csatlakozott, aki nem
érez szexuális késztetést. Ez
első pillantásra „betegesnek” tűnik, ám a mozgalom szerint
egyszerűen hiányoznak belőlük a szexuális motivációk, bár testük
képes reagálni a szexuális ingerekre. Állítólag
bizonyos emlősállatokon is megfigyelhető, hogy a hímek 8-12%-a nem mutat érdeklődést
a nőstények iránt. Bár emberre ez egyáltalán nem mérvadó, hiszen az
ember szexuális viselkedését társadalmi normák határozzák meg. Ezek a
normák azonban nagyon különbözőek lehetnek, s egy angol felmérés szerint
(N= 18000), a megkérdezettek 1%-a
azt vallotta, hogy soha nem érzett szexuális vonzódást senkihez. Ami természetesen
tudatos lemondás eredménye is
lehet; hiszen például a katolikus
egyház a papoktól is az aszexualitáshoz hasonló magatartást követel meg.
„Új szexuális orientációról” azonban
aligha beszélhetünk.
A „szingli
életstílus” megjelenése
Az
angol szó
(single = egyedülálló,
társtalan) már utal az utóbbi évtizedekben
feltűnt társadalmi jelenség lényegére,
amely ma főleg a 25 és 50 év közötti,
nagyvárosi, magasan képzett férfiak
és nők között terjed. A
szinglinek
nincsenek
stabil és tartós szexuális kapcsolatai, nem is törekszik ilyenekre, s
így megszabadul mindenfajta
(emocionális, családi és financiális) kötöttségtől,
felelősségtől : csak önmagával kell törődnie. Képzettsége és
szabadsága folytán többnyire magasan jövedelmező munkát végez, s így bármit
megvehet, semmiről sem kell lemondania, beleértve a szexuális kielégüléseket.
A
szingli-lét a házasság alternativája.
A házastárstól és családtól elvárható gondoskodásra – fiatal és
sikeres lévén – nincs szüksége. Magányosnak sem érzi magát, mert vannak
barátai és alkalmi partnerei, s egyébként is leköti a munkája és a
karrierépítés. A szingli életstílus
terjedése jól tükrözi a
modern társadalom atomizálódását és a család
intézményének válságát. Főleg
a nagyvárosokban terjed, néhol már az 50%-ot is megközelíti.
A fiatalok ugyan nem tervezik előre a „szingliséget”, de huszas éveikben,
néhány premaritális szexuális kapcsolat (és csalódások) után
gyakran előnyösnek találják függetlenségük védelmét és a kötöttségek
elhalasztását. A korábbiakhoz képest jóval későbbi házasságkötés
egyébként is világjelenség; a szingli életstílust
pedig fiatal felnőttként könnyű megszokni,
mert kényelmes.
Ezt
az életstílust azonban mindenképpen meg kell különböztetnünk azokétól,
akik nem önként maradtak egyedül,
hanem a
körülmények kényszere, vagy kapcsolatképtelenségük folytán
(agglegények és „vénkisasszonyok”, tengerészek stb.) illetve vallási
és egyéb okokból (pl. bizonyos
papok, szerzetesek, apácák stb.).
A
szexuális viselkedés hazai
helyzete
Végül
vessünk egy pillantást az ezredforduló körüli hazai helyzetre.
1991-ben és
1996-ban az
AIDS-probléma kapcsán az Orvosi Népegészségtani Intézet kérdőíves
adatgyüjtéssel igyekezett felmérni a
magyar szexuális gyakorlat alakulását. A kutatásvezető Tóth
László: A szex. Szociológia és társadalom-történet (1998,
Új Mandátum K.) című
szöveggyüjtemény 2. kötetében ismertette
a felmérés eredményeit. Megállapította
például, hogy az 1990-es rendszerváltás
óta lényeges változások következtek be:
egyrészt a szexuális
szabadság útjában álló korlátok
ledőlése, másrészt a
szexualitás fogyasztás-központú
szemléletének megerősödése és terjedése. A társadalmi nemi szerepekben lezajlott változások következtében
a nők szexuális viselkedése egyre inkább
hasonlít a férfiakéhoz. Sőt, „a
nők sokkal inkább hajlamosak férfipartnereket „konzumálni”, mint
a férfiak. Ugyanakkor a gáttalan
fogyasztás hódítását némileg fékezi a vallásos
beállítottság.... A szexuális
szabadság egyuttal a nemi élet gyakoriságának csökkenésével és örömforrás
jellegének minimális felértékelődésével jár együtt.”
(163.old.) Ezek a gondolatok
ugyan megkérdőjelezhetők, nyilván másféle következtetések is lehetségesek.
Egy
másik, 1999-ben lefolytatott, kérdőíves adatgyüjtés
szerint a felnőtt magyar férfiak kb.
40%-a viszonylag gyakran küzd
merevedési problémákkal,
24%-uk pedig „korai magömléssel”;
de alig néhány százalékuk próbál szaksegítséget keresni problémája
megoldásához. Ennek fő oka, hogy nem tudnak olyan intézményről vagy
szakrendelésről, ahová fordulhatnának, a bizonytalan hatékonyságú magánrendelések
igénybevételére pedig nincs elegendő pénzük. Ez a vizsgálat a férfiak
szexuális problémáira koncentrált, bár a válaszadók fele
nő volt.
Az utóbbiak alig egyharmada számolt be szexuális problémákról, ám
többségük ebbe belenyugodott.
A
gyógyszergyárak által finanszírozott, újabb felmérések
a szexuális problémák előfordulásának jóval nagyobb arányát állapították
meg mindkét nemnél A begyüjtött adatokat
fenntartással fogadhatjuk (lásd
9.Dokumentum), ám a
szexuális funkciózavarok
napjainkban
a népbetegség jellegét öltik,
s az egészségügy felkészületlen ezek megelőzésére, vagy hatékony
kezelésére. Ha ehhez hozzávesszük, hogy
az évenkénti
házasságkötések száma az 1949-es
108 ezerről 2004-ben már 43 ezerre csökkent, a
válások száma pedig ugyanezen idő alatt 12,5 ezerről 24 ezerre nőtt (vagyis
minden második házasság válással végződik);
az „elvált” családi állapotúak
száma az 1960-as
149 ezerhez viszonyítva 2000-ben
800 ezer volt (vagyis
több, mint ötszörösére nőtt), de hasonló arányeltolódások
figyelhetők meg az élveszületések
csökkenésében (ráadásul közel 40%-uk házasságon kívül születik),
és a művi abortuszok szaporodásában,
akkor valóban komoly okunk lehet az aggodalomra. (Pedig az intim partner igénye
továbbra is csaknem 100%-os.)
Elgondolkoztató,
hogy hazánkban a születések aránya az utóbbi években
már alig több, mint 9
ezrelék vagyis még százezer gyermek sem születik évente, s ezek
közel 10%át is 13-18 éves lányanyák szülik. Ugyanakkor évente
50-60 ezer művi abortusz történik,
majdnem 12%-ban
fiatalkorúaknál. Ez iszonyúan soknak tűnik, ha pl. a német adatokkal
hasonlítjuk össze (ahol a
fiatalkorúak szülése és művi abortusza mindössze
1% körül
mozog). Egy 2005 áprilisi
újságcikk hirt adott a több
minisztérium felkérésére készült „Ifjúság 2004” elnevezésű felmérésről,
melynek során 8000
15-29 éves fiatalt kérdeztek meg. Ebből többek közt az derült ki,
hogy
átlag 17 évesen vesztik el szüzességüket.
Kevesen kötnek házasságot, de annál többen élnek élettársi kapcsolatban.
Kitolódott a házasságkötés
és gyermekvállalás
időpontja is.
Az együttélés
új modelljei
(világviszonylatban)
Ennek
kapcsán érdemes áttekinteni, hogy
a nemek házasságszerű együttélésének milyen új
modelljei tűntek fel a legutóbbi
évszázadban. A monogám jellegű
kapcsolatokon belül megjelentek az
illegális együttélések, amelyek
szintén többfélék lehetnek. A
rugalmas monogámia
fő jellemzője, hogy a
társak nem ragaszkodnak a végérvényes, szexuális kizárólagossághoz,
hanem hajlamosak a kompromisszumokra (bizonyos, kölcsönösen – esetleg
hallgatólag – elfogadott feltételekkel). Ez már az ókorban és középkorban is előfordult, persze
inkább csak a férfiak javára. A
nyitott házasságban viszont
tudatosan megegyeznek a házastársak egymás
szabadságának biztosításában
és a nemi szerepek felcserélhetőségében. Az esetleges külső szerelmi vagy
szexuális kapcsolatok itt nem titokban, hanem egymás tudtával és jóváhagyásával
történnek. A
megbeszélt határidőre
(általában
öt évre) kötött
házasságok már a
régi Japánban és egyes iszlám országokban is
szokásban voltak. Nálunk ez a modell már elavultnak tekinthető,
hiszen a határidő nélkül kötött házasságok is könnyen felbonthatók;
így jönnek létre a „sorozatos
monogámiák”.
Másik
modell az ún. próbaházasság,
tulajdonképpen egy régi, falusi szokást követ, amely
a jövendő feleség fogamzóképességének
próbája volt:
ha teherbe esett, akkor összeházasodtak.
A mai próbaházasságok
persze egészen más célt szolgálnak; a
partnerek ideiglenes együttlakással
akarják egymást megismerni és kapcsolatuk teherbírását kipróbálni.
Az ún. kétszakaszos házasságot
eredetileg
Margaret Mead javasolta.
Eszerint a házasulók megállapodnának, hogy az első szakaszban
(X évig) nem lesz
gyermekük, s csak e szakasz sikere esetén térnek át a második, gyermekvállaló
szakaszra.
A
nem monogám jellegű, házasságszerű
kapcsolatoknak is többféle lehetőségük van.
A poliginia (többnejűség)
már az ókorban eléggé elterjedt.
A 19.
századi, amerikai mormonok is megpróbálkoztak vele, de a társadalmi környezet
nyomására abbahagyták. Ma
az ún. „bigámiákon” (különböző helyeken kétszer házasodó férfiak)
kívül főleg
„háromszög-kapcsolatok”
fordulnak elő, amelyekben a törvényes házastárs mellett egy
„harmadik” is helyet kap. A
csoportházasság már
az ősidőktől előfordul. Ezekben több férfi és több nő él együtt
intim, szexuális közösségben. A
kölcsönös és többoldalú alkalmazkodás nehézsége miatt ezek ritkán tartósak
(lásd „Oneida Community”). Egészen új házasságmodell
az azonosneműek házassága, bár
elvétve az ókorban és középkorban is előfordult. Ma a skandináv országokon kívül is egyre több országban
teszik lehetővé azonosnemű párok legalizált együttélését, sőt,
gyermekvállalását (ami vagy örökbefogadással, vagy mesterséges megtermékenyítéssel
lehetséges).
A
házasságszerű együttélések új modelljeivel párhuzamosan a
családnak
is vannak új modelljei (például
a már említett kibbucok, a kommunák,
vagy a lakóközösségek).
Minthogy
minden társadalomban kialakulnak a nemi szerepek és a szexuális viselkedés
szabályai, normái, amelyek elfogadását
és követését
a hatalmon levők
mindenkitől elvárják, a
normakövetőket „normálisnak”,
az ettől eltérőket pedig abnormálisnak,
„deviánsnak”
tartják. (A szociológusok ezt a két
típust „konformistának”
és „non-konformistának”
nevezik.) A „szexuális
devianciáknak négy szintjét szokták megkülönböztetni: legenyhébb formája
az „ártalmatlan különcség”.
Már jobban elítélik azt, akit „bűnösnek” tartanak
vallási szempontból (de feloldozást nyer, ha bűnbánatot tart).
A szexuális „bűnöző”
veszélyezteti a társadalmat, tehát el
kell ítélni, meg kell büntetni. Negyedik eset
a „szexuálisan beteg”
egyén, aki gyógykezelésre szorul, hogy újra
„normális” legyen. Viszonylag
objektiv kritériumai csak az utóbbi kettőnek vannak: a szexuális viselkedés
akkor problematikus, ha destruktiv, tehát másokat
károsít; ha
kényszer-jellegű, tehát
az egyén nem képes irányítani; és
ha az
érintett számára is megterhelő, vagy
éppen elviselhetetlen (Lásd:
6, 12, 13, 17, 21. Dokumentum).
Erkölcsi
és jogi megítélések
Ezzel
szorosan összefügg a szexuális
viselkedés erkölcsi megítélése.
amelyet az adott társadalomban
kialakult és több-kevésbé érvényes értékrendszerek,
világnézeti és vallási felfogások határoznak meg. A mai, iparilag fejlett, pluralisztikus társadalmakban
sokféle értékrendszer és vallási irányzat található, így az erkölcsi
normák is sokfélék. De a kereszténységen
belül is különböző erkölcsi
megítélésekkel találkozhatunk, például
a nők papi hivatását, a fogamzásgátlást, vagy a homoszexuálisok házasságát
illetően. A reális erkölcsi megítéléshez azonban fontos tisztázni, hogy
az egészséges szexualitás milyen emberi jogokat feltételez.
A Szexológiai Világszövetség
ezeket 11
pontban foglalta össze. Köztük
legfontosabbak: a
szexuális szabadság és egyenlőség, a szexuális autonómia és magánélet
joga, a szabad és felelős döntés joga a
szerelmet, a
házasságkötést, a gyermekvállalást, vagy éppen a válást illetően. De
ide tartozik az átfogó
szexuális neveléshez és a tudományosan megalapozott szexuális információkhoz
való jog, s végül a
szexuális egészség
védelmének és ápolásának joga is. Az európai jogrendszer ezeket a jogokat részben, vagy áttételesen
már garantálja, bár nyilvánvalóan továbbfejlesztésre szorul.
Mind
erkölcsi, mind jogi szempontból problematikus azonban
napjainkban is a
pornográfia
és a
prostitúció
társadalmi
jelenléte és szerepe.
A pornográfia
a nemiszervek és a
szexuális viselkedés különböző
változatainak nyilt ábrázolása, szexuális izgalomkeltés
céljából. Főleg ez a cél
különbözteti meg a hasonló témájú művészeti alkotásoktól, bár
mindkét fajta ábrázolás hatása szubjektiv, azaz egyénenként változó.
Tény, hogy évezredek óta előfordul,
de csak az utóbbi évszázadokban kezdték egyházilag
és államilag üldözni,
betiltani vagy cenzúrázni.
Az utóbbi évtizedek
„szexhulláma” viszont szabad
utat nyitott a pornográfiának, és világszerte hatalmas, nyereséges iparággá
tette, amely már a legmodernebb tömegkommunikációs eszközöket is uralja (film, tévé, video, internet
stb.).
A
prostitúció
(latin szó, jelentése:
rendelkezésre állás) kifizetett,
vagy egyéb módon jutalmazott szexuális szolgáltatás,
amely a cserekereskedelem megjelenése, vagyis évezredek óta különböző mértékben
és formában megtalálható
minden társadalomban: sem a
kereszténységnek, sem a kommunizmusnak nem sikerült
kiirtani. (S úgy tűnik, mindaddig nem is sikerülhet, amíg az emberek
közt jelentős gazdasági és hatalmi különbségek és függőségek
lesznek.) Az iparilag fejlett országokban
a női prostitúciónak
számos formája van. Legolcsóbb és leggyorsabb változata az
utcai prostitúció. A bordélyházak
változatai
a „masszázs-szalonok”, az „Eros-centrumok”, a lakásbordélyok,
egyes szex-mozik és a „peep-show”-k. A
„call girl”-ök telefonhívásra
házhoz mennek; az „escort
service” hölgyei
bárhová elkísérik a megrendelőt (mert a szexuális szolgáltatáson
kívül intelligensen tudnak társalogni). A
„Domina Studiók” szado-mazochisztikus
szolgáltatást nyújtanak a
megrendelőnek. A telefonszex
az önkielégítést
teszi élvezetesebbé azok számára, akik igénylik, hogy közben
„szemérmetlen dolgokat” sugdossanak a fülükbe.
A
legutóbbi évszázadban egyre nyiltabban jelentkezik azonban a
férfi prostitúció
is, többek közt
„call boys”
és „férfi kísérők”
formájában. Ők gazdag, magányos hölgyek igényeit szolgálják ki; többnyire
azonban homoszexuális férfiak rendelkezésére állnak. Tény, hogy mind a női,
mind pedig a férfi prostitúció komoly veszélyekkel (fertőzések, lelki károsodások
stb.) jár a szolgáltatóra és ügyfelére nézve egyaránt, ezért nagy kihívás
a tudomány és az egész társadalom számára.
(Lásd: 18, 19.
Dok.)